1941. december 7-én 7:48-kor japán bombázók jelentek meg a Hawaii szigetcsoporthoz tartozó Oahu fölött, és súlyos csapást mértek az amerikai haditengerészet Pearl Harbor-i támaszpontjára. A béketárgyalások közepette érkező támadás után az addig semleges Egyesült Államok hadba lépése elkerülhetetlenné vált, ami nem a várt következményeket hozta a Japán Birodalom számára.
Bár az Egyesült Államok hivatalosan semleges maradt a világháború első éveiben, a japán diplomáciai és hadműveletek, illetve az ezekre adott amerikai válaszok már a 30-as évek óta folyamatosan fokozták a feszültséget a két ország között. 1938-tól kezdve az Egyesült Államok egyre több, a hadiiparban is felhasználható nyersanyag és termék Japánba történő szállítását állította le: ezek között repülőgép-alkatrészek, fémmegmunkáló berendezések, valamint repülőbenzin is szerepelt.
1941 júliusában, miután Japán elfoglalta Francia-Indokínát, az Egyesült Államok a nyersolaj exportját is leállította. A kapcsolatok javítását szolgáló tárgyalások megrekedtek, miután mindkét fél a másik számára elfogadhatatlan javaslatokkal állt elő. Ezek a tárgyalások hivatalosan még meg sem szakadtak, amikor a japán flotta november 26-án elhagyta a kikötőt Pearl Harbor felé.
A támadás valójában már 1941 elejétől fogva tervezés alatt állt, de Hirohito császár csak november 5-én hagyta jóvá a terveket, és december 1-jén engedélyezte a hadműveletet. Vita tárgyát képezi a támadás előtti hadüzenet megléte vagy elmaradása. Egy, a japán kormány által küldött diplomáciai jegyzék elvileg tájékoztatta volna az Egyesült Államok kormányát a tárgyalások megszakításáról.
A támadást végrehajtó japán flotta útvonala
A jegyzéknek az eredeti tervek szerint legalább harminc perccel a Pearl Harbor-i támadás kezdete előtt meg kellett volna érkeznie az amerikai külügyminiszterhez, de az üzenet átírása túl sok időt vett igénybe a washingtoni japán nagykövetségen, így az csak (washingtoni idő szerint) 14:20-kor, egy órával a bombázás kezdete után ért célba. Nem tartalmazott továbbá hadüzenetet, csak annak kifejezését, hogy Japán „kénytelen elfogadni, hogy a további tárgyalások nem vezethetnek megegyezéshez”. A tényleges hadüzenetet japán idő szerint december 8-án, hét és fél órával a támadás kezdete után jelentették meg a japán újságok esti kiadásainak címoldalán, és csak a következő napon juttatták el az amerikai kormányhoz.
A csatahajósor Pearl Harbor kikötőjében a támadás kezdetekor
Jóllehet az amerikai közvélemény és katonaság reálisan számolt a Japán elleni háború kirobbanásával, a Pearl Harbor elleni támadás mégis meglepetésként ért mindenkit. A 7:48-kor Oahu szigete fölé érkező első támadó hullámot 136 tengeri mérföld (252 kilométer) távolságból észlelte egy katonai radar, de a vezénylő tiszt a Kaliforniából tervezetten érkező B-17-es bombázók csoportjának gondolta azt, így nem intézkedett.
A 183 japán gép főleg zuhanó- és torpedóbombázókból állt, amelyeknek elsődleges célpontjaiként a csatahajókat, az ekkor legnagyobb presztízsű hadihajókat jelölték ki. A második hullám 167 repülőjének feladata a repülőgép-hordozók, illetve a cirkálók megtámadása volt. December 7-én nyolc csatahajó horgonyzott a Pearl Harbor-i kikötőben egymáshoz viszonylag közel, az úgynevezett csatahajósorban; a bombázás során ezek közül négy elsüllyedt, négy pedig megsérült. Összesen huszonegy hajó rongálódott meg vagy pusztult el, de három kivételével mindet kijavították és ismét szolgálatba állították.
Ez a három a Utah kiképzőhajó, illetve az Oklahoma és Arizona csatahajók voltak. A támadás következtében 2403 amerikai vesztette életét, közülük 1177-en az Arizona csatahajó elülső lőszerraktárának kataklizmikus felrobbanásakor. A japánok vesztesége mindössze 64 fő volt.
Egy kiégett SB2U-3 Vindicator a bombázás után
Az Egyesült Államok válasza azonnali volt. Franklin D. Roosevelt elnök másnapi beszéde után („1941. december 7-e – egy nap, amelynek emléke gyalázatban fog élni”) alig egy órával a kongresszus egyetlen ellenszavazat mellett megszavazta a Japán elleni hadüzenetet. A háború kérdésében korábban erősen megosztott társadalmat a japán támadás egy csapásra egyesítette. Egy december 12–14 között lezajlott közvélemény-kutatás válaszadóinak 97%-a egyetértett a háború megindításával.
A japánellenes érzelmeknek hazai földön is súlyos következményei lettek: a japán származású amerikaiakat, összesen mintegy 120 ezer főt, válogatás nélkül internálótáborokba zártak a kémkedéstől és szabotázstól való félelem jegyében. Pearl Harbor az amerikai háborús propaganda egyik hívószavává vált: az „Emlékezz Pearl Harborra!” és „Bosszuljuk meg Pearl Harbort!” feliratú plakátok jól szolgáltak a hazafias érzelmek felkorbácsolására.
A történelem bebizonyította, hogy a japán hadvezetés súlyosan elszámította magát a Pearl Harbor-i bombázással. Bár a váratlan támadás megdöbbentő és látszólag elsöprő erejű volt, valójában nem érte el az eredetileg kitűzött célját. A nyolc érintett csatahajóból négy már 1942-ben újra hadrendbe állt, de még fontosabbnak bizonyult, hogy a csendes-óceáni flotta mindhárom repülőgép-hordozója érintetlen maradt: ezek a támadás idején nem tartózkodtak Pearl Harborban.
A Pearl Harbor-i támadásról megemlékező korabeli plakát
Bár a japán haderő néhány hónapnyi akadálytalan tevékenykedést nyert magának a csendes-óceáni hadszíntéren, ennek az ára az Egyesült Államok hadba lépése volt. Sir Winston Churchill, amikor december 7-én este hírét vette a támadásnak, kijelentette: „Megnyertük a háborút.” Japán részről Hara Csúicsi admirális így foglalta össze az eredményt: „Nagy taktikai győzelmet arattunk Pearl Harbornál, és ezáltal elveszítettük a háborút.”
Az 1941. december 7-i eseményeket azóta számos formában feldolgozták. A legismertebbek ezek közül James Jones 1951-es, Most és mindörökké című könyve, illetve a 2001-es, Ben Affleck és Josh Hartnett főszereplésével forgatott Pearl Harbor – Égi háború című film.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »