Ezzel magyarázza az FKF a kukacsökkentést

Ezzel magyarázza az FKF a kukacsökkentést

9,4-ről 7,5 milliárd forintra csökken a pénz, amit feladatellátásra fordíthat a köztisztasági vállalat. 3000 zöld kukát szerelnek le.

Csaknem 3000 hulladékgyűjtővel lesz kevesebb a fővárosban január végére – tudta meg az InfoRádió az Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. köztisztasági főigazgatójától.

Szabóné Müller Timea azt mondta: a közterületi szeméttároló edények számának csökkentésére azért van szükség, mert a kormányzati elvonások miatt csaknem 1,9 milliárd forinttal kevesebb jut idén a köztisztasági feladatokra.

„Alkalmazkodnunk kell. 2020-ban az elfogadott költségvetésünk 9,4 milliárd forint volt, most 7,5 milliárdból működik a köztisztasági divízió, ebből lehet látni, hogy

1,9 milliárd forinttal kapunk kevesebb forrást a fővárostól.

A főváros nyilván kevesebb munkát tudott megrendelni az FKF-től, így van az, hogy a zöld közterületi hulladékgyűjtőkből is kevesebbet fogunk tudni üzemeltetni idén” – tisztázta Szabóné Müller Tímea.

Hírdetés

Egyharmados kukacsökkentéssel kalkulálnak, az intézkedéstől éves szinten több mint 120 millió forint megtakarítást remélnek.

Jelen pillanatban

11 500 körüli a zöld kukák száma, de a kihasználtságban és a terheltség időszakosságát tekintve is nagyon változékony a helyzet, amit az FKF eddig nem követett le,

ugyanúgy takarított-ürített minden kukát eddig, mintha „mi sem történt volna”. A kukaleszerelési hullám minden kerületet érint, és mivel nincsen a cég abban a helyzetben, hogy „más helyett dolgozzon”, számos gyorsétterem és élelmiszerbolt elől eltűnnek majd a zöld kukák; az ott keletkező hulladék kezelése ugyanis az adott vállalkozás felelőssége az FKF szerint.

A mintegy 3000 kuka leszerelése január végére lezárulhat.

Az FKF egyébként kéri a lakosságot, hogy a közterületen keletkezett szemetet lehetőség szerint otthon dobja ki az adott esetben szelektív szemetesbe.

Nyitókép: Jászai Csaba

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »