Féltékenységből verte halálra párját egy hajléktalan férfi, majd társával megpróbálta eltüntetni a holttestet

Féltékenységből verte halálra párját egy hajléktalan férfi, majd társával megpróbálta eltüntetni a holttestet

A Zala Vármegyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a hajléktalan férfival szemben, aki 2023 szeptemberében, a zalaegerszegi átmeneti szálláshelyükön, egy vascsővel halálra verte élettársát.

Hírdetés

Az 50 éves, többszörösen büntetett előéletű férfi és élettársa a zalaegerszegi volt Vízmű telephelyén laktak. A férfi féltékeny természete, züllött, italozó életmódja miatt rendszeresen bántalmazta élettársát. Az elkövető 2023. július 29-én, este, veszekedés közben ismét bántalmazta a nőt, akinek töréses sérülései lettek. 

A férfi és a nő között újabb tettlegességre egy 2023. szeptember végén került sor, ezúttal is a férfi féltékenysége miatt. Ekkor egy hajléktalan társukkal együtt a futballpálya mögötti vasúti híd alatt tartózkodtak, ahol tüzet gyújtottak és közösen italoztak. A vádlott – a 22 éves férfi társa jelenlétében – ököllel ütötte a nőt, majd rugdosta, mire a nő kezét feltartva védekezett és kérte, hogy hagyja abba a bántalmazást. A férfi felkapott egy fél méteres, vékony vascsövet és azzal többször megütötte áldozatát, majd a földön tovább ütlegelte.

A férfi erőszakos magatartása több alkalommal megnyilvánult, emiatt többen féltek tőle, így a bántalmazás szemtanújaként jelen lévő férfi sem mert a nő védelmére kelni.

A sértett mellett egy matracon nyugovóra térő vádlottak észlelték, hogy a nő meghalt. Az idősebb férfi utasítására társa takarókat terített a sértettre, melyet a matraccal együtt az idősebb férfi meggyújtott. Két és fél óra elteltével látva, hogy a holttest nem égett el, azt vízzel leöntötte és a közeli Zala folyóba dobta. Miután látták, hogy a folyó nem vitte el a holttestet, az idősebb férfi újabb égetéssel, darabolással és a maradványok elásásával próbálta a nyomokat eltüntetni.

A Zala Vármegyei Főügyészség súlyos testi sértés bűntette és halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő férfival szemben a Zalaegerszegi Törvényszéken. Társának bűnpártolás vétsége miatt kell felelnie a halált okozó testi sértés bűntettével kapcsolatban.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »