Jogászhoz fordul és panaszt tett a rendőri intézkedés miatt Orosz Örs, miután a múlt pénteki pozsonyi tüntetésen a hatóságok előállították a Beneš-dekrétumokat bíráló feliratot viselő mellénye miatt. Az ügyben Fiala-Butora János vállalta a jogi képviseletet.
Fiala-Butora közösségi oldalán közzétett magyar és szlovák nyelvű összefoglalójában azt írta: sokan kérdezték tőle, miért nem volt jelen a tüntetésen. Ennek oka egy korábban tervezett külföldi szolgálati út volt. Megjegyezte, ha ott lett volna, vélhetően őt is előállították volna.
A jogász szerint az elmúlt napokban több félrevezető információ is megjelent az ügyről. Úgy fogalmazott: nem előre megrendezett akcióról, és nem a szervezők kérésére történt beavatkozásról volt szó, hanem rendőri manipulációról.
„Nem volt jogalapjuk”
Fiala-Butora szerint kizárólag a rendőröknek volt problémájuk a feliratos mellényekkel, és ők avatkoztak be emiatt. Mint írta, mivel tisztában vannak azzal, hogy erre nem volt jogalapjuk, most megpróbálják úgy beállítani az eseményeket, mintha nem is történt volna intézkedés.
„Úgy tesznek, mintha Örs önként ment volna be a rendőrségre, és a rendőrök csak jólelkű taxiszolgálatként vitték volna oda”
– fogalmazott.
A jogász arra is felhívta a figyelmet, hogy a szlovák gyülekezési törvény elavult, és túl tág teret enged a rendőrségi beavatkozásoknak. Szerinte a bíróságok feladata lesz tisztázni, hol húzódnak a rendőri jogkörök határai.
Hosszú jogi eljárás várható
Fiala-Butora hangsúlyozta, nem elsősorban az Orosz Örsöt és a szervezőket ért sérelem miatt fontos az ügy, hanem azért, hogy a jövőben senkinek ne kelljen rendőri önkénytől tartania egy demonstráció során.
Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az eljárás hosszú és kevéssé látványos lesz, amelynek végére a közvélemény gyakran már nem is emlékszik a kiváltó okokra. Emiatt sok érintett nem viszi végig az ilyen ügyeket. „Ez a közöny az egyik oka annak, hogy a szlovákiai demokrácia ott tart, ahol tart” – írta.
Panasz és további jogi lépések
Orosz Örs közösségi oldalán közölte: a történtek miatt panaszt tett, és több irányból is megpróbálták azóta manipulálni az eseményeket, egyesek szerinte valótlan állításokat is terjesztettek.
Fiala-Butora szerint örvendetes, hogy Orosz Örs vállalja a hosszadalmas jogi procedúrát, és biztos abban, hogy nem fogja félbehagyni az ügyet. Hozzátette, a tüntetés szervezői is hasonló panasz benyújtására készülnek, a fejleményekről pedig tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.
SZE/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


