Az orosz államfő megjött, itt volt, beszélt, grimaszolt, aztán elment. Sem a turné közben, sem azután nem történt semmi különös. Pontosabban: nem tudunk róla, hogy a felek bármi izgalmasról tárgyaltak vagy megállapodtak volna. A két évvel ezelőtti vizit alkalmából még tovább tartott a felhajtás. Mondjuk akkoriban az is adott a történetnek egy szép színes árnyalatot, hogy nem sokkal előtte Angela Merkel német kancellár vendégeskedett Magyarországon. Össze lehetett hasonlítani a két látogatást. Győztest lehetett hirdetni.
Az meg a politikában, pontosabban a politikáról való gondolkodásban nagyon fontos. És ahogy mostanában alakulni látszanak a dolgok, egyre fontosabb lesz.
Mindenki ismeri Carl von Clausewitz híres mondását arról, hogy a háború a politika folytatása más eszközökkel. Ezt meg is fordíthatjuk. Tudjuk továbbá, hogy viharosabb időkben mindig hatalmas a személyiségek szerepe a történelemben. A sorsfordító-irányváltó események bekövetkeztét erős-céltudatos figurák nevéhez-tetteihez köthetjük.
Azt egyelőre nem merném állítani, hogy nagy horderejű, globális fordulatok előtt állnánk – a mélyebb felismerések utólag szoktak kikerekedni, jóslatokkal bolond lennék bíbelődni –, ám az egyértelmű, hogy a politikát markáns figurák uralják egyre több helyen.
Ez innen, egy kis közép-európai ország közepéből nézve sokféleképpen érdekes. Ha azt veszem, hogyan viszonyulunk a jelen idő e történelmi kulcsfiguráihoz, óhatatlanul sportos hasonlatok jutnak eszembe. A Putyin-látogatással kapcsolatos publikációk, híradások és véleménymondások is erre biztatnak. A témára fogékonyak zöme drukkerként viselkedik. Az elemzésnek, a több szempontú megközelítésnek nem osztanak lapot. Ami megfogalmazódik, nem több, mint felfokozott viszony egy elképzelt és végletesen leegyszerűsített képhez. Árnyalatok nincsenek. A személyiség kizárólag hős vagy gonosz lehet. Megváltó vagy Antikrisztus. Természetesen nem magyar sajátosság ez – ellenségre mindenhol szükség van! –, nálunk mindazonáltal további rétegeket tesz hozzá az egészhez a körülmény, hogy kivételes képességű személyiséggel birkózunk magunk is.
A két fickó ráadásul úgy tesz, mintha megértenék és kedvelnék egymást.
Ennek nyomán lesz Oroszország elnöke egy személyben a minden létező értékünkre és vívmányunkra leselkedő megtestesült fenyegetés. Egész univerzumunk van veszélyben miatta-általa. A szabadság. Az egyenlőség. A testvériség. A felvilágosodás. A demokrácia. A Nyugat. Európa. A haladás. A fejlődés. Az önrendelkezés. A jelen. A jövő. De ennek eredményeként lesz Oroszország elnöke a megmentő is a túloldalon. Népünk, nemzetünk, hazánk, hagyományaink, istenünk, lelkünk, világunk megmentője.
Ezekhez valóban nincs szükség alaposabb ismeretekre vagy kíváncsiságra. Az csak megzavarna bennünket az ítéletalkotásban. Látjuk a felszínt, elénk teszik készen, de ha kell, újrahasznosíthatók a legvadabb összeesküvés-elméletek is – pró és kontra –, valamint bárhogyan csoportosíthatók a tények. Azok ugyanis a sokszor hangoztatott demagóg állítással szemben a legkevésbé sem makacsok.
Egyébként sajnos Amerika is veszélyben van. Ahhoz Vlagyimir Vlagyimirovics sem elég izmos, hogy eltiporja, még ha rettentő propagandistái és híres hekkerei kart karba öltve odaát is beleköptek a progresszió levesébe. A világ legnagyobb hatalmát egy másik excentrikus személyiség fogja tönkretenni. Pillanatokon belül. Már hozzáfogott.
Mit ne mondjak, nem éppen biztatóak a kilátások.
Komolyra fordítva: azt ebben a pillanatban senki sem tudhatja, hogy ezek a férfiak – Putyintól Trumpig, és mivel itthon vagyunk, ne hagyjuk ki Orbán Viktort sem – hova fognak kilyukadni végül. Nagyjából annyi világos csak, hogy amíg ők vannak, lesznek, mondanak és tesznek, addig nőni fog a távolság a világról különféleképpen gondolkodók között. Egyre kevésbé bírhatjuk elfogadni, nem hülyének nézni egymást.
Van azonban még valami. A rendszerek, amelyeket ilyen módfelett erős egyéniségek építenek fel, később törékenynek bizonyulnak. Igaz, nem egyformán. A mai Oroszország kifejezetten Vlagyimir Putyin Oroszországa. Majdnem ugyanúgy, ahogyan Fehéroroszország is jó ideje regnáló vezetőjéé, de közel sem úgy, mint egy közép-ázsiai posztkommunista elnök-kalifáé. Ezzel együtt ha a Vlagyimir Vlagyimirovics nevű alkotóelem kikerül az építményből, az ország meg fog változni. Alaposan. Egyszer majd ez jön Magyarországon is. A viharos sebességgel trumpizálódó Amerikában pedig, ahol a legutóbbi hírek szerint még mindig megvannak azok a híres fékek és ellen- vagy egyensúlyok, pláne.
Az a helyzet ugyanis, hogy a mi európai–amerikai kultúrkörünkben hiába növekszik a személyiségek történelmi szerepe – és hiába vagyunk drukkolásaink közepette mind hangosabbak és idegesebbek –, lehetőségeik mégiscsak korlátosak.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 04.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
