Felújítás után megáldották a kétszáz éves kudzsiri templomot Erdélyben – KÉPRIPORT

Felújítás után megáldották a kétszáz éves kudzsiri templomot Erdélyben – KÉPRIPORT

Négy év előkészület és sok munka után július 5-én ünnepelték a Kudzsir-patak völgyében fekvő, a Gyulafehérvári Főegyházmegyéhez tartozó Kudzsir település kétszáz éve épült, Jézus Szent Vérének tiszteletére szentelt plébániatemplomának búcsúját. A koncelebrált ünnepi szentmisét Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök mutatta be.

Kerekes László püspök a búcsúi szentmise keretében újra megáldotta a felújított plébániatemplomot.

Kovács József kudzsiri plébános a Vasárnap hetilapnak nyilatkozva elmondta: a mindössze 150 körüli lelket számláló közösség számára kezdetben szinte megvalósíthatatlannak tűnt egy ilyen nagyszabású felújítás.

A hívek összefogása azonban minden várakozást felülmúlt. Nemcsak az anyagi források előteremtésében vállaltak szerepet, hanem a munkálatok teljes ideje alatt aktívan segítették a kivitelezést is: gondoskodtak a munkások étkeztetéséről, részt vettek a beszerzésekben és számos gyakorlati feladatban.

Hírdetés

A felújítást több plébánia és számos vállalkozó is támogatta, akik készséggel álltak az ügy mellé – tette hozzá a plébános.

– hangsúlyozta Kovács József atya.

Az írás nyomtatott formában a Vasárnap hetilap 2026/29. számában jelent meg.

Forrás és fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye; Kovács József atya Facebook-oldala; Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »