A hitelesség a legfontosabb tulajdonság, mert a hitoktató arról beszél és arról tesz tanúságot, aminek át kell hatnia az életét – hangsúlyozta Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök a Veszprémi Főegyházmegye hitoktatóinak szóló második rekollekción, amelyet a közelmúltban rendezett meg a hitoktatási iroda a Veszprémi Érseki Főiskolán – adta hírül február 19-én a főegyházmegye.
A katekétáknak szóló továbbképzést Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, plébániai kormányzó tartotta. A rekollekció témája A hitoktatás szerepe, helyzete a mai korunkban, valamint A hitoktató mint az ima harcosa reménye címmel fogalmazódott meg, jelezve a hitoktatók munkájának, hivatásának fontosságát.
A program Udvardy György veszprémi érsek köszöntőjével kezdődött, amelyben megfogalmazta, hogy a hitoktató az Egyház szolgálatában vesz részt, mely egyszerre küldetés és bátorítás is egyben. Elmondta, hogy fejlődni szeretnénk mindannyian, ezért tanítványi lelkülettel veszünk részt a munkában, a Szentlélek segítségében bízva.
– Ezzel a reménnyel vagyunk most itt jelen. Nagyböjti idő van, ami egy nagyon szép időszak az életünkben, húsvét megünneplésére készülünk mindnyájan. Megváltásunkat, identitásunkat, Krisztushoz tartozásunkat ünnepeljük. Imádkozzunk a megtérőkért és azokért, akik húsvétkor fogják magukat Krisztus mellett elkötelezni a keresztségben. A nagyböjt alkalmassá tesz arra bennünket, hogy éljünk a bűnbocsánat szentségével, szentgyónással, hiszen másként él a bűnben élő ember és másként az egészséges.
– fogalmazott az érsek.
Udvardy György arra is bátorított mindenkit, hogy a Bódi Mária Magdolnával kapcsolatos konferenciákon vegyenek részt, ezek mindenképpen segítik a boldoggá avatásának ügyét. Az érsek kiemelte,
A főpásztor továbbá buzdított mindenkit a litéri találkozón való részvételre, amely szintén Bódi Mária Magdolna népszerűsítését tűzte ki célul.
Az érsek arról is szólt, hogy a társadalom az egyházakkal szemben érzelmi alapon azonosul.
Azonban nem a polemikus gondolkodásnak kell vezérelnie bennünket, hanem imádkoznunk kell, hogy ne ziláljon szét ez az időszak minket, tudjuk a hit egységét megőrizni, bízzunk egymásban! – mondta.
A főpásztor zárógondolatként sok erőt kívánt a húsvéti felkészüléshez és az előttünk álló időszakhoz.
Fábry Kornél előadásában kiemelte a katekéták fontos szerepét és felelősségét, mert példák sokak számára.
– A példa sokkal inkább hat, mint a szó. A hitelesség a legfontosabb tulajdonság, mert a hitoktató arról beszél, és arról tesz tanúságot, aminek át kell hatnia az életét.
A hitünk nem érzelmi kérdés, az igazság szabaddá tesz, függetlenít környezetünktől, mert az igazság az maga Jézus Krisztus. Hozzá kell hasonlóvá válnunk – fogalmazott a szónok.
Miért és hogyan imádkozzunk? – tette fel a kérdést a segédpüspök, majd így válaszolt: Az imádság nagyon fontos, olyan, mint a lélegzetvétel. Az imádság Istennel való kapcsolatunkat építi. Életünk legfontosabb tevékenysége, mert vele fogunk élni egy örökkévalóságon át. Hogyan lehet béke bennem? Úgy lehetséges, hogy tudom, Jézussal vagyok, benne békét találok, mert Ő minden értelmet meghaladó békét ajándékoz nekem.
Az imádság lényege a kapcsolat, az Istennel való kapcsolat. Isten a legjobb barátom. Az imádságnak jutalma a békesség, de a körülményeket is megváltoztatja, valamint új távlatokat nyit meg előttünk. Az ima meghallgatásának akadályai is lehetnek a meg nem bánt bűn, a meg nem bocsájtás vagy a helytelen indíték. Isten mindig meghallgatja az imánkat és három választ adhat: igen, nem vagy várj.
Ezt követően arra a kérdésre kereste Fábry Kornél a választ, hogy mikor imádkozzunk. „Szüntelen. Az ima állapotában legyünk folyamatosan, adjunk hálát!
A legfőbb cél, hogy Isten szeretetét át tudjuk adni nekik” – emelte ki.
Ezután a püspök megosztotta a jelenlévőkkel Az Úrral való egység imájáról szóló elmélkedését, majd azt a jelen lévő hitoktatókkal közösen elénekelték.
Imádott Jézusom!
Lábunk együtt járjon,
kezünk együtt gyűjtsön,
szívünk együtt dobbanjon,
bensőnk együtt érezzen,
elménk gondolata egy legyen,
fülünk együtt figyeljen a csöndességre,
szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon,
ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért!
Ámen.
A rekollekciót közös szentmise zárta, amelyet Fábry Kornél püspök mutatott be, Udvardy György érsekkel és a többi jelenlévő lelkipásztorral közösen.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »