Ferenc pápa jövő tavasszal látogathat Magyarországra

Ferenc pápa jövő tavasszal látogathat Magyarországra

Elkezdődhet a magyarországi pápalátogatás előkészítése, miután a katolikus egyházfő magánaudienciáján megerősítette, hogy szándékában áll a látogatás

– nyilatkozta Novák Katalin köztársasági elnök Rómában a közmédiának.

A 40 perces pápai magánaudiencián a három fő téma közül az egyik a jövő évben esedékes magyarországi pápalátogatás volt. Novák Katalin a találkozón hivatalos meghívólevelet adott át Ferenc pápának és arra kérte, hogy jövőre látogasson el Magyarországra.

A főpásztor megerősítette, hogy szándékában áll a látogatás, így elkezdődhet a pápalátogatás előkészítése. A szentatya jövő tavasszal érkezhet Magyarországra

Hírdetés

– tette hozzá az államfő.

Az audencián beszéltek az orosz-ukrán háborúról. Megállapították, hogy „közös érdek” a mielőbbi béke.

Ferenc pápa a békéért imádkozik, a békéért szólal fel, és megtesz mindent, amire lehetősége van, hogy a béke követe lehessen

– hangoztatta a köztársasági elnök.

Novák Katalin hangsúlyozta: a magyarok is a béke érdekében szólalnak fel és azt szeretnék, hogy mielőbb véget érjen az orosz-ukrán háború. A találkozón szóba került még a családok támogatásáról, a magyar családpolitikáról. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »