Ezt tegye, ha vaddal ütközött!

Ezt tegye, ha vaddal ütközött!

Itt van az ősz, itt van újra” – ahogy azt Petőfi Sándortól tudjuk, és ennek a közlekedés szempontjából is van jelentősége.

A nap később kell, korábban nyugszik, reggelente gyakori a köd, rosszabbak a látási viszonyok. Hamarosan jönnek a talajmenti fagyok, de az úttest a lehullott levelek miatt is csúszósabb lehet.

Az élelmet kereső állatok pedig kevésbé óvatosak, könnyen előfordulhat, hogy a gépjárművezetők elütik őket. Hogy ezt elkerüljük, az Országos Rendőr-főkapitányság a következőket tanácsolja.

Különösen elővigyázatos módon járjunk el ott, ahol a vadveszélyre már tábla is figyelmeztet, de az erdővel, bozóttal szegélyezett szakaszokon is, akkor is, ha erre nem figyelmeztet tábla.

Hírdetés

Na vakítsa el távolsági fénnyel az állatot. Nem fog látni, és tovább tart, amíg lemegy az útról.

Nagy sebesség mellett ne rántsa el a kormányt. Ha autója irányíthatatlanná válik, és egy út menti fának ütközik, annak sokkal rosszabb következményei lehetnek, mint magának a vaddal való ütközésnek. (Ez csak egy adott méretig igaz, szarvas vagy vadkan esetében kb. mindegy,)

Ha már megtörtént a baj, értesítse a rendőrséget, vagy a területileg illetékes vadásztársaságot, vagy az út kezelőjét, és segítsen a tetem eltávolításában.

Az elütött vadat semmi esetre se tegye a csomagtartóba, ez ugyanis vadorzásnak minősül, és akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is „jutalmazhatják”.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »