Feljelentőből gyanúsított lett a feleség – nem tetszett neki, hogy férje bort vásárolt

Feljelentőből gyanúsított lett a feleség – nem tetszett neki, hogy férje bort vásárolt

Megharagudott a férjére egy kevermesi nő, ezért azt hazudta, hogy megverte, fenyegette őt. Miután kiderült, hogy nem történt ilyesmi, a rendőrség hamis vád gyanúja miatt eljárást indított az asszony ellene.

Hírdetés

Házastársi nézeteltérésből lett rendőrségi ügy Kevermesen.

A feleség 2024 áprilisában bejelentette, hogy férje megverte, ököllel többször megütötte. Elzavarta otthonról és azzal fenyegette, hogy ha hazamegy, levágja a fejét. A nő, akinek sérülései is voltak, azt is állította, hogy a férje tűzbe dobta az iratait, a személyi igazolványa, a lakcímkártyája és az adóigazolványa is a kályhába került.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el, de az asszony végül bevallotta, hogy csak kitalálta az egészet. Megharagudott a férjére, mert bort vett magának, ezért azt akarta, hogy rendőrségi eljárás induljon ellene. A sérüléseit sem a férfi okozta, hanem maga szerezte, a férje nem bántotta, nem fenyegette. Az iratait ő maga dobta be a tűzbe, a párja ott volt, de csak nézte a történteket, és kérdezte a nőtől, hogy mit csinál.

A rendőrség a 33 éves nőt hamis vád bűntettével gyanúsítja, és ügyének iratait február 3-án vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségre.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »