Karecs Irén garázsból kialakított kisboltja egy ideje biztos pontnak számított az egykori munkásőr-lakótelepen. Körülötte sok kis üzlet nyitott ki a kilencvenes években, volt kutyakozmetika, trafik, újságos, kiskocsma, kávézó, állateledeles, de egy idő után mindnek be kellett zárnia. Ki tudja, miért. Karecs Irén kisboltja viszont virágzott. A kisbolt előtagját értsük a szó legszorosabb értelmében, egészen törpe üzlet volt ez, ahol elég volt egy kisebb hátizsákkal megfordulni, már potyogtak is a konzervek a polcokról. De azért mégiscsak volt valami jó abban, hogy ilyen parányi volt ez a korábbi garázs: összehozta az egykori munkásőr-lakótelep lakóit. Itt beszélték meg egymás és a köz fontosabb dolgait.
Előbbivel Karecs Irénnek nem is volt baja. Maga is mindig szívesen hallgatta az unokák felcseperedéséről szóló történeteket. Amikor nyitott, még csak a fényképeket nézegette róluk, aztán ahogy telt-múlt az idő, fejlődött a technika és változott a világ, már telefonok kijelzőjén figyelte a telepi lurkókról lőtt fotókat. Ma már videón nézte, ahogy totyognak a panelsorok lakóinak unokái – igaz, ezek a felvételek többnyire nem a házak mögötti játszótéren, hanem egy angliai vagy ausztriai parkban készültek.
A közéleti vitákkal kapcsolatban viszont mindig igyekezett óvatos lenni, és általában megpróbálta elkerülni, hogy állást foglaljon. Anno ha felmerült például a kárpótlási jegyek vagy az igazságtétel kérdése, mindig elkezdett kukoricakonzerveket pakolni az üzlet sarkában. Látványosan. Volt egy módszere, amivel úgy tudta végezni ezt a munkát, hogy a politikai disputát folytató vevői nem is vették észre, hogy Karecs Irén tulajdonképpen feleslegesen építi a konzervtornyot, mert áll az már magától. Mint a cövek.
Amikor a pufajkásügyek meg a Tocsik-sztori került elő, akkor kacsintva bedobta a vevőinek, hogy van ám igazi, nyugati Nutellája is. A koronaúsztatás idején hátrament a raktárba, hogy lejárati dátum szerint rendezze át a liszteszacskókat, amikor pedig az egész országhoz hasonlóan az ő kisboltjában is beindult a böszmézés, mindig kiment az üzlet elé, hogy felhívja az áruszállítókat. Megesett, hogy nem is volt szüksége semmire, tömve volt az amúgy is kicsi raktár, de rendelt mondjuk két karton energiaitalt, csak hogy ne hallgassa az „elkúrók” és a „kokárdások” veszekedését. Mert ez már nem vita volt – és hát a veszekedők így hívták egymást egy darabig.
Az utóbbi időben megváltoztak a szemben álló felek a kisboltban. Karecs Irén a „Soros-bérencek” és a „birkamenetelők” szópárbajait hallgatta. Az az igazság, hogy néha az összecsapásukat is kénytelen volt végignézni. Azért nem kell komoly verekedésekre gondolni. Néha meglendült egy összetekert napilap, vagy egy gondolatkísérlet erejéig fenyegető szuronnyá váltak a kisbolt melletti kínai üzletben vásárolt esernyők. Ilyenkor Karecs Irén a kávéautomatájának a kapszuláit állt neki rendezgetni. Ha végzett, és még mindig ordibáltak a politikailag elkötelezett vásárlók, akkor kicsit megforgatta a szemeit, sóhajtott egy nagyot, és elölről kezdte a kapszulák újrarendezését. Ha közben bejött egy, hozzá hasonlóan a közéletre magasról tevő vásárló, gyakran együtt sóhajtottak.
http://mno.hu/
Legutóbb viszont már a sóhaj is kevés volt, hogy a veszekedésből kialakult verekedést Karecs Irén megállítsa. Az egész azzal kezdődött, hogy az egyik lebirkázott vevő visszasorosozott a másikra, majd megkapta, hogy „hát szennyvíz folyik a szádból”. Erre jött, hogy „ez felháborító!”, és elszabadult a pokol. A verekedő vevők mindent leborítottak, dulakodásukban a földre hullott csipszeken tapostak, csak úgy ropogott a talpuk alatt, miközben egymás legkedvesebb politikusát és mindenki anyját szidták.
Karecs Irén megvárta, míg elmennek, és kiírta a kisbolt ajtajára: „Politikamentes övezet”. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy azt függeszti ki: „Politikai okokból végleg bezárva”. De egyelőre meggondolta magát.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.24.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
