Fedezd fel a bölcsészet- és társadalomtudományok világát! – Nyílt napra hív a Pázmány BTK

Fedezd fel a bölcsészet- és társadalomtudományok világát! – Nyílt napra hív a Pázmány BTK

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara (PPKE BTK) november 18-án nyílt napra várja a középiskolásokat budapesti épületében (1111 Budapest, Bertalan Lajos utca 2.), ahol az érdeklődők első kézből kaphatnak képet a Pázmány BTK alapképzéseiről, jellegzetes szakmai profiljairól, az egyetemi életről és a közösségről.

A program során a látogatók részletesen megismerkedhetnek a Pázmány BTK képzési kínálatával, valamint többek között átfogó tájékoztatást kapnak a felvételi lehetőségekről, ösztöndíjakról és nemzetközi tanulmányi utak lehetőségeiről is.

A középiskolások részt vehetnek valódi egyetemi előadásokon, így közvetlenül is átélhetik, milyen a pázmányos oktatás légköre, és bepillantást nyerhetnek az egyetemi tanórák világába.

Az élményközpontú programok keretében továbbá alkalom nyílik személyes beszélgetésekre is a jelenlegi hallgatókkal és oktatókkal, a diákközösségek bemutatkozásain való részvételre, valamint arra, hogy a vendégek testközelből is megtapasztalhassák a Pázmány BTK közösségi és egyetemi életének hangulatát.

Hírdetés

Miért érdemes eljönni?

• Az esemény kiváló alkalom arra, hogy a még bizonytalan pályaválasztók élőben mérjék fel, milyen képzési lehetőségek állnak rendelkezésükre a bölcsészet- és társadalomtudományok területén.
• A középiskolás diákok megismerkedhetnek az egyetemi felvételi folyamattal, a szakválasztás főbb szempontjaival és a BTK nyújtotta karrierlehetőségekkel.
• Egy katolikus értékek mentén működő intézményként a Pázmány BTK nemcsak tudományos, hanem közösségi és személyes fejlődési perspektívát is kínál.

A Pázmány BTK minden érdeklődőt szeretettel vár, aki szívesen fedezné fel közelebbről a bölcsészet- és társadalomtudományok világát, és bepillantást nyerne az egyetem pezsgő közösségi életébe. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program részletei és a jelentkezési felület elérhető a kar weboldalán.

Forrás és fotó: PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »