A Magyar Nemzet hasábjain ezidőtájt komoly vita zajlik arról, hogy a 1944-es kitörés áldozatait tisztelhetjük-e hőseinkként. Szomorú, hogy erről vitatkozni kell, de örömteli, hogy még vannak, akik nyilvánosan ki mernek állni az igazság mellett. E kérdésben külön elismerés illeti Cseh Tamást, akinek a „Széna tér” című megrendítő dalából elmaradt a vörös farok, a német és magyar katonáktól való eladdig kötelező elhatárolódás. És elismerés illeti a Demokrata akkori szerkesztőségét, melynek összeállítása első ízben merte kimondani – címlapon ráadásul – hogy a budai vár védői Európa hősei voltak.
A Kerecsen együttes kiváló érzékkel épp erre az időszakra időzítette legújabb videóklipjének a bemutatását, mely nem más, mint Cseh Tamás mára már klasszikussá vált, 1997-ben megjelent „Széna tér” című dalának feldolgozása. Az együttes frontemberét, gitárosát, Varga Zsolttal e dal megszületéséről és eszmei-politikai hátteréről faggattuk
– Gyakran elhangzik, hogy a mai balliberális oldal sok tekintetben megtagadja szellemi elődeit. S ez így igaz, elég ha csak arra gondolunk, hogy jelenleg épp ők azok, akik a szólásszabadság ellen a legdurvább merényleteket követik el a globális közösségi platformokon, valamint a gender, homoszexualitás és egyéb másságkultuszt akarnak a többségi társadalmakra ráerőltetni.
– Erről a tendenciáról szól a 2017-ben megjelent „Vajon mit szól ehhez Brüsszel” című dalunk is. Viszonylag erős reakciót váltott ki a balliberális politikai oldalt kiszolgáló, saját bevallásuk szerint független és objektív sajtóorgánumokban. Meg is kaptuk tőlük a „Fidesz udvari zenekara” jelzőt, amin jót röhögtünk. A dalban ugyanis semmilyen utalás nincs a Fideszre, csupán az általad említett jelenségre mutattunk tükröt. Nem görbét, csak ilyen egyszerű, hagyományos kis tükröt :D.
– Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy sok tekintetben nincs változás. Ez a garnitúra is a tudat-átprogramozásra törekszik, mert ugyebár a baloldal utópisztikus lázálmaihoz új emberre van szükség, ez a társaság sem válogat eszközökben és ez is át igyekszik írni a történelmet. Ha van különbség az elődök és utódok között, akkor az csak annyi, hogy az utódok még kegyetlenebbek, még kétszínűbbek és már koherens ideológiájuk sincs.
– Így van, egyre gátlástalanabbak, bár a módszereik sokkal kifinomultabbak elődeiknél. Ennek egyrészt technológiai okai vannak, másrészt pedig sokkal meghatározóbbak a politikai és a gazdasági életben. Gyakorlatilag uralják ezt a két platformot, ezáltal harmadikként a médiát is. Kétségkívül ezek határozzák meg a társadalmi berendezkedést. Én a 80-as években voltam tinédzser. Ez az éra már a kommunizmus viccesebb korszaka volt. Ezt úgy értem, hogy ellentétben mondjuk az 50-es évekkel, már lényegesen lazább volt a rendszer, de azért még mindig működött. Könnyen pórul járhatott még akkor is, aki rossz helyen sütött el mondjuk egy Brezsnyev viccet. A többség tisztában volt vele, beleértve sok pártkádert is, hogy mekkora egy kóklerkodás az egész rendszer. Nyilván volt néhány hasznos idióta is, akik nagy kanállal ették az eszmét még családi körben is, de ők voltak kevesebben. A lényeg, hogy az akkori fiatalok mai értelemben véve teljesen jobboldali gondolkodásúak voltak. Mindenki nyugatra vágyott, nyugati divat szerint öltözködött, nyugati stílusú zenéket hallgattunk, nem pedig komszomolista indulókat. A kommunista jelző teljesen pejoratívnak számított. A 89-es ún. rendszerváltás engem a sorkatonai szolgálatom alatt ért. Érdekes időszak volt, de ebbe nem akarok bővebben belemenni. Elég annyi, hogy két hét eufória után az ember azt látta, hogy oké, hogy az elvtársakat ezen túl uraknak szólítjuk, de valahogy ezek a volt elvtársak csak itt boldogítanak továbbra is minket. Pl. abból a főhadnagy elvtársból, aki a kötelező politikai képzéseken azzal röhögtette ki magát, hogy a haldokló nyugat csak sz.r Mercédeszeket tud gyártani, bezzeg a Moszkvics, az oszt…, nos belőle százados úr lett, és természetesen óriási demokrata. És ahogyan kicsiben, ugyan úgy ment ez nagyban is. Egy a lényeg, a kommunista propagandát akkoriban senki nem vette komolyan, ma pedig nagy kanállal eszik, viszonylag sokan. Mert ne legyenek kétségeink, a mai liberális demokrata ideológia, a kommunista ideológia 2.0 változata. A fiatalokat valahol meg is tudom érteni, mivel fiatalon mindenkiben ott tombol a szabadságvágy, igaz ez sokszor szabadosságba fordul át. A liberális eszme pedig ezt hirdeti. Legalábbis elviekben. A gyakorlatban természetesen addig vagy jó fiú, amíg azt harsogod, amit ők, ellenkező esetben egy kelés vagy a társadalom testén. Ami viszont furcsa, hogy a korosztályomból és a nálam idősebb korosztályból is, akik a bőrükön tapasztalták a népi demokratikus rendszert, sokan nosztalgiával gondolnak ezekre az időkre. Azért megnézném az arckifejezésüket, amikor egy nap arra ébrednének, hogy valaki közli velük, hogy pl. a ház, amiben laknak, a boltjuk és a vállalkozásuk mostantól a „népé”. Ahogyan tették ezt dédszüleinkkel.
Magyarországon is tudatmosás zajlik. Hőseinktől meg akarnak fosztani és új bálványokat állítani elénk. Így lesz az országot szétprédáló, a hadsereget a legrosszabb pillanatban lefegyverző, a szabadkőművesek által irányított Károlyi Mihályból példakép, az megmaradt csonka-országot talpra állító, majd azt területileg is gyarapító Horthy Miklósból pedig diabolikus figura. A történelemhamisítás része az is, hogy hősi halottainkat is besározni igyekeznek a baloldal gátlástalan ideológiai kommandói.
Ezt a receptet már az ókori Kínában ismerték. Az ellenséget különösebb fizikai rombolás nélkül is le lehet győzni. Sokkal kevesebb áldozattal jár, és az általa kialakított infrastruktúra sem megy kárba. Ehhez demoralizálni kell a lakosságot. Dehonesztáld a hőseiket, vedd el a történelmüket, bontsd meg az egységüket, ugraszd össze őket, utána azt csinálsz velük, amit akarsz. Ezt látjuk most. Evidens példa erre maga a politikailag kettéosztott magyar társadalom, amelyiknek az egyik fele már ott tart, hogy az elszakított nemzetrésszel nem hogy nem vállal sorsközösséget, hanem gyakorlatilag megtagadja azt, vagy finoman szólva nyűgnek veszi. De vannak kevésbé szembetűnő esetek is, amiket a felületes szemlélő akár pozitívumként él meg. Lásd a nemrégiben Zimonyban felállított nevetséges Hunyadi János szobrot.
–Cseh Tamás sokoldalú művész volt, több zenei irányzatot is integrált dalaiba, de olyanra nem emlékszem, melyet kemény rocknak lehetne nevezni. Napjaink egyik meghatározó, érces hangzású rockot játszó együttesének, a Kerecsennek a frontembere mikor került kapcsolatba Cseh Tamás egyedi hangzásvilágával?
– A 80-as években ismertem meg néhány dalát. Nagyon megtetszett az a közvetlen előadásmód, ami őt jellemezte. Ha feltettél egy lemezt tőle, olyan érzésed volt, mintha ezer éve ismernéd. Ott ül melletted a kanapén, és ott adja elő a dalt, amit éppen hallgatsz tőle. Kár, hogy személyesen nem ismerhettem.
– Mikor határoztátok el, hogy feldolgozzátok ezt a csodálatos balladát?
– Abban a pillanatban, amikor megismertem a dalt. Pontosan már nem emlékszem mikor volt ez, csak arra, hogy az volt az első gondolatom, hogy én ezt meg szeretném csinálni, és rettentően bíztam benne, hogy a jogtulajdonosok is áldásukat adják rá.
– Figyelemmel követed a Magyar Nemzet hasábjain zajló élénk vitát? Tekinthetjük a „Széna teret” e vitához való hozzászólásnak?
– Egy cikket olvastam, a vitát nem követem. Véleményem szerint, ideje lenne helyére tenni a dolgokat ezzel a témával kapcsolatban is, nem pedig tabuként kezelni esetenként még a nemzeti oldalon is. Minden normális kultúrában hősi halottként kezelik azokat a katonákat, akik életüket adják a hazáért. Ez nem lehet ideológiai kérdés. Nekik egy olyan háborúban teljesedett be a sorsuk, amit nem ők robbantottak ki. Valakik tisztes távolból, a biztonságos főhadiszállásukból a vágóhídra küldték őket, elmebeteg eszméktől vezérelve. Inkább azon kellene elgondolkodni, vajon megérte-e, – elnézve ezt a mai „szép új világot”– az a rengeteg véráldozat, bármelyik harcoló felet nézve.
– „Az én házamban” című dalt úgy tűnik, hogy épp azoknak írtátok, akik át akarják írni a történelmet a maguk szája íze szerint. A dal igen merészen fogalmaz, hadd idézzem. „Nem kell nekem több idegen érzés, több extrém változat/És nem kell nekem több meddő vezeklés/ Ne adja többé parancsba senki, hogy ki volt az áldozat/kit kell szeretnem és ki az ellenség (…) Nem kell nekem a sok farizeus idegen zsivány latroktól a végső feloldozás/Júdás pénz és júdás hit és júdás tanítás/Nem kell nekem újabb árulás”. Nem tartottatok a baloldal megsemmisítő erejű támadásától?
– „Az én házamban” számnak van egy eredeti rockos verziója, amit még 2017-ben töltöttünk fel a Youtube csatornánkra. Szerintem a szövege teljesen egyértelmű, valamiért mégsem érte el haladó liberáliséknál az ingerküszöböt. Néhány hónappal később aztán a Brüsszeles nóta kiverte a biztosítékot náluk. Engem kimondottan szórakoztat, ha a balliberális média találva érzi magát, ebből tudni, hogy célba ért az üzenet. Úgy látszik néha egyszerűbben kell fogalmazni 😀
– Hadd idézzem Ágoston Balázst, aki a 2004 február 4-én megjelent „Demokrata”-összeállítás szerkesztője volt s a Magyar Nemzetben a minap a következőképpen fogalmazott: “Budapest védői – függetlenül attól, hogy tudatában voltak-e ennek vagy sem – egész Európát is védelmezték. Hadtörténeti tény, hogy Sztálin irreális parancsához képest, amellyel 1944. november 7-re rendelte elfoglalni a magyar fővárost, Budapest végül csak 1945. február 13-án, negyedévvel később esett el. Ennyi időt nyertek a nyugati frontokon az angolszász szövetségesek. Ha ez nem így történik, a bolsevista ármádia nem az Elbánál áll meg, hanem jóval nyugatabbra. És tudva azt, hogy akkoriban a nyugat-európai kommunista mozgalmak jelentős befolyással rendelkeztek, aligha a valóságtól elrugaszkodott feltételezés, hogy szovjet katonai jelenlét esetén a vasfüggöny bizony későbbi helyétől nyugatabbra zuhanhatott volna le.” Egyetértesz a gondolatmenettel?
– Ez bizony így van. Egyszerű matematika az egész. Amennyivel hamarabb beveszik a szovjetek Budapestet, időarányosan annyival jutottak volna tovább Európa belsejébe. Egyébként az Árpád-vonalnál is valami ilyesmi történt, ott is rengeteg időt veszítettek. A háborúban a gyorsaság és az idő óriási tényező.
– Mikorra várhatjuk a következő lemezt?
– Dolgozunk rajta. Sajnos a jelenlegi járvány intézkedések eléggé hátráltatnak bennünket, de reményeink szerint az idei év folyamán sikerül befejeznünk.
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
