A helyzetek száma és a nagy fölény alapján akár még nagyobb arányban is nyerhetett volna, végül 2–0-ra győzött a mexikói labdarúgó-válogatott a vb nyitómeccsén Dél-Afrika ellen. Javier Aguirre szerint végig fölényben játszott a csapata, az eredményben azonban ez nem mutatkozott meg, de azt gondolja, a további mérkőzéseken hatákonyabbak lesznek majd.
Javier Aguirre, a mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint játékosai jól kezelték a nyitómérkőzésekkel járó izgalmat, ennek köszönhetően sikerült érvényesíteniük a papírformát a dél-afrikaiak elleni mexikóvárosi vb-rajton, ugyanakkor hozzátette: van még hova fejlődniük. A házigazda végül 2-0-ra nyerte meg a találkozót.
A csütörtöki meccsen végig a több mint 80 ezer néző által buzdított közép-amerikai együttes volt meggyőző fölényben, és korán vezetést szerzett, majd a második félidő derekán bebiztosította a sikerét. A dél-afrikaiak közül a második félidőben két játékost is kiállított a brazil játékvezető, aki aztán a ráadásban az egyik mexikói futballistát is piros lappal büntette.
„Akár 4–0 is lehetett volna a végeredmény, de a szurkolóink így is boldogok lehetnek” – mondta a nyitómeccset követően a hazaiak szakvezetője, majd kiemelte, hogy fontos három pontot szereztek. „Az első félidőben nem játszottunk hatékonyan. Fölényben voltunk, de ez az eredményben nem mutatkozott meg, pedig akár 3–0-ra is vezethettünk volna. A második gólunk után pedig túlságosan magabiztosak lettünk, aztán jött a kiállítás. Javulnunk kell, de összességében jó mérkőzést játszottunk” – folytatta értékelését Javier Aguirre.
A mexikói válogatott a harmadik nyitómeccsén először tudott győzni. Ezt megelőzően 1970-ben a szovjetekkel szemben gól nélküli döntetlennel zárt, 2010-ben pedig a mostani párosításban 1–1-et játszott az akkor házigazda dél-afrikaiakkal. A folytatásban az ugyancsak győzelemmel kezdő dél-koreaiakkal csap össze, végül pedig a csehekkel mérkőzik a csoportkörben Javier Aguirre csapata.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


