Ferenc pápa fogadta Novák Katalin köztársasági elnököt

Ferenc pápa augusztus 25-én, csütörtökön délelőtt fogadta Novák Katalint, és 45 perces négyszemközti beszélgetést folytattak spanyol nyelven, tolmács nélkül. A köztársasági elnök hivatalosan is meghívta a Szentatyát Magyarországra.

A Szentszék Sajtóterme közleményt adott ki a magyar államfő vatikáni látogatásáról. 

A pápai audienciát követően Novák Katalin találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Richard Gallagher érsekkel, a Szentszék államközi kapcsolatokért felelős titkárával.

Az Államtitkárságon a szívélyes légkörben folytatott megbeszélésen felidézték a pápa tavaly szeptemberi budapesti látogatását az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. A felek elégedettségüknek adtak hangot a jó kétoldalú kapcsolatokért.

Ezután néhány közös érdeklődésre számot tartó kérdést tekintettek át, mint a család, az élet kultúrájának előmozdítása, valamint a fiatalok és a közel-keleti keresztények helyzete. A tárgyalásokon szóba került az ukrajnai háború és a béke iránti elkötelezettség is – zárul a szentszéki közlemény.

*

A pápai audiencia végén sor került az ajándékcserére. Ferenc pápa egy bronzszoborral ajándékozta meg a magyar államfőt , amely egy gyermeket ábrázol, aki segít egy másik gyermeknek felállni. Az alkotáson két szó szerepel: „szeretni” és „segíteni”. A pápa továbbá átadta az elnökasszonynak az idei béke világnapjára írt üzenetét, illetve az Emberi testvériségről szóló dokumentumot és a Vatikáni Könyvkiadó kötetét, amely a pápa 2020. március 27-én a Szent Péter téren tartott Statio Orbis szertartásának állít emléket.

Novák Katalin megajándékozta Ferenc pápát egy népi hímzésű miseruával és stólával, Liszt Ferenc „Két legenda” (Légendes) zongoradarabjának CD-felvételével és kottájával, valamint a Talentum Hungaricum „Zenében a tehetség!” zenei válogatás CD-felvételével, valamint Dr. Kovács Levente Evangélium 21 című művészeti gyűjteményével.

Egyedi tervezésű, kézzel hímzett liturgikus öltözet és annak részeként egy díszes stóla, melyek a Magyarország meghatározó tájegységeire jellemző népművészeti stílusokat jelenítik meg. A motívumok a kalocsai, a békési szűcs, a nógrádi palóc, a mezőkövesdi matyó, a sióagárdi, valamint az úgynevezett úri díszítés hagyományait jelenítik meg, amelyeket mind a mai napig büszkén hordoznak népviseletükön a magyar emberek. A stóla hímzésében részt vett Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is. A miseruhát Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldotta meg.

Hírdetés

Liszt Ferenc Két legendája az 1860-as évek elején született, a két darabot valószínűleg 1863-ban fejezte be a zeneszerző. A komponista ekkoriban Rómában élt, kimondott elhatározása az egyházi zene megújítása volt. Nagy nyilvánosság előtt nem zongorázott, legfeljebb szűkebb körben, világi művet alig írt. Ideáljai ekkor már nem a hősök, hanem azok a jámbor szentek voltak, akik a könyörületesség megtestesítőiként ismertek: Szent Erzsébet, Assisi Szent Ferenc, vagy a maga védőszentje, Paolai Szent Ferenc. A Két legenda témája Szent Ferenc életének egy-egy nevezetes epizódja. A két darabot maga Liszt mutatta be 1865. augusztus 29-én, a Pesti Vigadóban tartott jótékonysági hangversenyen.

A Nemzeti Tehetség Központ 2020-ban egy új kezdeményezés keretében hozta létre „Talentum Hungaricum” elnevezésű pályázatát, mely lehetőséget biztosított arra, hogy a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat elnyert fiatalok megcsillogtathassák zenei tehetségüket. A szakmában igen elismert zsűritagok véleménye alapján 17 tehetséges fiatal került ki nyertesként, akik lehetőséget kaptak profi stúdiófelvételek, illetve saját maguk által előadott műveket tartalmazó zenei CD elkészítésére. Ezt a lemezt szintén Ferenc pápának ajándékozta Novák Katalin.

Az Evangélium 21 gyűjtemény kezdeményezői a művészetet, a hitet és a tudományt, akárcsak a reneszánszban, egységben látják. Éppen ezért multidiszciplináris műveltségű tudósok válogatták ki, majd csoportosították azokat a bibliai igéket, amelyek a ma embere számára kiemelt jelentőséggel bírnak. E gondolatokból és érlelte ki tizenkét kortárs magyar művész azokat a műalkotás-együtteseket, amelyek 12 egységben mutatják be Jézus életének, cselekedeteinek, a megváltáshoz vezető útjának főbb egységeit.

*

Elkezdődhet a jövőre esedékes magyarországi pápalátogatás előkészítése, miután Ferenc pápa magánaudienciáján megerősítette, hogy szándékában áll a látogatás – mondta Novák Katalin Rómában a közmédiának.

A köztársasági elnök a találkozón átadott egy hivatalos meghívólevelet Ferenc pápának, és kérte, hogy jövőre látogasson el Magyarországra. A Szentatya megerősítette, hogy szándékában áll Magyarországra látogatni, így elkezdődhet a pápalátogatás előkészítése.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a felek egyetértettek abban, hogy minél előbb helyre kell állítani a békét.

Szóba került a magyar családtámogatási rendszer is, amelyet Novák Katalin elmondása szerint nagyra értékelt Ferenc pápa.

„Szükség van a családok mellett kiálló szavakra, nemcsak Magyarországon, nemcsak Európában, hanem szerte a világon is. A Vatikán és Magyarország ebben partner lehet. Feren pápa is mindenkor kiáll a hagyományos családi értékek mellett. Jó volt meghallgatni azokat az elismerő szavakat, amit tőle kaptunk, ami a magyarországi családtámogatásokat illeti, illetve azt a felfogást, azt a megközelítést, amellyel mi mindenkor kiállunk a hagyományos családi értékek mellett, és amellyel felismertük azt, hogy a fiataloknak szükségük van arra, hogy segítséget kapjanak a családalapításhoz, a gyermekvállaláshoz” – fogalmazott a köztársasági elnök.

Forrás: Híradó.hu; MTI; Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »