Fagyállóval mérgezte meg az apósát

Fagyállóval mérgezte meg az apósát

A Békés Megyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette, és annak kísérlete miatt emelt vádat egy 36 éves szentesi férfi ellen, aki 2021 szeptemberében fagyállóval megmérgezte az apósát.

Hírdetés

A férfi felesége családjával igyekezett jó kapcsolatot kialakítani, azonban az apósa italozó életmódját kezdettől fogva nem nézte jó szemmel, ellenszenvének rendszeresen hangot adott. A férfi már 2019-ben elhatározta, hogy megöli az apósát, és hosszas gondolkodás arra az elhatározásra jutott, hogy megmérgezi. 

A férfi 2021. január első felében egy üveg pálinkához hozzákevert – általa mérgező hatásúnak vélt – etilén-glikolt (fagyállót) is tartalmazó folyadékot, amit üvegpalackba töltött, ajándékpapírba csomagolt, és még nevet írt a címkére, mintha azt más küldené. Az elkövető az apósának lakásához tartozó postaládába rakta az üveget. A terhelt pár nappal később a bontatlan pálinkás üveget – mivel az ugyanott volt, ahová napokkal azelőtt tette – felvitte a lakásba, ahol megpróbálta elhitetni a rokonával, hogy az italt a címkén feltüntetett személytől kapta. A sértett többször ivott a fagyálló folyadékot is tartalmazó szeszes italból, de nem lett semmi baja, mert az ital nem tartalmazott a halálos eredmény okozásához elégséges mérgező vegyületet.

Mivel az apósa megölése nem sikerült, a férfi a kivitelezést hónapokon keresztül újra átgondolta és megtervezte. 2021 szeptemberében egy csatos, színes sörösüvegbe fagyállót töltött, azt becsomagolta és egy sárga jegyzetlapot ragasztott rá, amelyre – hasonlóan a korábbi módszeréhez – saját kezűleg születésnapi üdvözlő üzenetet írt. A vádlott 2021. szeptember 13-án, délelőtt adta át az apósának a mérgező folyadékot tartalmazó üveget és azt állította, hogy a csomagot a sértett postaládája alatt találta. A sértett este ivott az üvegből, és másnap reggelre rosszul lett, majd a kórházban a mérgezés következményeként elhunyt.

A főügyészség mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfi letartóztatását az ügydöntő határozatának kihirdetéséig tartsa fenn. Ezen felül az ügyészség indítványt tett arra, hogy a bíróság a cselekményeit beismerő férfit fegyházbüntetésre ítélje, tiltsa el a közügyek gyakorlásától és állapítsa meg, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, illetve kötelezze őt a nyomozás során felmerült közel 3 600 000 forintot kitevő bűnügyi költség megfizetésére.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »