Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára szerint Magyarország blokkolta Ukrajna csatlakozását a NATO kibervédelmi központjához – írja egy ukrán lap.
Danilov már korábban is beszélt arról, hogy az egyik európai ország megtagadta, hogy részt vegyen Ukrajna.
„Tavaly nyáron benyújtottuk a vonatkozó dokumentumokat, átmentünk minden szükséges ellenőrzésen. És ott is, akárcsak a NATO-ban, a döntések konszenzussal születnek. Tehát: az egyik európai ország megtagadta a részvételt”
– mondta Olekszij Danilov.
„Egy Európai Uniós ország, aki a szomszédunk, egyszerűen megtagadott minket”
– mondta.
Az ukrán pályázat jóváhagyásának eljárása októberben kezdődött, és ha sikeres lett volna, akkor Ukrajna már 2022. január 1-től a Központ tagja lett volna. Magyarország azonban már egy ideje bejelentette, hogy blokkolja csatlakozásukat.
A lap arról ír, hogy a szabályok lehetővé teszik a NATO-nemzetek számára, hogy visszatérjenek Kijev kérelméhez, és nem zárható ki, hogy az Ukrajna elleni idei orosz kibertámadások fényében a többi szövetséges rávesz Budapestet álláspontja újragondolására.
Mivel azonban a Központ létszámbővítéséről döntő tanács üléseit évente csak kétszer tartják meg, Ukrajna jövőbeni csatlakozása csak 2022 második felében valósulhat meg.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »