Fegyveres rablások elkövetésére készülhetett az a bűnbanda, amelynek főkolomposait a közelmúltban lekapcsolták a szlovák bűnügyi szervek – egyikük G.w.M. és L.L. Junior cimborája volt

Fegyveres rablások elkövetésére készülhetett az a bűnbanda, amelynek főkolomposait a közelmúltban lekapcsolták a szlovák bűnügyi szervek – egyikük G.w.M. és L.L. Junior cimborája volt

Több, a közösségi oldalon megjelent fotó tanúsága szerint baráti kapcsolatot ápolhatott egy szlovák férfival G.w.M., azaz Varga Márk László és L.L. Junior „művésznéven” zenélgető Lesi László Csaba. Végh Bálint – aki állítólag szintén „rapper” – és bandája fegyveres rablások elkövetésére készült, a végrehajtás érdekében fegyvereket, és a rendőrség logójával ellátott egyenruhákat szereztek be. A Privátkopó forrásai szerint a G.w.M. nevű „genszterrapper” és L.L. Junior többször is meglátogatták Szlovákiában a súlyos bűncselekménnyel összefüggésbe hozott „művésztársukat”.

G.w.M. számos alkalommal úgy nyilatkozott, hogy ő „gengszterrapperként” keresi a kenyerét. E minőségében elképzelhető, hogy „szakmai érdeklődés” is állhatott a Vég Bálinttal kialakult kapcsolata mögött, akiről a szlovák bűnügyi hatóság azt mondta, hogy „adósságok behajtásából élt”.

A tvnoviny.sk beszámolója:

Hírdetés

„A tervezett megalopást egy pozsonyi szállodában történt razzia hiúsította meg, 2022 októberében. Olyan felszereléseket fedeztek fel ott, amelyeket sok rendőri egység nem szégyellne: ballisztikus mellényeket, sisakokat, tömeghatású fegyvereket, de a rendőrség vagy az Országos Bűnüldözési Ügynökség logójával ellátott egyenruhákat is.

Hat személyt őrizetbe vettek. Egyesek ellen lopás előkészítése, másokkal szemben zsarolás miatt indult eljárás. Az adósságok behajtásából élő Végh Bálint is bilincsbe került.

Információink szerint Végh együttműködik a rendőrséggel, és így kerültek a nyomozók a gyanú szerint egy másik férfihoz, dr. Petr Kovács ügyvédhez. Ő egy volt zsaru. Több mint 20 évvel ezelőtt a dunaszerdahelyi tisztek vezetője volt.

„Jelenleg megerősíthetjük, hogy őrizetbe vettük Dr. Petr Kovácsot, akit később lopással és szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsítottak meg. Bővebb információval jelenleg nem tudunk szolgálni, az ügy feldolgozása folyamatban van” – mondta az üggyel kapcsolatban Michal Slivka, a PZ elnökségének szóvivője.

Végh azt vallotta, hogy a megalopással kapcsolatos tippet az őrizetbe vett ügyvéd adta nekik. Állítólag egy férfi halálát követően mentek annak ingatlanához. Nyilvánvalóan értékes festményei vagy szőnyegei voltak a házban, több százezer euró értékben.

A vádlott ügyvédet a bíró zárt ajtók mögött hallgatta ki. Az ügyész őrizetbe vételt kér.

A bíró szabadon engedte a férfit. Szabad emberként csak néhány lépést tett meg, mert a bíróság előtt más NAKA rendőrök várták. Információink szerint csalás vádjával vették őrizetbe, amelyben Végh Bálint is szerepel.”

Feltételezzük, hogy a bűntett előkészületéről nem rendelkezett információval a két magyar „sztár”.

(folytatjuk)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »