Január elsején, Isten anyjának főünnepén a Szentatya a Szent Péter-bazilikában ünnepélyes szentmisét mutatott be. Beszédében a nők meghatározó szerepére mutatott rá az emberiség mindenkori történelmében.
Az alábbiakban Ferenc pápa teljes szentbeszédének fordítását közreadjuk.
Pál apostol szavai megvilágítják az új év kezdetét: „Amikor elérkezett az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született” (Gal 4,4). Szembetűnő az „idő teljessége” kifejezés. Az ókorban az időt a korsók kiürítésével és megtöltésével mérték: amikor kiürültek, új időtartam kezdődött, mely akkor ért véget, amikor azok megteltek. Itt van hát az idő teljessége: amikor a történelem korsója megtelik, az isteni kegyelem túlcsordul: Isten emberré lesz, mégpedig egy asszonynak, Máriának a jegyében. Ő az Isten által választott út; ő a zárópontja sok-sok embernek és nemzedéknek, akik lépésről lépésre készítették elő az Úr eljövetelét a világba.
Ezzel az igeverssel a Szentírás visszavezet bennünket a kezdetekhez, a Teremtés könyvéhez, és azt sugallja, hogy az anya a gyermekkel egy új teremtést, egy új kezdetet jelez. Az üdvösség idejének kezdetén tehát Isten szent anyja, a mi szent anyánk áll.
Szép tehát, ha az év az ő megszólításával kezdődik; szép, ha a hívő nép, mint egykor Efezusban – bátrak voltak azok a keresztények! – örömmel vallja meg Isten szent anyját. Az Isten anyja kifejezés azt az örömteli bizonyosságot fejezi ki, hogy az Úr, az anyja ölében fekvő törékeny gyermek, örökre eggyé vált a mi emberségünkkel, olyannyira, hogy az már nem csak a miénk, hanem egyben az övé is.
Isten anyja: két szó, mely az Úr velünk kötött örök szövetségét vallja meg. Isten anyja: ez hittétel, de egyben „reménytétel” is: Isten az emberben és az ember Istenben van, örökre! Isten szent anyja!
Az idő teljességében az Atya elküldte Fiát, aki asszonytól született; de Szent Pál szövege egy második küldést is hozzáfűz: „Isten elküldte szívünkbe Fiának Lelkét, aki így kiált: »Abba, Atya!«” (Gal 4,6). Az anya a Lélek elküldésében is főszereplő: a Szentlélek az angyali üdvözletkor elkezd megpihenni rajta (vö. Lk 1,35), majd az Egyház születésekor leszáll az apostolokra, akik imádságra összegyűltek „Máriával, az anyával” (ApCsel 1,14). Így Mária befogadó magatartása a legnagyobb ajándékokat hozta el nekünk: „testvérünkké szülte a fölséges Urat” (Celanói Tamás: Szent Ferenc második életrajza, CL, 198), és lehetővé tette, hogy a Lélek a szívünkben azt kiáltsa: „Abba, Atya!”
Ez Isten stílusa: közelség, együttérzés és gyengédség. Az anya ugyanis a hit kezdetéhez és szíve közepéhez vezet bennünket: a hit nem elmélet vagy törekvés, hanem mérhetetlen ajándék, mely szeretett gyermekké, az Atya szeretetének lakóhelyévé tesz bennünket. Ezért az anya befogadása életünkbe nem egy jámborsági döntés, hanem a hit követelménye: „Ha keresztények akarunk lenni, akkor máriásnak kell lennünk” (Szent VI. Pál: Homília Cagliariban, 1970. április 24.), vagyis Mária gyermekeinek kell lennünk.
Az Egyháznak szüksége van Máriára, hogy újra felfedezze saját nőies arcát – hogy jobban hasonlítson őrá, aki nő, szűz és anya, az Egyház mintaképe és tökéletes előképe (vö. Lumen gentium, 63) –, hogy teret adjon a nőknek, és hogy gondoskodó, figyelmes, türelmes és anyaian bátor pasztorációja révén életadó legyen. De
Minden társadalomnak örömmel kell fogadnia a nőnek, minden nőnek az ajándékát: tisztelnie, becsülnie, értékelnie kell a nőket annak tudatában, hogy aki egyetlen nőn is sebet ejt, az Istent gyalázza, aki asszonytól született.
Mária, az asszony, ahogyan az idő teljességében döntő jelentőségű, úgy meghatározó valamennyiünk életében is; mert az anyánál senki sem ismeri jobban gyermekei idejét és szükségletét. Ezt mutatja meg nekünk egy másik „kezdet” is, az első csodajel, amelyet Jézus végbevitt a kánai menyegzőn. Ott maga Mária az, aki észreveszi, hogy fogytán bor, és Jézushoz fordul (vö. Jn 2,3). Gyermekeinek szükségletei késztetik őt, az anyát arra, hogy Jézus közbenjárását sürgesse. És Kánában Jézus azt mondja: „Töltsétek meg vízzel a korsókat, és ők csordultig megtöltötték azokat” (Jn 2,7). Mária, aki ismeri szükségleteinket, számunkra is sietteti a kegyelem túlcsordulását, és a teljesség felé viszi életünket. Testvéreim, mindnyájunknak vannak hiányosságai, egyedüllétei, ürességei, melyek betöltést igényelnek. Mindnyájan ismerjük sajátjainkat. Ki töltheti be őket, ha nem Mária, a teljesség anyja?
Békétlen korunknak anyára van szüksége, aki újra összehozza az emberi családot. Tekintsünk Máriára, hogy egységteremtők legyünk, és tegyük ezt az ő anyai kreativitásával, aki gondoskodik gyermekeiről: összegyűjti és megvigasztalja őket, meghallgatja fájdalmaikat és letörli könnyeiket. És nézzünk a [Montevergine apátságból származó] Virgo lactans kedves ikonjára. Ilyen az édesanya: ilyen nagy gyengédséggel gondoskodik rólunk és ennyire közel van hozzánk! Gondoskodik rólunk és közel van hozzánk!
Bízzuk az új évet Isten anyjára! Szenteljük neki életünket! Ő gyengéden képes teljesség felé segíteni azt. Mert Jézushoz vezet bennünket, és Jézus az idő teljessége, minden időé, a mi időnké, valamennyiünk időjéé. Mert, ahogyan írva van, „nem az idő teljessége tette lehetővé Isten Fiának elküldését, hanem ellenkezőleg, a Fiú elküldése hozta el az idő teljességét” (vö. Luther Márton: Vorlesung über den Galaterbrief 1516–1517, 18). Testvéreim, legyen ez az év tele az Úr vigasztalásával; legyen ez az év tele Máriának, Isten szent anyjának anyai gyengédségével!
És most arra kérlek benneteket, hogy együtt, háromszor valljuk meg: Isten szent anyja! Mondjuk együtt: Isten szent anyja! Isten szent anyja! Isten szent anyja!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
