Január 4-én, szombat délelőtt a Szentatya a Tanárok, Igazgatók, Nevelők, Oktatók Katolikus Szövetségének (UCIIM), a Katolikus Tanítók Olasz Egyesületének (AIMC) és a Katolikus Iskolák Szülői Egyesületének (AGESC) képviselőt fogadta a VI. Pál teremben.
Olyan új kultúra kifejlesztésére biztatta őket, amely „a nemzedékek közötti találkozáson, a befogadáson, az igaz, a jó és a szép felismerésén alapul”, a személyes és a kollektív felelősségnek és a békére nevelésnek a kultúrája.
Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Örülök, hogy találkozhatom veletek egyesületeik évfordulói alkalmából: a Katolikus Tanítók Olasz Egyesületének és a Tanárok, Igazgatók, Nevelők, Oktatók Katolikus Szövetségének nyolcvanadik évfordulója, valamint a Katolikus Iskolák Szülői Egyesületének ötvenedik évfordulója alkalmából. Ez jó alkalom arra, hogy együtt ünnepeljetek, emlékezzetek történelmetekre és a jövőbe tekintsetek. Ez a gyakorlat, ez a gyökerek (az emlékezet) és a gyümölcsök (az eredmények) közötti mozgás az elkötelezett munka záróköve az oktatás területén.
Találkozónk a karácsonyi liturgikus időben zajlik, amely Isten pedagógiáját mutatja meg nekünk. És
Most a közelséget szeretném kiemelni. Mint egy tanár, aki belép tanítványai világába, Isten úgy dönt, hogy az emberek között fog élni, hogy az élet és a szeretet nyelvén tanítson bennünket. Jézus szegénységben és egyszerű körülmények között született: ez olyan pedagógiára biztat bennünket, amely a lényegesre figyel, és az alázatot, az ingyenességet és az elfogadást helyezi a középpontba.
A karácsony arra tanít bennünket, hogy a nagyság nem a sikerben vagy a gazdagságban nyilvánul meg, hanem a szeretetben és a mások iránti szolgálatban. Isten pedagógiája az ajándékozás pedagógiája, meghívás arra, hogy közösségben éljünk vele és másokkal, az egyetemes testvériség projektjének részeként, egy olyan projekt részeként, amelyben a családnak központi és pótolhatatlan helye van. A család! Továbbá ez a pedagógia felhívás arra, hogy ismerjük el minden ember méltóságát – kezdve azokkal, akiket eldobnak és kirekesztenek, ahogyan kétezer évvel ezelőtt a pásztorokkal bántak –, és hogy értékeljük az összes életszakasz értékét, beleértve a gyermekkort is. A család a középpont, ne felejtsétek el! Mesélte nekem valaki, hogy egy vasárnap egy étteremben ebédelt, és a szomszéd asztalnál egy család ült: apa, anya, a fiuk és a lányuk. Mind a négyen a mobiltelefonjukba bújtak, nem beszéltek egymással, a mobiltelefonjukkal voltak elfoglalva. Ez az úr hallott valamit, odament hozzájuk, és azt mondta: „Dehát ti család vagytok! Miért nem egymással beszélgettek, miért a mobiltelefonotokba bújtok? Ez furcsa!” Meghallgatták, elküldték a pokolba, és folytatták, mintha mi sem történt volna. Kérlek benneteket, beszélgessetek egymással a családban! A család párbeszéd, a beszélgetés által fejlődünk.
A mai találkozó egyben a jubileumi út elejéhez is kapcsolódik: a szent év néhány nappal ezelőtt kezdődött, pontosan annak az eseménynek az ünneplésével, amelyben Isten Fiának megtestesülésével a remény belépett a világba. A jubileumnak sok mondanivalója van az oktatás és az iskola világának, ugyanis a „remény zarándokai” mindazok az emberek, akik életük értelmét keresik, és azok is, akik segítenek a legfiatalabbaknak ezen az úton járni. A jó pedagógus a remény embere, mert bizalommal és türelemmel az emberi növekedés projektjének szenteli magát.
Fáj olyan gyerekeket látnom, akik nem tanultak, akik dolgozni mennek, akiket sok esetben kizsákmányolnak, vagy akik élelmet vagy eladnivalót keresnek a szemétben. Ez durva! Nagyon sok ilyen gyerek van!
A remény az a hajtóerő, amely a pedagógust mindennapi elkötelezettségében megtartja, a nehézségek és kudarcok ellenére is. De mit tegyünk, hogy ne veszítsük el a reményt, és hogyan tápláljuk azt mindennap?
Gondoljatok azokra, akikkel az iskolában találkoztok, gyerekekre és felnőttekre egyaránt: „Mindenki remél. Minden ember szívében ott él a remény mint jóra irányuló vágy és várakozás, bár nem tudjuk, mit hoz a holnap” (Spes non confundit, 1). Ezek az emberi remények – rajtatok keresztül – találkozhatnak a keresztény reménnyel, a hitből születő és szeretetben élő reménnyel. És ne feledjük: a remény nem csal meg! Az optimizmus megcsal, de a remény nem csal meg! Az a remény, amely felülmúl minden emberi vágyat, mert megnyitja az elmét és a szívet az élet felé és az örök szépség felé.
Az iskolának erre van szüksége!
a személyes és a kollektív felelősség kultúráját, hogy szembenézzünk olyan világszintű kihívásokkal, mint a környezeti, társadalmi és gazdasági válság, vagy a béke hatalmas kihívása. Az iskolában ti „elgondolhatjátok a békét”, vagyis lerakhatjátok egy igazságosabb és testvériesebb világ alapjait, valamennyi tudományág hozzájárulásával, a gyermekek és fiatalok kreativitásával. De ha az iskolában ti háborút vívtok egymással, ha az iskolában megalázzátok a problémás gyerekeket, ez a háborúra, és nem a bé
kére való készülés! Kérem, sose gyötörjétek őket! Megértettétek? [Válaszolják: „Igen!”]
Kedves testvéreim, azért vagytok ma itt, hogy jelentős évfordulóit ünnepeljétek egyesületeiteknek, melyek azért jöttek létre, hogy segítsék az iskolát, hozzájáruljanak az iskola nevelési céljainak minél jobb eléréséhez. És nem az iskolát, mint „tartályt”, hanem a benne élő és dolgozó embereket: a diákokat, a tanárokat, a szülőket, az igazgatókat és a teljes személyzetet. Történetetek kezdetén megszületett az a felismerés, hogy csak egymással szövetkezve, társulva, egyesülve, együtt járva tudjátok jobbá tenni az iskolát, mely természeténél fogva közösség, amely mindenkinek a hozzájárulására rászorul. Alapítóitok olyan időkben éltek, amikor a személynek és a demokratikus állampolgárságnak az értékei mellett ki kellett állni, amikor ezeket az értékeket meg kellett erősíteni, mindenki javára; s ugyanezt mondhatjuk az oktatási szabadság értékéről is.
Gondoljatok a fiatal tanárokra, akik első lépéseiket teszik meg az iskolában, és gondoljatok a családokra, akik egyedül érzik magukat nevelési feladatukban! Alázattal és újdonságként ajánljátok fel nekik nevelési és egyesületi stílusotokat!
Arra bátorítalak benneteket, hogy mindezt közösen tegyétek, egyfajta „egyesületek közötti paktummal”, mert így jobban tudtok tanúságot tenni az Egyház arcáról az iskolában és az iskoláért! A remény sosem csal meg, sosem, a remény sosem mozdulatlan, a remény mindig úton van és járásra késztet bennünket. Bizalommal menjetek hát előre! Szívből adom áldásomat rátok és mindazokra, akik egyesületeitekhez tartoznak. Ne felejtsetek el imádkozni értem! És ne felejtsétek el… [Válaszolják: „Sose terrorizáljuk őket!”] Megtanultátok! Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
