Závada Pál Természetes fény című regénye ihlette Nagy Dénes első játékfilmjét, amely a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét nyerte el az idei Berlinalén. Eva Andrejčáková fordításában szlovák nyelven is megjelenik a mű. A történet a második világháborúban, a Szovjetunió megszállt területén játszódik.
Ott, ahol Semetka István, a magyar parasztember szakaszvezetőként teljesít szolgálatot egy gyalogos egységnél. A keleti frontra került alakulatok mellett ugyanis csaknem százezer magyar katona harcolt. Semetka alakulata egy eldugott orosz faluban és a kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben illegális partizáncsapatok után kutatott.
A magyar–lett–francia–német koprodukcióban készült, a nemzetközi sajtóban is nagy visszhangot kiváltó film forgatása 2019 októberében kezdődött el, és két hónapig Lettországban dolgozott a stáb. Ott találták meg a Szovjetunió elleni magyar hadviselés egyik helyszínét, a hegyvidéki falut, ahová Semetka István alakulatát vezényelték.
„Nem én írtam a film forgatókönyvét – mondja Závada Pál, a Természetes fény szerzője. – A film a rendező víziója, de boldog vagyok, hogy az én regényem ihlette őt az alkotás elkészítésében. A film csupán bizonyos részeit, motívumait, némely történetét használja a regénynek. Rendkívül nehéz körülmények között elindul a magyar alakulat, hogy felkutassák az erdőben megbúvó partizánokat. Ellenséges tűzbe kerülnek, a parancsnok meghal, és visszavonulnak a faluba, hogy megtudják, bújtatnak-e valakit, vagy rejtegetnek-e fegyvert és élelmet az ott lakók, támogatják-e a falusiak a partizánokat. Átkutatják a házaikat. Asszonyostul, gyerekestül, öregestül beterelik és bezárják őket egy pajtába. Erősítésként közben megérkezik Semetka földije, egy magasabb rangú katonatiszt, aki a saját egységével felgyújtja a pajtát, a bennlévőkkel együtt. Tovább nem részletezem a történetet, de annyit elmondhatok: a regényem nemcsak a megszállás, a Szovjetunió elleni magyar hadviselés regénye, hanem holokausztregény is. Több hőse van, mint a filmnek, hiszen több történetet foglal magába. Az egyik Semetkáról szól, a másik Koleszárról, a faluban megjelenő tisztről, a harmadik Weisz Jakabról, a zsidó származású fényképészről, aki munkaszolgálatból küldi a tudósításait, feljegyzéseit és képzeletbeli fotóit. A regény fotókkal van kombinálva. Felváltva beszélnek benne képek és szövegek, és fényképezésről is szó van benne. A regény címe is erre utal, amit számomra megtisztelő módon a film is megőrzött.”
Závada Pál már látta a mozikban még bemutatásra váró filmet. Elmondása szerint nagyon szép az alkotás. Operatőre, Dobos Tamás nem igazán használt mesterséges világítást, ami azt jelenti, hogy a fények valóban természetesek.
„Erős, drámai, sötét a film. Nincs benne egyetlenegy hamis hang, egyetlenegy hamis kép sem. A zenéje is nagyon erőteljes. Az egész miliőt ott, a helyszínen teremtették meg. Miközben néztem a filmet, az volt a benyomásom, hogy ez az alkotás voltaképpen szembenézés a magyar megszálló csapatok tettes mivoltával. A magyar nép nemcsak áldozat, tettes is ebben a történetben. De ez túl ideologikus megfogalmazás, hiszen a film sokkal visszafogottabban, sokkal indirektebb módon, nagyon tapintatosan szól hozzá egy ilyen vitához, ehhez a kényes kérdéshez, mint a történelmi emlékezet. Ami pedig a film eszközeit és törekvéseit illeti, szerintem egészen új utakon jár. Tarr Béla és Nemes Jeles László hatását véltem felfedezni benne. Hivatásos színész egy sincs a filmben. Itt mindenki civil, ami eredeti hangszínt, színfoltot ad az alkotásnak. A szereplők beszédstílusa, gesztusrendszere, viselkedésformája is izgalmassá teszi a filmet. Az arcokról nem is beszélve. Egészen döbbenetes figurák jelennek meg benne. Itt nincsenek bravúros magyar színészi alakítások, ennek ellenére a főszereplő, de a többiek is rendkívül erőteljes, szuggesztív jelenlétükkel hitelesítik a történetet.”
A film látványtervezője Ágh Márton, Mundruczó Kornél állandó munkatársa. A regény több helyszínen játszódik, hiszen több mindenről szól. Öldöklésről, kényszermunkáról, fogságról, áttelepülésről. Egyszerű parasztemberek a történet szereplői, akik fáznak, félnek, fáradtak, miközben parancsot teljesítenek. Nem tudják, mi vár rájuk. Állandó bizonytalanságban élnek. Vágynak haza a családjukhoz.
„Nem követi a film a regény vonalát, azt, amit megírtam – mondja Závada Pál. – Ezt már egyetlen író sem várja el egy filmrendezőtől. A végén azonban kíváncsian várja a kész művet. Nagy Dénes filmje kiváló ízlésű, nagyon magas művészi szinten megvalósított, igazi, 21. századi filmnyelvet beszélő alkotás. Nem harsányan, nem szókimondóan ábrázolja a furcsa, szorongató, háborús miliőt. Rengeteg rémség csak a távolban történik meg, hang- és képfoszlányok utalnak mindarra, ami a háttérben zajlik. Nincsenek naturálisan, hatásvadász módon megmutatva a véget nem érő rémtettek. Hogy magyar megszálló katonákat látunk, az rögtön az első percekben kiderül, de hogy konkrétan honnan jöttek, azt nem részletezi a film. Két kollaboráns ukrán rendőrrel érkeznek a magyar katonák, ők tudnak tolmácsolni, a helybéliekkel beszélni, az ő segítségükkel végzik a vallatásokat, osztják a felszólításokat, parancsokat.”
A regény 1930 és 1948 között játszódik, a film nem jelöl meg konkrét évszámot. Annyit tudunk meg, hogy dúl a második világháború, a Szovjetunió elleni támadás idejében vagyunk.
„Az embert nemcsak a testi-lelki személyisége teszi – áll a regényben –, nemcsak a neve meg a mestersége, hanem a környezete, az emlékei, meg a múltja is, az ismerősei, a barátai, de még az ellenségei is.” Ez a filmből is kicseng? – kérdezem Závada Pált.
„Igen – feleli. – Ezzel a megállapítással rokonértelmű a film, de sem ez, sem hasonló mondat nem hangzik el benne. Nem is kerestem, hogy akár csak részeiben hű legyen a könyvhöz. A film önálló, értékrendjével és világnézetével szuverén alkotás, de az persze eszébe juthat az embernek, hogy mennyire hasonlít egymáshoz a regény és a film, még ha egészen más eszközöket is használ. Ebben az esetben elmondhatom, rokonlélek a két mű.”
Több mint tíz kiadást megért regénye, a Jadviga párnája filmváltozatával Karlovy Vary fesztiváljára is eljutott Závada Pál. Berlinben nem volt jelen a film világpremierjén.
„Örülök nagyon, hogy beválogatták a filmet a versenybe, de a regénnyel én csak beindítottam a rendező fantáziáját. Nem voltam az alkotótársa, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy ott kellene lennem a fesztiválon. Itthon örültem, hogy díjazta a nemzetközi zsűri.”
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
