Felbolydult a civil szektor. Kik állnak a tiltakozó akciók hátterében?

Felbolydult a civil szektor. Kik állnak a tiltakozó akciók hátterében?

Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása óta egyre több polgári kezdeményezés alakul. A civil csoportosulásokat különböző célok vezérlik, az viszont közös bennük, hogy politikai változásokat követelnek.

A tegnapi tiltakozó megmozdulást négy kisebb civil kezdeményezés hirdette meg. Ők eddig jobbára a háttérből támogatták az utóbbi hetek kormányellenes tüntetéseit. A „Dühös vagyok” (Hnevám sa) egy kétszemélyes civil kezdeményezés, melyet Matej Hložník, egy az IT-szférában dolgozó fiatal alapított egy társával. Az utóbbi hetek eseménye ösztönözte őket arra, hogy aktívan bekapcsolódjanak a társadalmi életbe. „A jelenlegi politikai vezetés semmi jelét nem mutatta annak, hogy szembenéz a problémákkal, helyette különböző összeesküvés-elméletekkel próbálta meg elterelni a nyilvánosság figyelmét. Hisszük, hogy a politikai erőviszonyok átalakulása nemcsak hatékonyabbá tenné az állami szervek működését, és hozzájárulna a különböző botrányok kivizsgálásához, hanem visszaadná az embereknek az államba vetette bizalmát is” – indokolják az előrehozott választásokért indított petíciójukat. Mivel jóval kevesebben vannak, és anyagi lehetőségeik is korlátozottak, a korábbiakhoz képest eleve kisebb rendezvénnyel számoltak.

Hírdetés

Mellettük még három másik szervezet, a Változtassuk meg Szlovákiát Most (Teraz), a „Szlovákiáért” (Za Slovensko), illetve a „Tornacipőben” (V teniskách) kezdeményezés is társszervezője volt az akciónak.

A tegnapi akcióhoz nem csatlakozott az eddigi legnagyobb tüntetéseket szervező Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés, ahogyan a Bízni Akarunk, illetve a Pótvizsgát a Kultúrában kezdeményezés sem. A Tisztességes Szlovákiáért és a Dühös Vagyok kezdeményezés néhány hete nem tudott megállapodni a legutóbbi tüntetés kapcsán. Mindketten egy időpontban szerveztek volna tiltakozó megmozdulást a fővárosi Sznf téren. Matej Hložník szerint kommunikációs hiba történt. Juraj Šeliga és Karolina Farská, a Tisztességes Szlovákia képviselői viszont azt állítják, nem akarnak együttműködni Hložníkkal, mert nincs transzparens számlájuk és nem világos az sem, kik állnak még a csoportosulás mögött. Zuzana Wienk, a Bízni Akarunk kezdeményezés egyik tagja szintén úgy nyilatkozott, hogy a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom képviselőit tartják a tiltakozó megmozdulások vezetőinek. „Más csoportosulásokat egyelőre nem támogatunk” – közölte Wienk, aki szerint megbízható és olvasható szervezetek és vezetők mellett sorakoznak fel. (ie)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »