130 éve, 1889. szeptember 26-án született a fekete-erdői Messkirchben Martin Heidegger, a 20. századi filozófia meghatározó alakja. Heidegger élesen megkülönböztette a létezőt és a létet: a lét a létező alapja, áthatja és felülmúlja azt. A lét maga túl van minden létezőn, tudunk is róla, meg nem is. „Nem tudjuk a lét mit jelent. De ha megkérdezzük mi a lét?, már benne tartjuk magunkat a van megértésében anélkül, hogy fogalmilag képesek lennénk rögzíteni, hogy mit is jelent” – írja.
Apja a falu sekrestyése volt, Heidegger érdeklődése is korán felébredt a vallás iránt. Érettségi után jezsuita novícius lett, a Freiburgi Egyetemen katolikus teológiát és középkori keresztény filozófiát tanult.
Tanulmányozta Franz Brentano, a leíró pszichológia megalapítójának munkásságát, aki az intencionalitást (a tudat beállítódása a tárgy megragadására) tette meg elmélete középponti fogalmának.
Heidegger az ókori görögökben, főleg a preszókratikus gondolkodók nézeteiben fedezte fel a dolgokról való mélyreható elmélkedés kezdeteit, amikor még nem vált el egymástól végérvényesen filozófia és tudomány.
Platón és Arisztotelész mellett a gnosztikusok és a 19-20. század fordulójának filozófusai is hatottak rá: Soren Kierkegaard, Friedrich Nietzsche, a szellemtörténész Wilhelm Dilthey és a fenomenológia megalkotója, Edmund Husserl.
Doktori értekezése Husserl munkásságára épült, élesen elhatárolódott az ember pszichológiai, szociológiai vagy antropológiai megközelítésétől. Amit később Heidegger a gondolkodásról, a szorongásról vagy a kíváncsiságról írt, mind-mind arra szolgált, hogy feltárja a Lét megértéséhez vezető utat.
1915-ben kezdett tanítani a Freiburgi Egyetemen, ahol a 13. századi ferences filozófusról, Duns Scotusról írott tanulmányával habilitált. 1923-tól a marburgi egyetemen tanított.
Előadásairól legendák keringtek, de a publikációk elmaradtak, ami megakadályozta a szokatlan módon akadémiai körökben is tisztelettel övezett fiatal gondolkodó kinevezését. 1927 elején három hónapra visszavonult a Fekete-erdőben fekvő Todtnaubergben lévő „kunyhójába”, és előadásjegyzeteit felhasználva megírta élete főművét.
A Lét és Idő (Sein und Zeit) első kötete – a későbbi kiadásokban már nem szerepel utalás a folytatásra – még abban az évben megjelent, s rendkívül bonyolult, a német nyelvtől elszakíthatatlan fogalomhasználata ellenére – a rossz nyelvek szerint: éppen azért – filozófiai szenzációnak számított.
Kép forrása: flagmagazin.hu
Heidegger tanítványai közül sokan a 20. század meghatározó gondolkodóivá váltak, mint Hannah Arendt, Hans-Georg Gadamer, Hans Jonas, Karl Löwith, Herbert Marcuse. A könyv felmérhetetlen hatást gyakorolt Franciaországban Jean-Paul Sartre-ra, Maurice Merleau-Pontyra, Paul Ricoeurre, de az angolszász világban értetlenséggel vagy metsző gúnnyal fogadták.
Heidegger élesen megkülönböztette a létezőt és a létet: a lét a létező alapja, áthatja és felülmúlja azt. A lét maga túl van minden létezőn, tudunk is róla, meg nem is. „Nem tudjuk a lét mit jelent. De ha megkérdezzük mi a lét?, már benne tartjuk magunkat a van megértésében anélkül, hogy fogalmilag képesek lennénk rögzíteni, hogy mit is jelent” – írja.
A létező meghatározása szerint különbözik a semmitől: „Létező mindaz, amiről beszélünk, amit gondolunk, amihez valahogyan viszonyulunk, létező az is, ami és ahogyan mi vagyunk.”
1928-ban visszatért Freiburgba, ahol Edmund Husserl utóda lett a katedrán. A következő évben Mi a metafizika? című székfoglaló előadásában a Semmi kérdéskörét taglalta, s ugyancsak 1929-ben adta ki a Kant és a metafizika problémája című művét.
Megítélése szerint az ontológia (a létről való gondolkodás) és története nem egyéb, mint a létre vonatkozó kérdés elfelejtése. „A nyelv a lét háza”, az emberi létezés legmagasabb rendű eseménye, a gondolkodás pedig a lét hallgatása.
A legmagasabb rendű művészet ennek fényében a költészet, amelyet „a lét szószerű alapításának” nevezett. A kései, elborult agyú Hölderlin volt számára az a költő, aki komolyan számot vetett a nyelv, a szükségképpen költői nyelv lényegével. A költészet ugyanis – értelmezésében – nem a mindennapi nyelv folyománya, hanem éppen ellenkezőleg: a mindennapi nyelv megalapozója.
1933-ban, Hitler hatalomra jutása után a freiburgi egyetem rektorát leváltották, mert nem volt hajlandó kifüggeszteni az úgynevezett zsidóplakátot, s a tisztségben Heidegger lett az utóda. (A plakátot ő sem rakta ki, de vele engedékenyebbnek bizonyult a hatalom.)
Kép forrása: heidegger-gesellschaft.de
Néhány héttel később belépett a náci pártba, amelynek 1945-ig tagja maradt, de 1934-től semmilyen pártrendezvényen nem vett részt. A rektorságról is 1934-ben mondott le, állítása szerint azért, mert a hatóságok követelése ellenére sem akarta meneszteni dékánjait, s vitába keveredett a náci párt ideológusaival is.
Ezután visszavonult a politikától, és a második világháború után a nácizmust már az emberiség betegségének nevezte. Az igazoló bizottság mégis a nácik követőjének minősítette, a katedrától eltiltották. Csak 1951-től adhatott elő ismét, a tanítás mellett idejét zömmel fekete-erdői „kunyhójában” töltötte írással és elmélkedéssel. 1976. május 26-án hunyt el Freiburgban.
A 20. század intellektuális történetének gyakran feltett kérdése, hogy milyen módon és milyen mértékben volt nemzeti szocialista Martin Heidegger – a válasz legalábbis ellentmondásos. 1966-ban interjút adott a Der Spiegelnek Csak egy isten tud megmenteni minket címmel, de a náci hatalomhoz fűződő, hatalmas életművét beárnyékoló kapcsolatáról szóló riport Heidegger kérésére csak halála után tíz évvel jelent meg.
Évtizedeken át az is parázs viták tárgya volt, hogy a nagy gondolkodó antiszemita volt-e. 2014 tavaszán nyomtatásban megjelent 1931 és 1941 között vezetett, fekete viaszosvászonba kötött jegyzetfüzeteinek első három kötete.
Ezekben többek között e mondatok olvashatók: „a zsidó szellemiséget üres racionalitás és számítás jellemzi”, 1941-ben ezt jegyezte fel: „A világ zsidóságának, felfoghatatlan módon, sehol nem kell katonai akciókba bonyolódnia ahhoz, hogy szakadatlan növelje befolyását, amíg mi arra kényszerülünk, hogy népünk legjobbjainak drága vérét áldozzuk.”
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
