Fekete-Győr András: Nagyobb esélyem van a győzelemre

Fekete-Győr András: Nagyobb esélyem van a győzelemre

Akár vissza is lépne Juhász Péter javára Fekete-Győr András; ilyen megoldásról az egyéni jelöltek bármikor dönthetnek – jelentette ki a Momentum Mozgalom elnöke. A politikus a napokban összetűzésbe került az Együtt elnökével, mert mindketten a budapesti 1. körzetben indulnának a választáson.

– Juhász Péterrel vagy a Fidesszel akar megküzdeni?
– Ez nem is lehet kérdés. A Momentum minden választókerületben a Fidesszel küzd meg, ez az egész ügy csak egy műbalhé. Hat hónappal a választás előtt nagyon korai még arról beszélni, hogy ki milyen erős egy adott körzetben. Én sajnos csak a budapesti 1. körzetben tudok elindulni felelős szívvel, mert ide köt minden.

– Az Együtt elnöke igen aktív volt ebben a választókörzetben. A Momentum alelnöke is azt mondta, neki köszönhető főleg, hogy Rogán Antal nem indul itt. Ön mit ért el a kerület érdekében?
– Az olimpiával kapcsolatban összegyűjtöttünk az ország jövőjéért 266 ezer aláírást Budapesten, ami hatással van az V. kerületre is. Én ugyanakkor még csak tíz hónapja politizálok, Juhász Péternek nagy előnye, hogy már több mint öt éve dolgozik politikusként. Rengeteget számít, ha valaki – mint például én – ismeri a helyi viszonyokat, és érzelmileg is az adott helyhez kötődik. Számos kapcsolódási pontom van az I. és V. kerülethez. Az igazán fontos kérdés, hogy a választók kiben látják közös ügyeik képviselőjét. Hat hónappal a választások előtt még nem lehet erre válaszolni, ezért tartom ezt az egészet műbalhénak. Három nappal ezelőtt mutatta be a Momentum a jelöltjeit, szerintem annyit mind a 106-an megérdemelnek, hogy bizonyítási időt adjunk nekik.

– Juhász Péter nyilvános vitára hívta önt, hogy személyesen beszéljék meg ezt a konfliktust. Elfogadja a fölkérést?
– Ezt még nem döntöttem el, de biztos, hogy fogok vele személyesen beszélgetni. Még nagyon messze van a választás napja, ezért én azt javaslom, adjunk időt minden jelöltnek önmaga megmutatására. A pártok foglalkozzanak a közösségszervezéssel, programírással és a jelöltállítással, előrerohan, aki parlamenti matematikáról akar vitázni.

– Ha az 1. körzetben úgy alakulnak az erőviszonyok februárban, hogy Juhász Péter lesz az erősebb, akkor visszalép a javára?
– 2017. november 3-án nem ez a fontos kérdés, még az erőviszonyokat sem ismerjük. Hiszek abban, hogy velem jobban tudnak azonosulni a választókerület konzervatív polgárai, és így nagyobb esélyem van a győzelemre a Fidesz jelöltjével szemben. Majd tavasszal kell megnézni az erőviszonyokat, és ha úgy alakul, akkor igen, el tudom képzelni, hogy meghozok egy ilyen döntést. És abban is bízom, hogy Juhász Péter is hasonlóan gondolkodik, ha végül én leszek az erősebb. Mindenesetre én soha nem írnék ki olyat, hogy „Péter, állj be mögém!”.

– Ez azt jelenti, hogy a többi 105 egyéni körzetben is visszaléphet az erősebb jelölt javára a Momentum?
– A legfőbb cél, hogy a Fidesznek ne legyen kétharmados vagy abszolút többsége. Egyoldalú visszalépésről bármikor dönthet a jelölt, vagy a párt vezetősége – de ma nem úgy látszik, hogy ez volna az útja a Fidesz legyőzésének.

http://mno.hu/

http://mno.hu/

 – Van olyan párt esetleg, amelynek a javára nem lépnének vissza? Vagy minden esetben a legerősebb jelöltnek kedveznének?

– Nem pártokban, hanem jelöltekben gondolkodunk. Ha lesz olyan független jelölt, akit a Jobbik és a baloldali ellenzék is támogat, a helyi jelöltünk biztosan meg fogja fontolni az egyoldalú visszalépést. De ennek egyelőre nincs realitása.

– Elképzelhető esetleg egy közös lista is valamelyik párttal vagy pártokkal?
– Nem. Az kőbe vésett tény, hogy a Momentum önálló listán indul.

– A héten bemutatott 106 jelöltjüknek van valós ismertsége helyben vagy, ahogy mondani szokás, az utcáról kellett behívni őket?

Hírdetés

– A jelöltjeink túlnyomó része helyben kifejezetten ismert, sokan közülük elismert és erős jelöltek.

– Személyesen is bemutatták például Körömi Attilát, Juhász Bélát és Lakatos Bélát. Ők teljes mértékben tudtak azonosulni a Momentum elveivel és értékeivel?
– Persze, különben nem álltak volna ki arccal a Momentum mellett.

– Pedig Körömi Attila megjárta a Fideszt és a Jobbikot is, Juhász Béla korábban Együtt-tag volt. Lakatos Béla pedig lapunknak azt mondta, hogy a minél szélesebb ellenzéki összefogás híve.
– Igen, Bélával én is beszéltem erről többször, de ezt a saját választókerületére érthette. Neki egyébként még úgy is volna esélye a körzet megnyerésére, ha a baloldali pártok indítanak ellene jelöltet.

– Nem szidják meg, amiért a párt központi utasításával szemben összefogást akar a körzetben?
– Nincs azzal semmi gond, ha beszélget a helyi politikusokkal erről, de visszalépésekről nem fog tárgyalni.

– Ha elfogadják, hogy a jelöltjeik ennyire sok helyről jöttek össze, akkor miért nem hajlandók más pártokkal tárgyalni?
– A már korábban is párttag jelöltjeink nem hozzák magukkal egykori pártjukat. Csak helyben köztiszteletben álló embereket jelölünk. Az, hogy valaki régen jobbikos, fideszes vagy akár MSZP-s volt, nem lehet akadálya a momentumos párttagságnak, a lényeg, hogy felelős érzelmű, tenni akaró és hiteles ember legyen.

– Hány mandátummal lenne elégedett 2018-ban?
– Ilyeneken nem gondolkodunk, a cél az, hogy ne a Fidesz legyen a következő kormánypárt.

– A kormányváltást csak úgy lehet elérni, ha együttműködik az ellenzék.
– Az összefogás koncepciója a gyakorlatban hatalmasat bukott 2014-ben.

– Az viszont biztos bukást jelent, ha egymás ellen indulnak az ellenzéki jelöltek.
– A politikában 5 + 5 néha nem 10, nem elég, ha összeadjuk a százalékokat, és arra ráhúzunk egy stratégiát. Ráadásul gyakran még a támogatottságokat összeadva sem előzi meg az ellenzék a Fideszt. Igaz, hogy ha mindenki indít jelölteket a másikkal szemben, az bajos tud lenni, de hat hónappal a választások előtt még nem kell az összefogásról beszélni. Nézzük meg, ki hogyan muzsikál addig.

– Mikor nevezik meg a miniszterelnök-jelöltjüket?
– Ebben a kérdésben a következő – decemberi vagy januári – küldöttgyűlés hoz majd döntést.

– Ezek szerint már megvan a jelölt is?
– Nem mondhatok semmit. Most az Indítsuk be Magyarországot! program és a 106 egyéni jelölt bemutatása volt a prioritás.

– Mennyi pénzük van a kampányra?
– Nem sok, néhány millió forint. Több százan dolgoznak a Momentumban önkéntes alapon, miközben állandó munkahelyük van. Az Origó például rendre ír lejárató anyagokat arról, hogy fölálltak a Momentum vezető tisztségviselői, pedig csak arról van szó, hogy sokakat előléptettek a munkahelyükön, vagy kénytelenek többet foglalkozni a civil állásukkal, mert már a kirúgás szélére sodródtak a sok momentumos munka miatt.

– Külföldi kampányszakember segíti önöket?
– Nincs ilyen tanácsadónk. A francia En Marche! és a holland kormánypárt, a VVD kampányszakembereivel beszéltünk több alkalommal is, kapunk ötleteket, tanácsokat, de ez nem szervezett forma.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.03.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »