Fehér lesz a karácsony? Nagy előrejelzés a következő napokra

Fehér lesz a karácsony? Nagy előrejelzés a következő napokra

A december eleje még átlagon felüli melegnek tűnt, de a helyzet kezd változni. A fagy lassan megérkezik Szlovákia területére, és ezzel együtt a fehér karácsony lehetősége is.

Egész Európában változékony időjárást tapasztaltak a múlt héten. “Míg északkeletről hideg kontinentális levegő áramlott Észak- és Nyugat-Európába, addig Dél-Európában és a Balkánon melegebb légtömeg maradt fenn” – mondta Pavel Matejovič klimatológus. A hőmérők mutatói területünkön szokatlanul magasra emelkedtek, de számíthatunk arra, hogy a következő héten visszaesik a hőmérséklet.

„A földközi-tengeri térségben csökkent a légköri nyomás, mely északkelet felé halad. Jelentős hőmérsékleti határfelülettel, amely elválasztja a melegebb levegőt a hidegebbtől. A környezetében légköri csapadék fordul elő, amely folyékony és szilárd formában is esik”

– tájékoztatott a klimatológus.

Ezért míg Szlovákia területén szombaton még fennáll az eső veszélye, vasárnap már havas eső lesz. „A feltételezések szerint helyenként erős havazás is előfordulhat, erős szélben hónyelvek és hószállingózás is kialakulhat” – figyelmeztet Matejovič.

Hírdetés

A következő héten hó és fagy kísér bennünket. Mint Matejovič elmondta, “az alacsony nyomású térség közepe a jövő héten a Baltikumba költözik, míg a hátsó részén hideg szárazföldi levegő áramlik be térségünkbe és tovább hűl a hőmérséklet. A terület nagy részén egész napos fagyok lesznek, északon pedig kiadós havazás várható. Ezzel párhuzamosan a magasnyomású légköri front északnyugat felől a Kárpátok felé terjed. Csökken a felhőzet, és erős fagyok is előfordulhatnak a hótakarón és a szél lecsillapodása után.”

A klimatológus szerint a jövő hét második felében várnak ránk a legerősebb fagyok, míg a dél-szlovákiai alföldön -15 °C-ig is csökkenhet a minimum hőmérséklet. Közép-Szlovákia lakóinak is érdemes felkészülniük, ahol -20 °C alá süllyedhet a hőmérséklet.

„Az, hogy valóban ilyen alacsonyra csökken-e a hőmérséklet, az éjszakai felhőzettől függ. Ahol felhős vagy szeles lesz az idő, a hőmérséklet nem csökken ilyen alacsonyra. A hideg idő tehát nem csak a következő héten, hanem a rákövetkező héten is jellemző lesz. Van esély tehát arra, hogy karácsonyig kitart a hó, de ezt még nem lehet biztosan megjósolni”

– mondta Matejovič.

Teraz.sk/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »