8. fejezet
A tüntetés
A vonaton Károly kényelmesen elhelyezkedett. Ablak mellé szólt a helyük, a Savaria IC – re. Nevetgéltek rajta, hogy Szombathelyen minden Savaria. IC, szálloda, karnevál, minden.
A vonat finoman elindult, kék-zöld mintás ülésében hátradőltek.
– Kíváncsi vagyok, hányan leszünk – kezdte a társalgást Károly.
– Pali erről semmit sem írt. Van értelme szerinted? – kérdezett vissza Ádám.
Károly vállat vont, majd csücsörített.
– Remélem. Mondjuk szerintem nem a feminista nyomulás a férfiak legnagyobb problémája.
Ádámot kíváncsivá tette.
– Hanem mi?
– Kettő van és mindkettő az apasággal függ össze. Az első az apátlanság. Az, hogy a férfiak nem tudják továbbadni a helyes életmintáikat a fiaiknak, nincsenek eleget velük. A második pedig, hogy sok elvált apát nem engednek apának lenni. A többi probléma mind másodrangú szerintem ezekhez képest.
Ádám elgondolkodott.
– Nemrégen beszéltem egy barátommal. Vállalkozó, saját cége van. Ezoterikus, hívő, segítőkész, karakán srác. A mai fiatalokról beszéltünk. Szerinte a legtöbb fiatal férfiban nincsen kellő tartás. Nem vállalnak felelősséget, a lányokat felcsinálják és magukra hagyják, nem kezdeményeznek, se munkában, se a nőknél. Mint egy marék lepkefing – ezt mondta rájuk.
Károly a fejét oldalt a támla kitüremkedésének támasztotta kényelmesen, úgy válaszolt.
– Igen, de az a férfiatlanság szerintem szorosan összefügg azzal, amit én mondtam. Illetve probléma még, hogy azok az apák, akik elég időt töltenek a fiaikkal – vagy akár lányaikkal, mert ez a lányokra is igaz – nem dicsérik őket. Nincs elég atyai elismerés, megerősítés az életükben. Így sokkal bizonytalanabbak az életben, szinte üres önbizalom tartályokkal indulnak el.
Ádám csak hümmentett. Már kint jártak a nyílt pályán, Szombathely messze maradt mögöttük. Légkondicionáló nem volt, a lehúzott ablakon egyrészt kellemesen áramló levegő jött be, másrészt rengeteg meleg.
– Én jó apjuk akarok lenni a gyerekeimnek.
– Akkor először is megbízható nőt válassz, aki válás után is engedi, hogy gyakorló apa maradj. Másodszor a munkád legyen másodlagos a családodhoz képest. Nem csak a gyerekeidhez képest, hanem a családodhoz képest. Mert a nőnek is szüksége van romantikára, virágra, főleg sok beszélgetésre, ahol soha ne felejtsd el végighallgatni. Addig jó, amíg van mondanivalója. Harmadszor pedig dicsérj! Gyereket, nőt – mindenkit. Ha nem jön magától, akkor keresd meg, mit dicsérhetsz meg. Hidd el, százból kilencvenkilencszer fogsz találni valamit. Ha mást nem, hát az igyekezetüket, ha az eredményeiket nem is.
Károly ásított. A szeme kicsit eres volt, mintha keveset aludt volna az éjjel.
– És mi a nők legnagyobb problémája? – kérdezte Ádám. Károly okos gondolatai felcsigázták az érdeklődését. Hátha erre is mond valami jót.
– Az övék? Semmi. Mára már minden igazi gondjuk megoldódott. Szavazhatnak, tanulhatnak, szabadok a családban, csak elvétve nem. Persze a feministák és a sajtójuk mindig ezt az elenyésző pár példát lebegteti a szemünk előtt, hogy szüntelenül érezzük a fenyegetettséget, hogy bizonyítsák, a mozgalomra igenis szükség van. De nincs, mára minden célját elérte. Gyakorlatilag a kulturális háborút megnyerte.
Károly hatalmasat ásított. Kis szünet után ismét megszólalt.
– Persze mondhatnád, hogy akkor miért van ennyi boldogtalan nő a világban? Nos, szerintem, egyrészt mert kevesen vállalják az anyaságot, másrészt, mert kevesen találnak hozzájuk illő férfit. Persze a kettő megint csak összefügg. Bedő Imre mondja jól, hogy ahol a nő mellett ott áll egy erős, szilárd és megbízható férfi, ott megszületik a második-harmadik, stb. gyerek is. Ilyen férfiak mellett vállalják az anyaságot a nők. De a legtöbb férfi vagy nem akar, vagy nem tud hosszú távon megtartani egy nőt. És nem a pénze hiánya miatt. Hanem mert vagy nem ismeri önmagát eléggé, vagy a nőket nem. Esetleg egyiket sem…
Károly szava kezdett elhalkulni, a szemét lehunyta. Nemsokára kinyitotta és annyit mondott:
– Vagy túl sokra értékeli a saját szükségleteit, vagy be sem meri vallani azokat. Illetve fogalma sincsen róla, mire van igazán szüksége egy nőnek. Ne haragudj, szörnyen álmos vagyok. Beszélgessünk később. A jegyem – vette elő a menetjegyét a farzsebéből. – Majd add oda a kallernak. Szerintem alszom egyet.
Végig is aludta az utat, Ádám nem ébresztette fel, csak, mikor már a Déli pályaudvar sínjein zötyögtek.
Sietniük kellett, mert fél órájuk volt elérni a Kossuth térre.
Ott már állt a bál.
A Parlament előtt talán harminc – negyven férfi gyülekezett egy molinó körül. A molinóra az volt írva: „Lépjünk ki az Isztambuli Egyezmény hatálya alól!”
Egy szakállas, szemüveges, kövér férfi éppen beszédet próbált mondani. Csak próbált, mert a közelükben, tőlük körülbelül ötven méterre egy húszfős, túlnyomórészt nőkből álló csoport szintén hangszóróba skandálta: „Az ég felét a nők tartják!”
Újságírók voltak jelen. A Pesti Srácok, a HVG, és az MTV tudósítói kameráztak.
Ádám és Károly a hangzavarban igyekeztek megtudni mi is történik. Egy vékony, középkorú férfi, fehér pólóján „Férfihang Civil Társaság” felirattal a lármát túlüvöltve próbálta elmagyarázni, hogy épp az első felszólaló, a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság elnöke, Toplak Zoltán szeretné elmondani a beszédét. Még mások is fel fognak szólalni, bár hangszálat próbáló esemény lesz.
A két csoport között egy szakasznyi készenléti rendőr ácsorgott. Mivel a kiabáláson túl nem történt más, ezért eléggé nyugodtak voltak, egyik részük az egyik, másikuk a másik csoportot tartotta szemmel.
A feministák ekkor váltottak, azt kezdték skandálni, hogy „Nő-ve-rők!”
Ádám próbálta kivenni, miről beszél Toplak, aki főleg egy papírból olvasott fel. A papíron az Isztambuli Egyezmény valami elemzése lehetett, mert az arra vonatkozó állításokat sorolta tételesen. Újat nem sokat tudott meg Ádám, csak, hogy az iskolában is kötelezővé akarják tenni az érzékenyítést, ami, a férfimozgalom aggodalma szerint egyfajta genderpropagandát jelentene. Illetve végigsorolta mindazon helyeket az egyezményből, ahol a nőkkel foglalkozik – reklámok, tv műsorok, de anyagi jóvátétel vagy ügyvédi képviselet, irányukban szakemberképzés, stb. – míg a férfiakat meg sem említi, csak egyszer, miszerint a fiúk és a férfiak azok, akiket különösen érzékenyíteni kell a nőkkel szembeni erőszak kérdésében.
– Vagyis a fiúk – férfiak mind erőszaktevők és agresszorok, míg a nők mind áldozatok. Ez szexista, sztereotip és elfogadhatatlan! – kiabálta immár berekedve a szakállas férfi. Átadta a hangszórót egy másik mozgalmárnak.
Ez egy vékony, szemüveges fiatalember volt, kerek arccal.
– Szujó Flórián vagyok – kezdte – a Modern Férfipolitikáért Mozgalom alapítója és vezetője. Én egy kicsit más témáról szeretnék beszélni. A fiúkat az iskolákban érő előítéletekről és hátrányokról. Mint tudjuk, az iskolák a lányok türelmes, passzív, figyelmes magatartását jutalmazzák…
Vékony hangjával nem volt kisegítve, igaz, a férfitüntetők kis száma miatt mindenki elég közel tudott lenni hozzá ahhoz, hogy értse.
Ádámhoz és Károlyhoz egy kövér, bajszos, szőke férfi lépett, kezében mikrofonnal. Egy átlagos termetű nő jött vele, a kezében kamerával.
– Sziasztok, tudtok válaszolni néhány kérdésre, amíg tartanak a beszédek? A Pesti Srácoktól vagyunk.
– Persze, kérdezzetek csak – élénkült fel Károly.
– Mi a véleményetek az úgymond ellenetek felvonult feministákról?
– Nézd, a feminizmus mára elérte a célját. Talán az élet egy – két részterületén volna mit tenniük, de igazából már céltalanná vált.
– De például a Parlamentben kevés a női képviselő, mondják ők. Így nincsen kellően képviselve a nők érdeke – kérdezett a bajszos férfi.
– Valóban kevés a nő ott, lehetne több. De nem kvótákkal kell ezen változtatni, hogy x százalék képviselőnek nőnek KELL lennie, hanem kampányokkal, a nők figyelmét felhívva, hogy miért fontos az aktívabb részvételük a felső politikában. De igazságokra alapozva, és nem butaságot terjesztve. Amit az előbb mondtál, hogy például a nők érdekei így nincsenek képviselve…
– Ezt nem én mondom, ezt a ti ellentüntetőitek mondják – ragadta vissza egy pillanatra a szót a riporter.
– Oké, ők mondják. De ez nem igaz. A férfiak nem a férfiak érdekeiért lobbiznak az Országgyűlésben. Ők a választóikért teszik ezt. Akik beválasztották őket: férfiak és nők.
– Az előbb szóló azzal fejezte be a mondandóját, hogy elterjedt feminista előítélet, miszerint a kapcsolati erőszak során férfiak bántanak főleg nőket és kisebb százalékban gyerekeket. Ismert az a szám, hogy kilencvenöt százalékban férfiak az elkövetők. Mi erről a véleményed?
Károly hümmentett, majd egészen közel hajolt a mikrofonhoz, hogy biztos hallani lehessen a válaszát.
– Ez egy bullshit. Véletlenül utánanéztem, és ez egy megbízhatatlan KSH adat. Ugyanis hamisított rendőrségi statisztikákon alapul. Arról nem is beszélve, hogy amikor nő az elkövető, és férfi az áldozat, az szinte soha nem jut a rendőrség látószögébe. Van egy jó kutatás erről, az Országos Kriminológiai Intézet végezte, még kétezer öt környékén. Aszerint a kapcsolati erőszak áldozatai harminc százalékban férfiak. Illetve most nem tudom ideidézni, hogy hol olvastam, de a tettesek közt tettesként vagy társ tettesként a nők több mint hatvan százalékban szerepelnek. Gyakran felbújtói más férfiaknak.
A riporter Ádámhoz fordult.
– Szia, te miért jöttél ma ide ki?
– Bántalmazott férfi vagyok. Az exem elérte, hogy kirúgjanak a munkahelyemről, valószínűleg bosszúból, mivel én szakítottam vele. Érdekessége a történetnek, hogy a szakítás után évekkel történt az eset.
– Miért nem támogatod az Isztambuli Egyezményt?
– Az eddig elmondottak miatt, illetve úgy tudom, egy minden tézisét arra alapozza, hogy a nők el vannak a férfiak által nyomva, és ez egyszerűen nem igaz. Már évtizedek óta nincsen patriarchátus Magyarországon. Emancipált társadalomban élünk, egyenlő jogok illetnek meg mindenkit nemétől függetlenül. Ennek akarok hangot adni itt.
A riporter megköszönte a válaszokat, és új interjúalanyokat keresett.
A továbbiakban szó esett a férfiak alacsonyabb várható élettartamáról, az apaság aláértékeléséről – például a csak pár napos apaszabadságról, ami tőlünk nyugatra akár több hónapos is lehet – és a válás utáni gyerekekkel való kapcsolattartás nehézségeiről.
Jól láthatóan a férfimozgalom kihasználta a nyilvánosságot és előadta a legfontosabb témáit.
Kora délután fejeződött be az alkalom.
Hazafelé érte utol telefonon Éva Ádámot.
– Megjött az eredmény. Te vagy az apa.
Ádám mintha jeges vízbe merült volna alá. Hirtelen nem tudta mit mondjon. Éva is hallgatott. A csend hosszúra nyúlt.
– Meg tudod magyarázni? – kérdezte végül Éva. A hangja tompán kongott.
– Hidd el, nem tudom mi történt. Nem értem. Én egy ujjal sem nyúltam ahhoz a nőhöz.
Ismét csend nyúlt közöttük. Ádám kétségbeesve gondolkozott, mivel javíthatna a helyzetén. Végül megint Éva szólalt meg.
– Tartsunk egy kis szünetet.
– Éva! Figyelj…
– Így szeretném – vágott közbe a nő és letette. Ádám úgy érezte, élete egyik legrosszabb napját éli át.
***
Éva hatalmasra nőtt hasát ölelve feküdt, magzati pózban. Amikor elesettnek érezte magát, mindig így helyezkedett el. A kicsi Luca mozgolódott. A csalódás és fájdalom érzéséről Éva fokozatosan az élet, a reményteli jövő és a szeretet érzelmeire hangolódott át.
– Kicsi Luca, köszönöm, hogy vagy, hogy itt vagy velem.
Örömmel simogatta a hasát, azt képzelve behunyt szemmel, hogy a kislánya fejecskéjét simogatja. Megszépülve elmosolyodott.
Eltelt hat hét. Ádám néhányszor hívta Évát, próbálta elmagyarázni, hogy mire jutott. Megemlítette a bort, hogy gyanúsan édes ízét érezte, talán Eszter tett bele valamit. Persze bizonyítani nem lehetett semmit. Eszter nem szolgált magyarázattal, a teszt eredményével hárított minden kérdést. Tartásdíjat követelt, és Ádám is, Eszter is tudta, hogy jobb lesz vele megegyezni, mert a bíróság egészen biztosan a nő javára fog dönteni.
Ádám amúgy is olyan férfi volt, aki nem akart kimaradni egy gyermek életéből, aki neki köszönhette a létét. Anyagilag sem.
Éva szülésének ideje rohamosan közeledett.
Egyre többet gondolt Ádámra. Elkezdett féltékeny lenni, hogy talán összejött Eszterrel. Ez a gondolat nem hagyta nyugodni. Pont ő lett volna, aki egymás karjába lökte őket! Végül is, Eszter Ádám gyerekét várta.
Úgy döntött, kér egy találkozót a férfitól. Semleges helyet akart, úgy gondolta, felmegy Kőszegre, és ott a Portréban találkozzanak.
Amikor meglátta az ingujjban belépő Ádámot megdobbant a szíve. A férfin fehér ing volt, és ez az olaszos viselet jól állt neki. Hatalmas virágcsokrot hozott, és Évát elöntötte a remény és a boldogság. Még mindig őt szereti!
Nehézkesen felállt az asztaltól. Nem tudta eltitkolni a széles mosolyt, Ádám arca is rögtön felragyogott.
– Szia, csodálatosan nézel ki – gondolkodás nélkül megcsókolta a nőt, aki erre pityeregni kezdett. Leültek, Éva halkan hüppögött, miközben a mellé telepedett Ádám kezét szorította. Most érezte át, hogy nemsokára szülni fog, gyermeke lesz, és mennyire akarta, hogy egy megbízható férfi álljon mellette.
– Meg tudsz bocsátani? – kérdezték egyszerre. Hökkenten elhallgattak, majd nevettek. Éva még könnyes szemmel.
– Kicsim, borzasztóan hiányoztál.
– Nem is, biztos közben behálózott megint az a nő – utalt Éva Eszterre.
– Csak tanúk előtt vagyok hajlandó találkozni vele. Amúgy egyelőre ígéri, hogy ha fizetem a tartásdíjat, akkor megegyezés szerint hozhatom majd el Bálintkát. Fia lesz. Vagyis: fiunk – tette hozzá óvatosan.
Éva azonban már túl volt azon, hogy megbántódjon. Örült Ádám töretlen szerelmének, és megint biztonságban érezte magát.
Aznap este szeretkeztek és ennek másnap reggelre meg is lett a hatása. Elment a magzatvíz, Éva szülése megindult.
Ádám lelkesen telefonált Péternek, hogy kell sürgősen pár nap szabadság, mert:
– APA LESZEK!
VÉGE
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
