Ferencz Orsolya: Magyarország újra nagyot léphet előre az űrkutatásban

Ferencz Orsolya: Magyarország újra nagyot léphet előre az űrkutatásban

Az űrhajózás világnapján, április 12-én lesz látható a hirado.hu oldalon az Irány az űr! című műsor első részlete, amely vasárnap 14 óra után a Kossuth rádión teljes terjedelmében meghallgatható. Ebben – a többi közt – Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa a HUNOR program legfrissebb fejleményei mellett beszél arról is, hogy milyen történelmi útja van az űrkutatásnak hazánkban, és hol tart most a szektorban az ország.

1961. április 12-én  indult útjára a Jurij Gagarin szovjet űrhajóst szállító űrhajó, aki így első emberként juthatott el a világűrbe. Az elmúlt 63 évben magyarként Farkas Bertalan járt a kozmoszban; jelenleg bőven száz fölött van azoknak a magyar eszközöknek a száma, amelyek eddig szolgálatot teljesítettek a földön kívül.

 – emelte ki Ferencz Orsolya miniszteri biztos. Bár a nagyközönség számára úgy tűnhet, a verseny most gyorsult fel, az elmúlt évtizedekben folyamatosan dolgoztak a háttérben. A Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa a hirado.hu-n látható műsorban részletesen kitér azokra az emberi és tudományos tevékenységekre is, amelyet tudósaink az elmúlt hetven évben tiszta alázattal, a magyar tudományos élet haladása érdekében végeztek. Példaként említi a sikeres Hold-radar kísérletet végző Bay Zoltánt, aki a II. világháború után ismét újraindította tudományos programját, hiszen azt vallotta: egy nemzetet nemcsak utakkal, hidakkal, infrastruktúrával lehet építeni, hanem  tudással, lélekkel és tudománnyal is.

A villamosmérnök, űrkutató végzettségű miniszteri biztos édesapja, Ferencz Csaba szintén űrkutató, aki Simonyi Károly tanítványa, majd munkatársa, innen hozta hitvallását: „A tudomány túlmutat rajtunk. Lehet, hogy én még csak pici morzsákkal járulok hozzá, de a több száz év alatt ezekből a morzsákból hegyek épülnek.”

Hírdetés

A műsorból megtudható, hogyan indult el a UniSpace Magyarország Konzorcium, amely 17 magyar egyetem összefogásával négy tudományterületen, három féléves interdiszciplináris űrtudományi szakirányú továbbképzési programot indított, továbbá az is, hogy a négy magyar űrhajósjelöltből – az előzetes tervekkel ellentétben – egyelőre mindannyian benne maradnak a programban.

A Kossuth Rádió Irány az űr! című műsorában további részleteket és fontos információkat tudhatnak meg a hallgatók a HUNOR-programról, az űrhajósok kiképzéséről, az izolációs tréningről és elkövetkezendő  évek terveiről. A Houstonból hamarosan hazatérő űrhajósjelöltek személyesen számolnak majd be élményeikről a műsorban.

Az  Irány az űr! korábbi, a jelöltekkel és a kiképzésben résztvevő szakemberekkel készült adásai újrahallgathatók a Spotify-on és a Mediaklikken, valamint megtekinthetők a hirado.hu oldalon.

(MTVA/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »