Ferdics Béla a tallósi kastélyban nyitja meg legújabb tárlatát Havran Kati2025. 11. 11., k – 13:10
A dunaszerdahelyi alkotó kastélytúrával egybekötött tárlatvezetésre várja a látogatókat.
Ferdics Béla előszeretettel választ atipikus helyszíneket művei bemutatásához: galériák helyett ódon templomok kastélyok romos belső terei szolgáltatnak teret alkotásainak. Nem véletlen, hiszen az alkotó installációi jellemzően helyspecifikusak, vagyis az adott helyszín sajátosságaira, architektonikájára, formáira és hangulataira reagálnak.
A somorjai-sámoti Antióchiai Szent Margit román kori templomban 2023-ban bemutatott Cadentia című kiállításáról itt, a galántai Esterházy-kastélyban tavaly megrendezett Metszéspontokról pedig itt írtunk.
Ferdics Béla alkotásai nem különülnek el a környezettől, hanem éppen azokra utalnak vissza. Fontos szerephez jut a fény és az árnyék viszonya, a tükröződő felületek, a vonalak és a formák. Míg a visszatérő motívumok vizuálisan és gondolatilag is a környezeti és a belső viszonyokra reflektálnak, az alkotó számít a néző részvételére: a szemlélő a mű megtekintésével nem egyszer az alkotás részévé válik, például azzal, hogy saját tükörképe adhatja a kulcsot a mű értelmezéséhez.
A most készülő Empty line / Prázdna línia / Üres vonal című kiállítás a tallósi Esterházy-kastélyban nyílik meg, és az alkotótól megszokott vonalat viszi tovább.
A kiállítás kurátora Balla Rita design- és művészetmenedzser.
A kiállítás megnyitóját és az azt követő kastélytúrával egybekötött tárlatvezetést november 22-én, szombaton 15 órától tartják. A látogatóknak érdemes zseblámpával érkezniük, mert a kastély ezen részében nincs világítás, alternatív megvilágítást csupán a kiállítás anyaga kap majd.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


