December 26-án, karácsony másnapján a Szentatya Szent Istvánról, az első vértanúról elmélkedett a déli Úrangyala elimádkozásakor. Kérte, hogy továbbra is imádkozzunk a háború sújtotta népekért, és az evangéliumhoz hű életünkkel tegyünk tanúságot Jézusba vetett hitünkről.
Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma, közvetlenül karácsony után Szent Istvánt, az első vértanút ünnepeljük. Vértanúságáról az Apostolok cselekedeteinek könyve számol be (vö. ApCsel 6–7. fejezet), amely jó hírben álló emberként mutatja be őt: az asztalszolgálatot látta el, és az alamizsna szétosztása volt a feladata (vö. ApCsel 6,3). Épp e különleges feddhetetlensége folytán tanúságot tesz arról, ami a legértékesebb számára: tanúságot tesz a Jézusba vetett hitről, ez pedig kiváltja ellenfelei haragját, akik kegyelmet nem ismerve megkövezik. És mindez egy Saul nevű fiatalember, a keresztények ádáz üldözője szeme láttára történik, aki a kivégzés „kezeseként” volt jelen (vö. ApCsel 7,58).
Gondolkodjunk el egy kicsit ezen a jeleneten: Saul és István, az üldöző és az üldözött. Úgy tűnik, áthatolhatatlan fal emelkedik közöttük, kemény, mint a fiatal farizeus fundamentalizmusa és a halálra ítélt férfira dobott kövek. A látszaton túl mégis van valami erősebb, ami összeköti őket: István tanúságtételén keresztül ugyanis az Úr már készíti elő Saul szívében – az ő tudtán kívül – a megtérést, melynek következtében Saul nagy apostollá válik majd. István, az ő szolgálata, az imádsága, az általa hirdetett hit, a bátorsága és különösen a halála előtti megbocsátása nem hiábavaló. Az üldöztetés idején azt mondták – és ezt ma is joggal mondhatjuk –, hogy „a vértanúk vére a keresztények magvetése”.
Ma, kétezer évvel később, sajnos azt látjuk, hogy az üldöztetés folytatódik: keresztényüldözés zajlik… Ma is sokan vannak, akik szenvednek és meghalnak azért, hogy tanúságot tegyenek Jézusról, ahogyan olyanok is, akik – különböző szinteken – büntetést kapnak az evangéliumhoz hű magatartásukért, és olyanok is, akik nap mint nap azért küzdenek, hogy tisztes kötelességeikhez minden felhajtás nélkül hűségesek maradjanak, miközben a világ kineveti őket és mást prédikál. Ezek a testvérek is kudarcot vallott embereknek tűnhetnek, de ma látjuk, hogy ez nem így van. Ma is, mint akkor, áldozatuk elhalni látszó magja kicsírázik, gyümölcsöt terem, mert Isten rajtuk keresztül továbbra is csodákat művel (vö. ApCsel 18,9–10), megváltoztatja a szíveket és megmenti az embereket.
Kérdezzük meg hát magunktól: érdeklődöm-e és imádkozom-e azokért, akik a világ különböző tájain ma is szenvednek és meghalnak a hitért? Sokakat meggyilkolnak a hitükért! Én igyekszem-e következetesen, szelíden és bizakodással tanúságot tenni az evangéliumról? Hiszem-e, hogy a helyes magatartás magja gyümölcsöt fog teremni, még akkor is, ha nem látok azonnali eredményeket?
Mária, a vértanúk királynője, legyen segítségünkre, hogy tanúságot tegyünk Jézusról!
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Szeretném mindnyájatoknak azt a békét és jót kívánni, amely az Úr születéséből fakad. Megragadom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik Rómából és a világ megannyi pontjáról elküldték nekem jókívánságaikat. Köszönöm, különösen az imáitokat. Továbbra is imádkozzatok a pápáért! Szüksége van rá.
Szent István vértanúságának jegyében lélekben közel vagyok a hátrányos megkülönböztetést szenvedő keresztény közösségekhez, és arra buzdítom őket, hogy tartsanak ki a mindenki iránt tanúsított szeretetben, békésen küzdve az igazságosságért és a vallásszabadságért.
Az első vértanú közbenjárásába ajánlom a háború sújtotta népek békevágyát is. A média megmutatja, mit eredményez a háború: láttuk Szíriát, látjuk Gázát. Gondoljunk a meggyötört Ukrajnára! Ma már halálos sivatag. Ez az, amit akarunk? A népek békét akarnak. Imádkozzunk a békéért! Harcoljunk a békéért!
Köszöntelek benneteket, rómaiak, zarándokok, családok, plébániai csoportok, szerzetesközösségek, egyesületek. Biztatlak benneteket, hogy álljatok meg a Szent Péter téren álló nagy betlehem előtt, amelyet Szent Ferenc nyolcszáz évvel ezelőtt Greccióban felállított betleheme ihletett. Ha rátekintetek a szereplők szobraira, arcukon és mozdulataikon egy közös vonást fogtok felfedezni: a csodálkozást. Imádássá nemesülő csodálkozást fogtok látni.
Kívánom, hogy vigyétek ezt magatokkal: az imádássá nemesülő csodálkozást. És szeretnék köszönet mondani mindannyiatoknak, a Szeplőtlen Szűzanya-plébániához tartozó fiataloknak és annak a sok embernek, akik itt vannak elöl.
Boldog ünnepet mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez. Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
