Ma már nem nagyon lehet tagadni, hogy Európa önhibájából marad ki az ukrajnai békecsinálásból. Képtelen volt víziót és stratégiát felmutatni. Ahelyett, hogy különböző reális forgatókönyveket dolgozott volna ki a válság lehetséges kimeneteleire és kezelésükre, mindent ugyanarra a lapra tett fel: hogy Ukrajna győzni fog. De Ukrajna nem győzött, és a pokrovszki dráma épp most zúzza szét a nyugat-európai globalisták, Zelenszkij, az ukrán szélsőjobb álmait. Donald Trump amerikai elnök friss béketerve ugyanis merőben más csillagzat alatt születik, és ezt mi sem bizonyít jobban, mint hogy Zelenszkij ukrán elnök rendkívüli beszédet tartott az ukrán népnek, amelyben gyakorlatilag már elkezdte felkészíteni őket a „nehéz döntésre”, a háború végére, a területek feladására, de főleg, a győzelem elmaradására. Mert csak a győzelem, kizárólag az igazságosnak gondolt ukrán győzelem igazolhatta volna azt az iszonyatos emberáldozatot, amit az ukrán nép meghozott az amerikai és európai globalisták, és a korrupt Zelenszkij-éra kényszerítése és az orosz agresszió nyomása alatt. Tragikus, és Közép-Európa számára tanulságos volt az elmúlt három és fél év.
Demko Attila, magyarországi biztonságpolitikai szakértő szerint egy éra lezárult, és a háttérben már van megállapodás arról, hogy Zelenszkij politikai karrierje hamarosan véget ér. A szakértő szerint a fronton összeomlás nem lenne, de eddig nem látott visszavonulás igen.
Michale Clarke katonai „elemző”, pontosabban inkább Ukrajna-drucker a Sky Newsnak valóságos hisztériás rohamban fakadt ki. Azt mondta, a béketerv tartalma szerint Ukrajna étlapra került (szerintünk eddig is ott volt), és maga a koncepció amatőr, és politikailag felháborító, mert egy kapitulációs dokumentum. Hozzátesszük, hogy a nyugati luxus kényelméből könnyű csípőből elutasítani minden béketervet. A lövészárkok poklából már kevésbé. Clarke pedig a luxusból nyilatkozik.
Azt azonban aláírhatjuk, hogy Clarke nem téved a koncepció amatőrségében. Ne, nem azért amatőr, mert kompromisszumot akar Ukrajna kárára is. Hanem amiatt amatőr, ahogy azt megpróbálja tető alá hozni.
A nyugati diplomácia kiüresedett, lezüllött, és tehetetlenné vált. Túlságosan a nyugati felsőbbrendűség külsőségeire és a katonai erőkivetítésre helyezte a hangsúlyt. Ez működött is, amíg ki nem tört egy atomháború kockázatával járó konfliktus. Ekkor viszont fény derült az amerikai katonai kivetítés korlátaira. Bármit már az USA sem tehet meg, mert a következmények között akár egy nukleáris holokauszt is ott lehet.
A nyugati diplomácia már nem külpolitikát csinált, hanem bizniszt. Az amerikai nagyköveti funkciókat pénzért lehet megvenni, nem a tudás és képesség számít, hanem az, hogy melyik cég hajlandó többet fizetni, hogy kapcsolati tőkére tegyen szert egy másik országban.
Ha megnézzük Trump 28 pontos béketervét, nem politikai víziókat valósít meg, hanem bizniszeket köt. Mintha Amerika elfelejtett volna a világ elsőszámú hatalmává válni.
Néhány évvel ezelőtt George Friedman magyar származású amerikai geopolitikai gondolkodó még azt jósolta, hogy az USA birodalommá emelkedik. Valószínűleg tévedett, mert a szellemi és kulturális kiüresedés a birodalommá válás után és nem előtte valósul meg.
A minap JD Vance amerikai elnökök a legkomolyabb arcával azt tanácsolta Ukrajnának és Oroszországnak, hogy hagyják abba a háborút, és inkább kereskedjenek. Csak azt felejtette el, hogy az ukránok és az oroszok szoros gazdasági kapcsolatban voltak, mielőtt az amerikai külpolitika, vagy inkább az amerikai offenzív külgazdasági politika szét nem szakította ezeket a kötelékeket a konfliktus megalapozásának első lépéseként.
De ne bántsuk az amerikaiakat, legalább békét akarnak a maguk módján. Mármint, ma. Hogy holnap mit akarnak, az más kérdés. De Washingtonban még mindig nem estek annyira a fejükre, mint Brüsszelben, Londonban, Párizsban és Berlinben.
Politikai koszfészek
Nyugat-Európa elképesztő arroganciával, elvakult fanatizmussal képes kamerák előtt újra és újra előadni ugyanazt a mesét. Európa ma azt mondja, nem szabad békét kötni, mert az most nem jó – mármint Európának – legyen béke akkor, amikor Ukrajna győz – és Európának is jó. Persze. Mert az csak úgy megtörténik, ha elég erősen kívánjuk. Az orosz ostromlók Pokrovszknál rejtélyes módon felszívódnak, Zelenszkij és köre váratlanul nem lopja el a támogatások zömét, Putyin pedig a lemondása előtt aláírja Oroszország felbomlásáról szóló elnöki dekrétumot.
De Európa „nagyágyúi” ezt a mesét elhiszik. Elhiszik, mert erre tették fel karrierjüket, pénzüket, politikai jövőjüket. Tették ezt azért, mert a háború túl csábító nyereséggel kecsegtetett, és mert már a győzelem nélküli hadakozás is rengeteg pénzt és politikai előnyt hozott egyeseknek (lásd a jelentéktelen Észtországot, aki már Kínával érzi magát egy súlycsoportban).
Jött Trump béketerve, és ahogy az várható volt, Európa először felháborodik, aztán saját javaslattal áll elő, természetesen olyannal, amit az oroszok sosem fogadnának el. Mert pontosan azzal a céllal és olyan tartalommal készítik el, hogy az oroszok ne fogadhassák azt el.
A davosi luxus
Friedrich Merz kancellár esete volt számomra a hét legtanulságosabb sztorija. Merz egy gazdasági fórumon lényegében amiatt panaszkodott, hogy az idei klímacsúcsot egy klímaváltozással sújtott brazil városban tartották, ahol nem voltak épp a legideálisabbak a körülmények a felhőszakadás és extrém hőhullám miatt. Merz tehát kiakadt, mert ezúttal nem csak süketelni kellett a klímaváltozás hatásairól, hanem meg is kellett tapasztalnia azt testközelből.
Nyilván a németek első embere elégedettebb lett volna, ha a klímakonferenciát is a svájci Davos városának luxuskörülményei között tartják, ahova még Európából is magánrepülőkkel, a lehető legkörnyezetszennyezőbb módon utazhatnak az európai politikusok. Mert ugye, a globalista nagygyűlés szervezője, a Világgazdasági Fórum ehhez szoktatta hozzá a kényes és lassan már teljesen életképtelen európai elitet.
Láthatjuk tehát, hogy a nyugati politika és diplomácia szellemi kiüresedése nagy szerepet játszik abban, hogy Európa tönkremegy. Szankciózunk pozitív eredmény nélkül, elvágjuk magunktól az olcsó energiát, másik olcsó energia reménye nélkül, háborúba visszük a kontinenst a győzelem esélye nélkül, és ugyanazon politikusokra szavazhatunk csak újra és újra a változás reménye nélkül. Az európai elit arrogánsan viselkedik a világ többi részével, ami nem lenne baj, ha lenne mögötte katonai és gazdasági erőt. De nincs. És nem lesz. Ezzel a vezetéssel ez lehetetlen.
A Nyugat önmaga paródiája lett. 1990-ben megvalósult az amerikai álom, győzött a szovjetekkel szemben. Azóta pedig egyre nevetségesebb célt próbál magának találni: transzgender nagyhatalommá akar válni, liberális demokráciát terjeszt, rezsimváltást követel. De ehhez már sem ereje, sem tudása nincs. Már csak menedzselheti a folyamatot, amelynek a végén térdre fog rogyni.
Politikai vízióalkotás helyett tehát maradnak az üzleti megfontolások, amelyek néhány szereplőnek enyhítheti a fájdalmát. Ennél többre azonban nem futja. A Nyugat alkonyát éljük.
Komjáthy Lóránt
Nyitókép forrása: archív
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
