Ferenc pápa is támogatja az olasz gazdákat

Fontosnak tartják Ferenc pápa támogatását a tüntető olasz gazdák. Vasárnap a Vatikánban is felvonult az agrárszektor küldöttsége egy tehén kíséretében. A hétvégén is folytatódtak a tüntetések az olasz fővárosban. Országszerte tartanak a demonstrációk Itáliában, mostanra pedig már a Vatikánban is hallatni kívánják hangjukat az olasz gazdák. Az agrárszektorban dolgozók helyzete továbbra is megoldatlan, bár elkezdődtek az egyeztetések a kormány és a megmozdulások szervezői között. A hétvégén a történelmi belváros szívében, egy templom előtt gyülekeztek a gazdák.

Hírdetés

A hatóságok öt traktor bevonulását engedélyezték a helyszínre. A szervezők előre jelezték a demonstrációra készülőknek, hogy el ne felejtsenek üres szatyrot vinni magukkal. A közeli települések földjeit megművelő gazdák ugyanis 15 ezer kiló friss spenótot osztottak szét a járókelők között, hogy így népszerűsítsék ügyüket. A hetek óta demonstráló mezőgazdászoknak fontos, hogy a fogyasztók is megértsék, milyen következményekkel jár a szektor haldoklása. Hogyan alakul majd át a piaci kínálat és hogyan változnak meg az árak, ha egymás után kényszerülnek bezárni az olasz vállalkozások. Vasárnap a délelőtti órákban a Vatikánba is megérkezett egy traktor és a gazdák egy küldöttsége.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »