Felülmúlta a képzeletet a fukusimai sugárzás

Felülmúlta a képzeletet a fukusimai sugárzás

Vissza kell térniük a Tokiói Elektromos Művek (Tepco) szakembereinek a tervezőasztalhoz. Néhány órán belül ugyanis immár a második robot is meghibásodott, amelyet az elmúlt hetekben beküldtek a Fukusima I-es atomerőmű meghibásodott 2-es blokkjába. A megjelenése miatt skorpiónak elnevezett szerkezet, bár tiszavirág-életű volt,  és a célja elérése előtt mintegy három méterrel elakadt, még tudott küldeni adatokat a benti sugárzás mértékéről. A kapott adatok pedig aggasztók. Kiderült ugyanis, hogy a sugárzás mértéke a reaktorban jóval nagyobb, mint azt a szakemberek eddig feltételezték, s a megolvadt fűtőelemek elhelyezkedése is sokkal kedvezőtlenebb. Január 30-án egy másik, szintén rövid időn belül meghibásodott robot elkészítette az első felvételeket a megolvadt fűtőelemekről azóta, hogy 2011-ben földrengés és cunami pusztított a környéken, s megsérült az atomerőmű több blokkja. A képek alapján a kutatók úgy becsülték, hogy a reaktoron belüli sugárzás a mértéke óránként 530 sievert. Az új adatok alapján azonban úgy tűnik, inkább az óránkénti 650 sievert állhat közelebb a valósághoz. Egyébként mindkét sugárzási érték elegendő ahhoz, hogy néhány percen belül végezzen egy emberrel.

 A 2017. február 16-án beküldött robot is felmondta a szolgálatot AFP  

Hírdetés

A skorpiót arra fejlesztették ki a Tepco szakemberei, hogy segítsen felmérni a blokkokon belül a fűtőelem roncsainak állapotát és elhelyezkedését, illetve segítségével elkezdhessék a környezet megtisztítását. Az elmúlt hetek kudarcai miatt azonban ismét kérdésessé vált, hogy mikor lehet megkezdeni egyáltalán a megsérült blokkok leszerelését. Lapunknak több, a témában jártas szakember is azt mondta, hogy a jelek szerint várhatóan még legalább egy évtized lesz, mire a kárelhárításnak ezen utóbbi szakasza elkezdődhet. A Tepco és a japán kormány mindenesetre szeretne 2018 végéig kifejleszteni egy módszert a radioaktív roncsok eltávolítására.

A sugárzás mértéke a reaktoron belül a szakértők szerint egyébként nem kell hogy különösebben aggassza a lakosságot. Állításuk szerint az eddig is ugyanekkora volt, csak nem volt ismert a szakértők előtt. Némi optimizmusra adhat okot, hogy egy a közelmúltban nyilvánosságra hozott jelentés alapján például a Fukusima prefektúra partjainál fogott halakban tavaly először nem haladta meg a cézium radioaktív izotópja a megszabott egészségügyi határt. Márciusban pedig a tervek szerint a prefektúrában egy újabb, a katasztrófa idején evakuált városba, Kavamatába térhetnek majd vissza a lakosok. Persze kérdés, hogy valójában hányan költöznek majd vissza.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 21.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »