Ezt fogják látni a Föld utolsó lakói

Kutatók egy csoportja megfejthette, hogyan fog kinézni a Naprendszer pusztulása, és körülbelül mikor következhet be a kozmikus méretű katasztrófa – írja a Science Alert tudományos portálra hivatkozva az Origo.A Nap nagyjából 4,6 milliárd éves – ezt onnan tudjuk, hogy a Naprendszer többi égitestének kialakulásáról konkrét információink vannak, márpedig ezek nagyjából csillagunk születésével egy időben jöttek létre.Megfigyelések alapján azt is tudjuk, hogy a Naphoz hasonló csillagok élettartama 10 milliárd év körül van.Több minden is történhet időközben, az viszont egészen biztos, hogy megközelítőleg 5 milliárd éven belül a Nap úgynevezett vörös óriássá válik; mivel magjában kimeríti a hidrogénkészletét, elkezdi a magot körülvevő rétegben lévő hidrogén égetését, a folyamattól pedig a csillag tágulni kezd. A Nap határa valahol a Mars pályájánál lesz, teljesen elnyelve ezzel a Földet.A látványos csillagpusztulást az emberiség már egészen biztosan nem fogja látni; mindössze 1 milliárd évünk van arra, hogy kitaláljuk, hogyan tudjuk elhagyni szülőbolygónkat, évmilliárdonként ugyanis a Nap fényessége 10 százalékkal erősödik. Ez első látásra nem túl nagy növekedés, ám már csekély eltérés is képes arra, hogy élhetetlenné tegye világunkat. Az óceánok elpárolognak majd, a felszíni hőmérséklet pedig túl forró lesz ahhoz, hogy folyékony víz legyen a Föld felszínén. Vörös óriásból fehér törpe, majd planetáris ködBár korábban ennek ellenkezőjét hitték, egy 2018-as számítógépes modell alapján kiderült, 90 százalék annak a valószínűsége, hogy a vörös óriás állapot után Napunk fehér törpévé zsugorodjon, és végül planetáris ködként fejezze be pályafutását.Amikor egy csillag elpusztul, atmoszféráját – nagy tömegű gázt és port – az űrbe löki. A burok levetésével a haldokló csillag tömegének felét is elvesztheti. A folyamat felfedi a csillagmagot. A forró mag miatt a levetett burok még nagyjából 10 000 évig fog fényleni – ez csillagászati értelemben véve elég rövid időtartam. Ettől a planetáris köd is láthatóvá válik. Néhányuk annyira fényes, hogy hatalmas, akár több millió fényév távolságból is könnyedén megfigyelhető” – magyarázta Albert Zelstra, a Nature Astronomy folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője, a Manchesteri Egyetem asztrofizikusa.A planetáris ködök egyik nagy rejtélyét is megoldottákA kutatócsoport által készített modell a planetáris ködök fényességét a különböző csillagtömegekkel társította, és így becsülte meg az eltérő típusú csillagok életciklusait. A planetáris ködök viszonylag gyakori objektumok a világegyetemben, így kiválóan tanulmányozhatók, leghíresebbek közülük a Csiga-köd és a Buborék-köd. Nevükkel ellentétben a planetáris ködöknek semmi közük nincs a bolygókhoz.Harminc évvel ezelőtt a csillagászok különös dolgot figyeltek meg: a galaxisok legfényesebb planetáris ködjei azonos fényességűek voltak. Ez elméletben azt jelenti, hogy a planetáris ködöket a galaxisok távolságának mérésére is lehet használni, de az adatoknak a modellek ellentmondtak, ami nagyon idegesítette a kutatókat.„Az öregebb, kistömegű csillagok planetáris ködjei sokkal haloványabbak, mint a fiatal, masszívabb csillagoké. Ez az elmúlt 25 évben sok probléma forrása volt. Az adatok szerint ugyanis a Naphoz hasonló, viszonylag kistömegű csillagok is tudnak fényes planetáris ködöket produkálni, a modellek ezzel szemben azt mutatták, hogy a fényes, és ezáltal megfigyelhető planetáris köd létrehozásához minimum két naptömegű csillag szükséges” – mondta Zelstra.A 2018-as modell azonban ezt az ellentmondást is feloldotta; a burok levetése után a csillag háromszor gyorsabban felforrósodik, mint azt a korábbi szimulációk mutatták. Ez a jelenség lehetővé teszi, hogy a Naphoz hasonló kistömegű csillagok is fényes gázködöket hozzanak létre. Ezenkívül Napunk még éppen eléri azoknak a csillagoknak a tömegét, amik képesek halvány, de azért precíz műszerekkel megfigyelhető planetáris ködöt alkotni.

Hírdetés


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »