Közép-Európa északi részén az antant 1918-ban létrehozott mesterségesen egy bábállamot, amelynek az előretolt bástya szerepét szánta.
Csehszlovákia volt ennek az államnak a neve, területe összerabolt, lakosai morvák, németek, lengyelek, magyarok, rutének és szlovákok voltak.
Az egykori császári udvar nagy talpnyalója, Masaryk Tamás és hű fegyverhordozója, Benes Eduárd, a világháború előtt külföldre szöktek és a nyugati hatalmak pártfogását megszerezve ügyes propagandával megkezdték tervszerű aknamunkájukat az Osztrák-Magyar Monarchia felosztására és egy önálló csehszlovák állam megalakítására.
Tevékenységüket gátlás nélkül alapozták valótlan néprajzi, földrajzi és történelmi adatokra.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy a trianoni diktátum szellemi megalapozója ez a két francia ügynök volt.
A háború után Benes, mint az antant hű vazallusa, mindig támogatta annak politikáját, érdekeit a Népszövetségben és másutt.
Az antant pedig állandó fenyegetésnek használta ezt a csatlósát. Közép-Európa legerősebb erődvonala mögött a csehszlovákoknak másfél millió emberük állt fegyverben és ezeket egy kitűnően szervezett és nagy teljesítőképességű ipar látta el fegyverrel.
A csehszlovák haderő természetesen minden tekintetben magán viselte a francia befolyás és irányítás bélyegét.
A francia hadászati felfogás a csehszlovák kül-és katonapolitikai helyzetnek teljesen megfelelt.
Mindkét állam külpolitikai célkitűzése a háború befejezése után összerabolt területek biztos megtartására irányult.
Amikor a francia katonai vezetés a Maginot-vonal kiépítésével a korszerű határvédelem elveit valósította meg, a csehek is siettek tanítómesterüket követni, és előbb a magyar, majd a német határ mentén állandó erődítési elemek kiépítésével igyekeztek a kialakult helyzetet biztosítani.
Az idő múlásával, és főleg Németország fokozatos erősödésével a csehek újabb biztosíték után néztek.
A cseh-orosz szerződés Szovjet-Oroszország részére csehszlovák területen (Kárpátalján) repülőtér építésére, annak orosz repülőgépekkel és személyzettel való benépesítésére adott jogot.
Ezt a tényt Németország, Lengyelország és Magyarország is nagy nyugtalansággal szemlélte, és ettől kezdve a cseheket a kommunizmus előőrsének is tekintették.
Masaryk és Benes tákolmánya azonban nem bizonyult időtállónak.
1938-ban a csehszlovák bábállam szemben találta magát azokkal a népekkel, amelyek igazságtalanul kénytelenek voltak elviselni a versaillesi és a trianoni diktátumokat.
Németország és Magyarország vissza akarta szerezni elidegeníthetetlen területeit és állampolgárai szabadságát.
Maga Csehszlovákia sem volt egységes. Politikai jogaikért és az anyaországgal való egyesülésért elkeseredett harcot folytattak a magyarok, a szudéta-németek, a lengyelek és még a “testvéri” szlovákok is Prágától független önállóságot akartak.
1938-ban Hitler elérkezettnek látta az időt a cselekvésre, de tartva az angol-francia reagálástól, velünk akarta a “nyulat a bokorba ugratni”, és Magyarországot egy Csehszlovákia elleni támadásra buzdította.
Magyarország kormányzója, Horthy azonban nem akarta ezt a szerepet eljátszani, mert nem akarta kitenni az országot az erőszak alkalmazásáért a nemzetközi megbélyegzésnek, mert a magyar haderő távolról sem volt még ütőkész, mert nem volt semmi biztosítékunk Románia és Jugoszlávia semleges magatartását illetően.
A csehek politikája az volt, megadni a németeknek, amit követelnek, de a magyarokkal határozottan szembe helyezkedni.
Ennek alátámasztására a cseh hadvezetőség félre nem érthető előkészületeket tett.
Megbízható forrásból származó hírek számoltak be a magyar határ felé gördülő csapat-és hadianyagszállításokról.
Hitler ekkor a diplomácia eszközeivel elérte Münchent.
A briteknek és a franciáknak be kellett látniuk, torzszülött bábállamuk csak világháború útján tartható fenn.
Csehszlovákia születését az antant szuronyoknak köszönhette, logikus volt tehát, hogy eme szuronyok kicsorbulása ezen tákolmány összeomlását eredményezte.
A müncheni egyezmény után előtérbe kellett kerülnie a jogos magyar területi követeléseknek is.
Milyen jó lett volna, ha ennek az igénynek a súlyát egy korszerűen felfegyverzett, ütőképes honvédség adja meg.
Így csak Hitler és Mussolini nagyon is kétes jóindulatára számíthatunk.
A magyar és cseh kormány tárgyalásai a csehek fent említett taktikája miatt eredményre nem vezethetett.
Ezzel a kockát a csehek elvetették.
Magyarország Legfőbb Hadura, Horthy kormányzó elrendelte a mozgósítást.
A határon támadásra sorakozott fel az I., II. és III. hadtest.
A csapatok harci morálját jól jellemzi, hogy a mérsékletre intő felsőbb parancsok ellenére, alegységként ismételten betörtek a cseh védelmi vonalba.
A “Rongyos Gárdának” nevezett különleges egység pedig diverziós vállalkozásokkal nyugtalanította a cseheket.
Ez lényegét tekintve önkéntesekből álló és jól kiképzett szabadcsapat volt, a korszerű hadviselés elengedhetetlen tartozéka. A kommandó akciókat vezérkari szinten egyeztettük a lengyelekkel.
A csapatot természetesen fedték, katonai vezetőjét is csak a “Névtelen kapitányként” ismerték.
A valóságban ez a név Náday István tábornokát takarta, aki a Honvéd Vezérkar Főnökének első helyettese volt.
A tényleges szervezés és irányítás munkáját a VKF-5. osztály élén álló Homlok Sándor vk. ezredes végezte.
A vállalkozás lelke a széles látókörű, nagy hazafi, egykori huszártiszt, leveldi Kozma Miklós volt.
A szervezés nyomán kialakult zászlóaljakat (I.-XIX.) az ország különböző laktanyáiba helyezték el és képezték ki.
1938. október 5-én már Vásárosnaményben találjuk a bevetésre kész “Előd” zászlóaljat.
A kitűnő felderítés következtében megállapítást nyert, hogy a cseh erődvonalban Tarpa és Muzsoly általános irányban kb. 1,5 kilométeres szélességben rés tátong.
Ezt a gyengén lezárt és rosszul kiépített szakaszt szemlélte ki a parancsnokság a kommandó átjáró helyéül.
A határt már aznap este átlépte az első ún. “surranó járőr”, amely feladata végrehajtása után október 18-án elérte a lengyel határt.
Ettől kezdve a tarpai résen át szakadatlanul folytak a sikeres vállalkozások, a kommandó tagjait természetesen a magyar lakosság a legmesszebbmenőkig támogatta.
Október 8-án került sor az első nagyobb akcióra, a cseh rendőrség által erősen őrzött borsovai híd felrobbantására.
Ezt követően az átdobott kommandók vasúti csomópontokat, hadiszállítmányokat semmisítettek meg.
Az egyre erősödő akciók mozgósították a cseheket, a határra nagy erőket dobtak át, és az egyik kommandó Borsavánál belefutott egy páncélosokkal is megerősített cseh ezredbe.
Az egyenlőtlen harcban a “rongyos gárdisták” 16 főt veszítettek, 9 fő átvágta magát Lengyelországba, 22 fő pedig visszatért.
Ezt követően a csehek nagy erőkkel lezárták a tarpai rést, így a szabadcsapat áttelepült Tornyospálcára, ahonnan kisebb, de sikeres akciókat hajtott végre.
A honvédség támadása mégsem indult meg, mert a Német Birodalom és az Olasz Királyság a két fél kérésére, külügyminiszteri szinten november 2-án Bécsben, Savoyai Jenő egykori Belvedere palotájában összeült, hogy megvizsgálja a magyar és cseh álláspontot.
A bécsi konferencia döntése teljesen szubjektív alapon született, és egyik felet sem elégítette ki.
Az ad hoc döntés értelmében Magyarország visszakapott 12.000 km2 területet, 1.030.000 lakossal.
Visszakerült Magyarországra Komárom, Galánta, Ungvár, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Munkács és Beregszász, az új határvonal a felsorolt városoktól északra húzódott. Ugyanakkor a cseheké maradt Pozsony és Nyitra.
Még a magyar-cseh közvetlen tárgyalások megkezdésekor a csehszlovák kormány-hogy “tárgyalási készségét bizonyítsa”- beleegyezett abba, hogy Ipolyságot és Sátoraljaújhely csehszlovák részét a magyar csapatok azonnal megszállják.
Ipolysággal szemben Diósjenő és Nagyoroszi területén a budapesti 1. honvédgyalogezred állott, amely a kapott parancs értelmében október 11-én, Paduschitzky Alréd ezredes parancsnoksága alatt bevonult a városba.
Ugyanakkor a sátoraljaújhelyi kisállomást a VII. vadászzászlóalj (Füzessy István őrnagy) szállta meg.
Eközben a honvédség vezetésében jelentős változások történtek. Keresztes-Fischer Ferenc altábornagyot, a rá nehezedő felelősség folytán bekövetkezett idegkimerülés miatt saját kérésére felmentették vezérkari főnöki beosztásából.
Utódjául a kormányzó Werth Henriket nevezte ki, akit egyben vezérezredessé léptett elő.
November 5-én elhangzott a Kormányzó hadparancsa:
Honvédek!
A Trianon bilincsei alól felszabadult és újjászületett honvédség húsz esztendei nehéz várakozás után átlépi a magyar határt, amelyet mindenkor ideiglenesnek tekintettünk. Egymillió testvér vár rátok odaát. Az ő számukra két évtizedes megpróbáltatás után ti jelentitek minden reményük és vágyuk beteljesedését.
Hazamentek elődeink drága vérével annyiszor megszentelt Felvidékünkre. Ezzel az érzéssel teljen meg lelketek és honvédségünk dicső múltjához méltóan szeretettel zárjátok szívetekbe a visszanyert ősi magyar föld minden lakóját. Büszkén és bizalommal bocsátalak utatokra, azzal a biztos tudattal, hogy az örök igazság jogán és az új életre támadt magyar erő segítségével visszaszerzett magyar területeket soha, semmi szín alatt nem hagyjuk el többé. Isten és a Haza nevében előre!
Horthy
A kiindulási körzetekben várakozó csapatok megkapták részletes parancsaikat a bevonulási hadművelet végrehajtására.
Ezek szerint:
A székesfehérvári II. hadtest (Temessy Milán altábornagy) a 4. gyalogdandárral Medvénél, az 5. gyalogdandárral Keszölcnél és Doborgaznál, a 6. gyalogdandárral pedig Komáromnál november 5-én kel át a Dunán és megkezdi a Csallóköz megszállását.
A budapesti I. hadtest (nagybaconi Nagy Vilmos altábornagy) a 2. gyalogdandárral november 6-án Esztergom-Párkány térségében kel át a Dunán és Bátor-Keszi-Nagysurány felé nyomul előre, az 1. gyalogdandárral az Ipolyságtól északra lévő területeket és Lévát veszi birtokba, a 3. gyalogdandárral pedig Zély-Losonc térségébe nyomul előre.
A három gyalogdandárt követi a második lépcsőben a 2. gépkocsizó dandár és a 2. lovasdandár. Ez utóbbinak előnyomulási iránya Fülek-Rimaszombat.
A miskolci VII. hadtest (Littay András altábornagy) a 20. gyalogdandárral Rozsnyót, a 19. gyalogdandárral Kassát, a 21. gyalogdandárral a Sátoraljaújhelytől északra és keletre eső országrészt szállja meg.
A debreceni VI. hadtest (eberswaldi Siegler Géza altábornagy) a Csap-Tiszaújlak közti határszakaszról a megerősített 1. lovasdandárral Csap-Ungvár térségét, a 17. gyalogdandárral pedig Munkácsot és Beregszászt veszi birtokba.
November 5-én hajnalban a 4. (Thold Dezső ezredes) és 5. (Zalay Károly ezredes) gyalogdandárok -az őrnaszád osztály biztosítása mellett- megkezdték az átkelést és még aznap megszállták Kis-és Nagymegyert, másnap pedig Dunaszerdahelyt.
A komáromi ünnepélyes bevonuláson (november 6.) részt vett Horthy kormányzó és Imrédy miniszterelnök is. November 8-án Temessy Milán altábornagy az egész Csallóköz és a Vág és Kis-Duna közének felszabadulását jelenthette.
Az 5. gyalogdandár a somorjai és galántai járások területén, a 4. gyalogdandár Ekecs-Dunaszerdahely, a 6. gyalogdandár pedig Érsekújvár térségében rendezkedett be, a csapatok kivonásának kezdetéig.
Az I. hadtest arcvonalszakaszán a 2. gyalogdandár (Horváth László vezérőrnagy) november 6-án kezdte meg a bevonulást Esztergomon ár Párkányba.
Itt tartózkodott a hadtestparancsnok, nagybaconi Nagy Vilmos is, aki törzsével elsőként lovagolt át az Esztergomot Párkánnyal összekötő vasúti hídon.
Az 1. (Makay József vezérőrnagy) és 3. (csíkszentsimoni Lakatos Géza ezredes) gyalogdandár november 7-én és 8-án az Ipolyságtól és Balassagyarmattól északra eső területet, Felsőszemeréd, Palást és Zsély környékét foglalta el.
Mivel a hadtest Esztergom térségéből északkelet felé egészen Bánrévéig igen hosszú határszakaszon nyomult előre, hamarosan előre kellett vonni a Salgótarján térségében felvonult 2. lovasdandárt (dálnoki Miklós Béla ezredes) és a 2. gépkocsizó dandár (Zay Ödön vezérőrnagy) egy részét is.
November 9-én a 2. lovasdandár csapatai bevonultak Fülekre és Rimaszombatba, 10-én pedig az 1. és 3. gyalogdandár csapatai birtokba vették Lévát és Losoncot.
A losonci bevonulást maga a hadtestparancsnok, nagybaconi Nagy Vilmos vezette.
A hadtest balszárnyán előnyomuló 2. gyalogdandár, egyik ezredével Magyarszőgyén térségét, a másikkal pedig Nagysallót szállta meg.
A Garam mentén a 11. folyambiztosító század nyomult a dandárral előre. A birtokba veendő terület legtávolabbi pontját -Verebélyt- a hadtest közvetlen I. vadászzászlóalj (Leide Richárd ezredes) századai Léváról kiindulva november 10-én érték el.
A miskolci VII. hadtest szakaszán a 19. gyalogdandár (Csatáry József ezredes) első lépcsőben a 34., mögötte a 13. gyalogezreddel november 7-én kezdte meg előnyomulását -Tornán és Hidasnémetin keresztül- Kassa felé.
Ezzel egyidejűleg a 20. gyalogdandár (Szűcs Endre ezredes) pedig Bodrogszentmária térségébe menetelt.
Rozsnyót november 8-án szabadították fel, Kassára pedig -Littay András altábornaggyal az élen- november 10-én vonultak be a miskolci hadtest alakulatai.
A szélső jobbszárnyon, a debreceni VI. hadtest november 6-án kezdte meg előnyomulását a Beregszásztól délre eső országrészben.
A 17. gyalogdandár (Eötvös Sándor ezredes) Badalónál és Beregsuránynál átlépve a határt, november 9-én bevonult Beregszászra, ahol a helyi lakosságtól átvehette az egykori munkácsi 11. honvédgyalogezrednek, a csehek elől 20 éven át elrejtett zászlaját, majd folytatva előnyomulását, november 10-én birtokba vette az ősi Munkácsot.
Az 1. lovasdansár (Béldy Alajos ezredes) Nagypárkány és Perbenyik felől az Ungvár-Szerednye vonal felé nyomult előre, és az első napi menet után Ágcsenyő-Királyhelmec-Lelesz térségében szállásolt.
Ungvár ünnepélyes birtokbavétele, Siegler Géza altábornagy hadtestparancsnok jelenlétében november 10-én történt meg.
A visszacsatolt Felvidék felszabadításának utolsó felvonásaként Horthy kormányzó november 11-én Rátz Jenő honvédelmi miniszter, Sónyi Hugó honvédfőparancsnok és Werth Henrik vezérkari főnök kíséretében ünnepélyesen bevonult a lelkesen ünneplő, zászlódíszbe öltözött Kassára.
Az ünnepséget a kassai székesegyházban -ahol II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona hamvai nyugszanak- bemutatott Te Deum zárta.
Minden felszabadított városban zúgtak a harangok, az utakon boldogságtól zokogó emberek térdepeltek és honvédeink virággal borított utakon lépdeltek.
A visszatért Felvidéken egyetlen ember sem beszélt más nyelven csak magyarul, é ezt nevezték Trianonban, majd 1946-ban Párizsban is- igazságnak…
A csehek történelmi hagyományaiknak megfelelően nem merték vállalni a fegyveres harcot.
Korszerűen gépesített, páncélosokkal teletűzdelt alakulataik nagy csörömpöléssel takarodtak ki a bitorolt területekről. Ez volt az a pillanat, amikor álmodni mertük Magyarország feltámadását.
Földi Pál
Magyar Tudat
Megosztás
The post Felvidék visszatér- Horthy Miklós kormányzó hadparancsa appeared first on Magyar Tudat Nemzeti Hírportál.
Related posts:148 éve született vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó 148 éve született vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó Kenderesen régi…vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó hadparancsa 1944. október 15-én, déli 13:10 perckor vitéz nagybányai Horthy Miklós,…HORTHY A HARMADIK HONALAPÍTÓ “Magyarországnak – történelme során – három kormányzója volt: Hunyadi János,…
Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »
