Fegyverrel jelezte nemtetszését egy zaklatott gépkocsivezető

Fegyverrel jelezte nemtetszését egy zaklatott gépkocsivezető

Fegyverrel jelezte nemtetszését egy zaklatott gépkocsivezető

A tettes zokon vette, hogy hirtelen lefékezett előtte egy személygépkocsi. Miután megelőzte a másik járművet, a férfi a kezében egy gáz-riasztó pisztollyal szállt ki az autójából.

Hírdetés

A gyanúsított 2019. szeptember 24-én, reggel, Vértesszőlősön közlekedett személygépkocsijával. Előtte egy másik jármű haladt, amihez többször is túl közel ment. Az elől haladó jármű hirtelen lefékezett, majd tovább haladt Tata irányába. A tettes utána hajtott, és Tatán, a Vértesszőlősi úton megelőzte a másik járművet, majd megállt előtte. Mindkét férfi kiszállt a gépkocsijából, majd R. Gergely az engedéllyel tartott gáz-riasztó pisztolyát a másik félre fogta. A tettes ezt követően visszaült a kocsijába és távozott.

A sértett értesítette a rendőröket, akik 6 óra 50 perckor a munkahelyén igazoltatták a tatabányai lakost. Tőle a fegyvert és a hozzá tartozó egy darab lőszert lefoglalták. A 39 éves férfit a Tatai Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

R. Gergely ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség az eljárás ügyiratait bíróság elé állítási javaslattal tervezi megküldeni az ügyészségnek.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »