Fantastic Voyage Lakatos Krisztina2026. 01. 04., v – 12:51
Penge. Csehy Zoltán kritikája Orcsik Roland regényéről.
Hová tart életünk elképzelt (luxus)hajója, melyen minden fantáziatúltengés ellenére maximum zenészek, főpincérek vagy segédpincérek lehetünk, miközben rémesebbnél rémesebb alakok bukkanank fel a fedélzeten? A hajómetafora kiterjesztése szakmai kényelem is, hiszen az Odüsszeia homéroszi modellje óta otthonos narratívák forrása. Orcsik Roland Hordozható óceán című regénye elképzelt és „valós” kalandokban, látomásos (és olykor közéleti) eszmefuttatásokban gazdag könyv. Az Odüsszeia és James Joyce Ulyssese háttérmintázatként ugyan fel-felbukkan, de ez az ősmintázat torzul, csonkul, sebzett és szinte csak hipotetikus marad, leszámítva talán a Kirké-mítosz intenzívebb jelenlétét. A „léket kapott” Magyarország hajója is süllyed, legalábbis a főhős szerint, aki a délszláv háború elől menekülve próbál szerencsét előbb Budapesten, majd egy barátja rábeszélésére elszegődik egy óceánjáró luxushajóra mindenesnek, s így a Fantastic Voyage gépezetének részévé válik.
Golyó és Pocok, a regény ikerodüsszeuszi karakterei egyre inkább egy hallucinatorikus, a beatirodalomra emlékeztető, pszichedelikus örökmákonyban találják magukat. A szociográfiai analízis jellegű felütésből krimiszerűen induló szöveg egy rituális gyilkosság ijesztő orgiájává fajul, melyben maga a „józan” elbeszélés is feloldódik, és elveszti stabil fogódzóit. Mintha William S. Burrougs Meztelen ebéd című regényének méltán hírhedt Hasszán játékterme című fejezetébe, annak valamiféle sportosabb változatába rohanna az elbeszélés, hogy aztán némi sebnyalogatós levezetésben jusson kétes nyugvópontra. Mindenki a maga hajóját kormányozza, kergeti viharba, ajánlja fel a potenciális utazóközönségnek.
Orcsik Fantomkommandó című korábbi regényének egyik alakja is felbukkan, hogy kiteljesítse a maga részleges és abszurd apokalipszisét: ez a dermesztően komikus „túltoltság” adja a szöveg talán legvonzóbb nyelvi rétegét. És felzárkózik az allúziósereglethez Tolkien Fastitocalon című álközépkori költeményének motívumrendszere is, mely látszatra csak egy tematikus est témája, ám sokkal több ennél.
A fantáziagerjesztést ellenpontozza a kisebbségi lét nagyon is realisztikus ábrázolása, a határon túli magyar identitás örökös otthontalansága, a magyar és a szerb „kettős” mentalitás groteszk problematikussága, a más vagy hasonló traumával megvert népek különféle képviselőinek analízise. A hajó az előítéletek és a sztereotípiák vizeire is eljut, a lelki viharok metaforikus dimenziót is reprezentálja. A luxusutazás szereplőinek részletes elemzései remek portrék, az animátorok teátrális világának hiteltelenségét a műkatarzisok és a társasági élet szabványgyönyörei emelik ki még erőteljesebben. Mintha minduntalan a kétségbeesés zabálná teli magát a gondosan előkészített táplálékkal.
Orcsik hajóján szinte mindenkit a szexualitás irányít (beleértve az utasok házi kedvenceit is), legyenek a luxus megszállottjai vagy a személyzet tagjai. Közben ott az ezotéria, a fekete mágia, a rítusok varázsa, és nem árt, ha az antik partin megjelennek a vonzó küllemű istenek, vagy ha olykor egy-egy jelenet érzéki provokáción alapszik. A Fuck Temple elnevezés önmagában is jelzi a személyzet számára fenntartott egyik tér funkcióját. A meztelenség és a rítus összekapcsolása nemcsak a rejtélyes „tyúkszépítő játékban” jut kiemelt szerephez, hanem a luxushoz kötődő életforma velejárója is, olykor pedig menekülési forma, relaxálás vagy pótcselekvés.
Miközben a Gyomorban (így nevezi a Botticelli-részleg étkezőjét a főhős) folyamatosan zajlik Trimalchio lakomája, kiépül a rend diktatúrája, mely nyomban oligarchiává alakul át. Golyó és Aksa nevű indiai barátnője, illetve Pocok és Nóra négyese tartja egyben a regényt, illetve az utazás, mely belül is zajlik, s melynek „legsunyibb fantomja a nosztalgia”. Erőszak, idegenség, a szülőkhöz való ambivalens viszony, a patetikus hazakép hagyománya mind-mind máshogy látszik a hajó globalizált mikrovilágában.
A hol kamaszos, hol perverz, hol természetes érzékiség mellett a zene játszik még nem elhanyagolható szerepet: részint a klasszikus zenei giccs, részint az alternatív ellenhatás számos zenei megnyilvánulása. Az étkezőben szinte folyton Vivaldi Négy évszakja szól, amit a pincérek átkeresztelnek (hogy mire, azt a barokk mester iránti fogyhatatlan tiszteletemből kifolyólag most mellőzöm), s végül a hallucinációk csúcspontján mintha már egyszerre szólna a négy évszak összes tétele, mintha a különbségek és határok felismerhetetlenné válnának. Vannak komolyabb zenei mikroeszmefuttatások is, pl. Schubertről vagy Mahlerről, de még Michael Jacksonról is.
A közvetítő nyelv, a rosszul, de változatos akcentussal beszélt angol „zenéje” a disszonancia hangját testesíti meg. A sokszor vaskos poénoktól és különféle izgalmas, transzkulturális megnyilvánulásoktól hemzsegő regény érzékenyebb oldalát az otthontalanság, a hazai közegből való kiszakadás traumatikus kényszere adja. Orcsik regényének ismerős, kisebbségi aspektusai sokáig rezonálnak majd a hazai olvasóban.
Orcsik Roland: Hordozható óceán
Cser Kiadó, 2025, 313 oldal
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
