Ez az, amit soha nem fognak megérteni a megfelelési kényszeresek: hiába alapított zsidó tagozatot az AfD, ettől még nem lettek kóserek

Ez az, amit soha nem fognak megérteni a megfelelési kényszeresek: hiába alapított zsidó tagozatot az AfD, ettől még nem lettek kóserek

Múlt vasárnap Wiesbadenben megalapították az Alternatíva Németországért (AfD) párt zsidó szervezetét (JAfD). A Zsidók Központi Tanácsa (ZdJ) és több mint 40 zsidó szervezet tiltakozását fejezte ki; közleményükben azt írják, az AfD rasszista és antiszemita párt, amely „veszélyt jelent a németországi zsidó létre.”

Charlotte Knobloch volt ZdJ-elnök a Spiegelnek adott interjújában azt mondta: „Attól, hogy valakinek vannak zsidó barátai, még lehet antiszemita. Ugyanúgy nem jelentenek zsidó párttagok garanciát arra, hogy egy párt nem mutat antiszemita tendenciákat.”

A JAfD jelenleg 24 tagból áll; az AfD taglétszáma 30 200 fő. Az újonnan létrehozott szervezet elnökhelyettese, Wolfgang Fuhl újságírói kérdésre nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a pártból nem zárták ki az antiszemita nézeteket nyíltan terjesztő Wolfgang Gedeont.

Hírdetés

Fuhl ugyanakkor védelmébe vette Björn Höckét, aki „180 fokos fordulatot” szeretne az emlékezetpolitikában, és a berlini holokauszt-emlékművet a szégyen emlékművének nevezte. Höcke nemrég támogatólag nyilatkozott a JAfD megalapításáról.

A JAfD-alapítók célja kettős lehet: egyrészt elhárítani a pártról az antiszemitizmus vádját, másrészt megnyerni a németországi zsidó közösség jelentős részét adó orosz hátterű zsidóságot. Utóbbit valószínűsíti, hogy az alapítók között van a rendkívül bizalomgerjesztő tekintetű Dimitri Schulz, aki korábban részt vett az oroszországi hátterű AfD-tagok szervezetének megalapításában is.

Schulz zsidóságával kapcsolatban egyébként kételyek merültek fel – jegyzi meg az alapításról hírt adó Szombat. (Mi pedig tudjuk a kommunista tömeggyilkosok kapcsán: ha valaki problémás, akkor gond nélkül "meg lehet fosztani a zsidóságától", hogy a gojok ne tudjanak rá zsidóként hivatkozni… – a szerk.)

Korábban írtuk: Jól halad az AfD néppártosodása is: most éppen zsidó tagozatot alakítanak


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »