Fedezzük fel a mi Egyházunkat – Budapesten is látható a Magyar Kurír fotósainak kiállítása

Fedezzük fel a mi Egyházunkat – Budapesten is látható a Magyar Kurír fotósainak kiállítása

A Magyar Kurír fotósainak Szent pillantással: Fotókon a Magyar Katolikus Egyház tíz éve című sajtófotó-kiállítása immár Budapesten is látható: a tárlatnak december 3. és 20. között a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium aulája ad otthont. Az élő és sokszínű az Egyházat bemutató tárlat munanapokon látogatható reggeltől estig.

December 3-án délelőtt 10 órakor megtelt a Szent Angéla-iskola új aulája felsős és gimnazista diákokkal, érdeklődőkkel, hogy Merényi Zita és Lambert Attila fotósaink kiállításmegnyitóján együtt ünnepeljenek. A Magnificat zenekar, azaz Varga Mónika, Lambert Attila és Dolhai Attila színművész előadásában dicsőítő énekek mellett felcsendült Leonard Cohen Allelujája is, melynek refrénjét közösen énekelték a diákok, tanárok és vendégek. Az ünnepélyes megnyitó beszédek után a Szent Angéla Gimnázium énekkarával közösen lépett fel a Magnificat zenekar, Szentlélekhívó éneklésükbe a résztvevőket is bevonták.

A vendégeket Szalai Gábor, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium igazgatója köszöntötte: elsőként Berhidai Piuszt, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány provinciálisát, az iskola fenntartójának képviselőjét; Kuzmányi Istvánt, a Magyar Kurír főszerkesztő-igazgatóját, a fotósokat, művészeket, az érdeklődő vendégeket, továbbá a felsős és gimnazista diákokat, kollégákat, munkatársakat. Kiemelte, hogy az új aulát közösségi térnek szánták, amely a világra is nyitott, ahová eseményeket hívhatnak, és ahol rá lehet csodálkozni, „mit kínál számunkra az Egyház”.

Szalai Gábor beszédében felidézte gyermekkorának kedves olvasmányait, a Winnetou-könyveket. „Ha az indiánokról képet akartak készíteni, ők mindig nagyon ellene voltak ezeknek a kísérleteknek, mert azt hitték, valamiféleképpen ellopják a lelküket. Nem egyszer összetörték a fényképezőgépeket, vagy meg is támadták a fényképészeket.

Olyan személyes találkozásokat mutatnak be és tesznek átélhetővé, amelyek meg tudják mozgatni a hitünket. Az Egyház a személyes találkozások egyháza. Ha Szent Ferenc nem találkozik Jézussal, ma nincsen a ferences rend.”

Az igazgató megosztotta saját személyes élményeit is a fotókkal kapcsolatosan. „Láttam a volt osztálytársam, aki végül pap lett, és az esztergomi bazilika felújításában az egyik fő szerepet viszi; vagy volt kolleganőm, aki ott van mellette; és láttam a rabok zarándoklatát Mátraverebély-Szentkúton, ami különösen emlékezetes, hiszen éppen akkor ott volt az alsós hittantáborunk. Egyszer csak jöttek a rendőrök, mindenkit beparancsoltak a szobákba, és mondták, hogy nem távozhatnak el, mert fegyencek jönnek” – fogalmazott.

„Zita és Attila, a két fotós nagyon szerencsések, hogy átélhették ezeket a pillanatokat személyesen, mert tanúi lehettek annak a gazdagságnak, a Magyar Katolikus Egyház sokszínűségének, amiből sokszor nagyon keveset veszünk észre. Kívánom, ha valaki megnézi ezt a kiállítást, ébredjen rá erre a gazdagságra, a kegyelem áradására.

– buzdított a kiállítás megtekintésére.

Kuzmányi István bemutatta Merényi Zitát és Lambert Attilát, akik a Magyar Katolikus Egyház elmúlt tíz évét bemutató képeket készítették, és amelyekből most nyolcvanat válogattak ki a falakra.

Egy rövid kis történettel szemléltette, mit tanulhatunk meg tőlük. „Amikor egy kiváló fotográfus Olaszországban járt, az Etna éppen elkezdett füstölögni, így engedélyt kért a hatóságoktól, hogy kisrepülővel a magasból képet készíthessen róla. A kisrepülő felszáll, kérdezi a pilóta, hová megyünk. Az Etna fölé. De miért? Mert fotós vagyok, szeretnék egy jó fotót készíteni róla. Kínos csend után megszólalt a pilóta: Azt hittem, ön a repülésoktató.” Repülni nem tanulunk meg a fotósoktól, átvitt értelemben mégis megtanulhatunk – magyarázta a főszerkesztő –, hiszen elsajátíthatunk egy olyan szemléletet, amely megragadja a pillanatokat. „A közösségi oldalakon látszik, hogy ti is óhatatlanul megpróbáljátok ezeket ellesni, és ezeket nemcsak magatoknak szeretnétek megmutatni, hanem egymásnak is” – szólt a diákokhoz.

Hírdetés

Sokszor érezzük magunkat lelkileg szürkének, ködösnek akár egy egyházi eseményen is, mint amilyen a mai időjárás – folytatta. – Mi kell ahhoz, azaz inkább ki kell ahhoz, hogy ez változzon? A ti jelenlétetek kell – hangsúlyozta, majd elmondta, hogy Gál Emília a kiállítás plakátjának éppen azt a képet választotta ki, amikor egy lány egy Forráspont rendezvényen felnéz, és rávetül a fény. „Zita elkapta a fényképezőgépével ezt a gyönyörű pillanatot, de ehhez az kellett, hogy ő és a fiatal is éppen akkor ott legyen.”

Ezután egy viccel színesítette mondandóját, miszerint meghívják a fotóst egy állami fogadásra, megköszönik a munkáját, megdicsérik, majd hozzáteszik: biztosan azért jók a képei, mert jó gépe van. Mire a fotós visszafordul: a háziasszonynak, aki jól tud főzni, biztosan jó edényei vannak.

– hangsúlyozta a főszerkesztő. „Zitában és Attilában is megvan mindkettő: a professzionális fényképész és a Jóistennel élő kapcsolatban lévő ember.”

Kuzmányi István megköszönte, hogy a két fotós kolléga tíz éve szolgálja a Magyar Kurírt és az olvasókat. Köszönetet mondott a ferences rendnek és az iskola közösségének, hogy befogadta a kiállítást, mely látható volt már Esztergomban, majd Győrben is, jövőre pedig a tervek szerint Szegeden és a Vatikánban is  fogadják majd. Megköszönte az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatójának, Kontsek Ildikónak és a kiállítás megtervezőjének, Zalavári Tibornak a kiállítás létrehozását, az iskola gondnokcsapatának a kivitelezést, valamint Dolhai Attilának, Varga Mónikának, Menus Gabriella tanárnőnek és a gimnázium kórusának a közreműködést.

– zárta végül beszédét.

Berhidai Piusz OFM elmondta, nagy öröm, hogy egy ferences iskola ad otthon a Szent Pillantással című sajtófotó-kiállításnak, mely a Katolikus Egyház elmúlt tíz évéből mutat be egy igazán különleges válogatást. Köszönet illeti a két fotóriportert, hiszen az ő elmúlt tíz évük jó részét is jelentik ezek a képek. „Elválaszthatalanul jelen van bennük a szakma, az emberség és a mély, elkötelezett hit.

Hozzátette: köszönet illeti azt a sajtóorgánumot is, mely mindezt lehetővé tette, amelynek szolgálatában szintén össze kell kapcsolódnia napról napra a tájékoztatás szakmaiságának a valós hit kritériumaival.

„Krisztushívőként megtanulhattuk, a hit a hallásból ered, ugyanakkor

A középkori művészeknek meg kellett festeni a dicsőségesen szenvedő Jézust a kereszten, egy csoportnak meg kellett festeni Szent Ferenc sebeit az assisi bazilikában, a keresztútjáráshoz ábrázolni kellett évszázadokon át a passió jeleneteit, mert mindebben az isteni jelenlét vált láthatóvá, az emberi figyelem ezek által az Istenre lett irányítva. Mert az ember látni akart. Korunkban, amikor nem szűnő információáradathoz és az irdatlan képmennyiséghez szoktunk, igen nagy kihívást jelent olyan sajtófotókat készíteni, amelyek betöltik eredeti funkciójukat: a tanítványok közösségének, az Egyház életének emlékezetes pillanatait dokumentálni, közhírré, és főképp láthatóvá tenni; mindezt igényesen, nem tolakodva, tisztelettel, és érzékenyen arra a valóságra, amelybe az Isten is beletestesült” – fogalmazott Berhidai Piusz.

A közös éneklés után Szalai Gábor ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást, mely december 20-ig minden munkanap megtekinthető a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium előterében reggeltől estig.

Fotó: Németh-Tasnádi Krisztina és a Szent Angéla-iskola fotószakkörös diákjai: Mágori Nóra, Hennel Botond, Szöllősi Zsófia, Dezső Benedek Péter, Völgyesi Lujza

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »