Félnek a népszavazás következményeitől egyes településeken

Félnek a népszavazás következményeitől egyes településeken

A népszavazás szociális és gazdasági következményeitől tartanak azokon a településeken, amelyek nem jól szerepeltek az október másodikai referendumon. A kormánypárti politikusok korábban ugyanis kilátásba helyezték, hogy azokon a településeken helyezhetik el a Magyarországnak kiosztott vagy ide visszatoloncolt bevándorlókat, ahol a legkisebb a nem szavazatok aránya.

„Ahol nagy lesz az ellenállás, és nagy lesz az elutasítás, amit lehet látni majd az adatokon vasárnap, oda nyilvánvalóan nem lehet telepíteni, mert az emberekkel a kormány nyilvánvalóan nem akar konfrontálódni. Ahol meg nem érdekli a választópolgárokat, ott feltételezem, mindegy” – a népszavazási kampányhajrában riogatott azzal a kancelláriaminiszter, hogy azokra a településekre telepítik majd a Magyarországra visszatoloncolt migránsokat, ahol kevesen mennek el szavazni. A referendum ennek ellenére végül érvénytelen lett, a legtöbb településen 50 százalék alatt maradt a részvételi arány.

A legközömbösebb városok között volt Szeged is: itt mentek el a legkevesebben szavazni, és a főváros után Csongrád megyében adták le a legtöbb érvénytelen voksot is. „Úgy gondolom, hogy valóban ez egy félelemkeltő propaganda volt, és feltehetőleg az motiválta ezt a propagandát, hogy voltak olyan belső felmérések, amiből látta a kormányzat, hogy bizony sok városban kevesen fognak elmenni. De ez azért nem csak Szegedre volt igaz, sok nagyváros van még Magyarországon, akár fideszes vezetéssel is, ahol kevesen mentek el szavazni, és most nem csak Budapestre gondolok feltétlenül” – mondta Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere.

Hírdetés

A Jobbik által vezetett Ózdon is alacsony volt a részvételi arány – ezt külön szóvá tette a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a parlamentben. „Ha a Jobbik egy pillanatra is komolyan vette volna azt, amit mondott, akkor nem lett volna a választásnak olyan eredménye, hogy Ózdon, ahol igen régóta mérgezik a levegőt, a haza védelmében csak 31 százaléknyi ember mondott egyáltalán véleményt” – így Kósa Lajos.

Volt olyan település, ahol azt dobták be a kampányban, hogy a népszavazás eredményétől függ majd az uniós pályázatok sikere. Ózd polgármestere abban reménykedik, hogy nem a részvételi adatokon múlik majd a település jövője.

Janiczak Dávid szerint így is sokan mentek el voksolni. „Itt az országos átlag felett volt a nemeknek az aránya, a részvétel pedig nem csak rajtunk múlott, úgy gondolom, hogy embereket nem lehet azért büntetni, mert saját elhatározásukból elmentek szavazni, vagy nem mentek el szavazni, nyilván a kormánytól bármi kitelhet, azonban úgy gondolom, hogy ilyen büntetésre nem számíthat egy magyarországi település” – mondta Ózd jobbikos polgármestere.

A Jobbik alelnöke szerint inkább a Fidesz felelősségét kellene vizsgálni, ugyanis az ő mozgósításuk nem volt elég sikeres.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »