Felekezetközi imalánc és böjt indult a békéért

Felekezetközi imalánc és böjt indult a békéért

Nyitókép: saintathanasiuslouisville.com

Felekezetközi imaláncot és böjtöt indítottak a békéért. Az imalánc az Europe prays together nevet viseli. 

Együtt állunk szemben a sötétséggel, amely nemzeteinket a háború új korszakába próbálja terelni. Együtt mondunk rá NEM-et!

– olvasható az imalánc hivatalos honlapján.

Az imalánc szolidaritásból kezdődött, úgy az ukrajnaiakért, mint az oroszokért és a békéért. A kezdeményezők határozottan kijelentették, hogy a háború nem megoldás.

Az imaláncba való bekapcsolódás mellett böjttel is erősíthetjük az imát. Az európai méretű imalánc böjtje hét napig tart.

Hírdetés

„Imádkozunk a békéért Ukrajnában és ennek a csodálatos nemzetnek a biztonságáért.  Imádkozunk azért, hogy Jézus szeretete elárassza Oroszországot.  Imádkozunk az orosz népért, hogy álljon ki a gonosz ellen.  Imádkozunk a megbocsátás és megértés új szelleméért egész Európában. Imádkozunk az együttműködés és az egység új korszakáért kelet és nyugat között.  Megalázzuk magunkat, és bocsánatot kérünk, ahol arrogánsan vagy naivan cselekedtünk vagy gondolkodtunk.”

– olvasható az Imádság Háza oldalon.

Az imalánc március 17-ig tart minden nap 17 órától. Első nap 17.00 órától 21.00 óráig közel 10 400 személy kapcsolódott be az imaláncba. Az érdeklődők ITT jelentkezhetnek.

Laky Erzsébet

Forrás: itt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »