A koronavírus elleni küzdelemben tapasztalt kiábrándító magatartás az európai politikai elit részéről egy pillanat alatt összeroppantja a dogmatikus liberalizmus eszmei alapjait. Ez a világkép olyan állításokon nyugodott, amelynek az igazsága mára szertefoszlott vagy minimum megrendült. A liberális európai álomban szendergő polgárt a járvány egy pillanat alatt kijózanítja. Először is, megbukott az a történelemszemlélet, amely a globalizmust azonosította egy nemzetek utáni korszak eljövetelével, azt állítván, hogy a globális piac és nemzetállami lét kizárja egymást. A koronavírus elleni küzdelem nyilvánvalóvá tette, hogy csak a nemzetállam képes egy kollektív „mi-tudat” fenntartására. Miközben globalitás valóban létezik, a nemzetállamok nem zárkózhatnak magukba a függésrendszerek világméretű hálójában, valójában mégis a nemzetállam az a legszélesebb közösség, amely még kollektív alanyként tud működni.A dogmatikus liberalizmus uralta európai elit azért bukott meg a vírus elleni küzdelemben, mert nincs valóságalapja annak, amit folyton bizonyítani akar, hogy ti. az EU valamiféle új közösségi alany a nemzetek fölött. A járvány okozta fenyegetettségben a nemzetállami reflexek különböző módokon ugyan, de azonnal működésbe léptek, miközben az EU mint kollektív alany a légüres térben találta magát. Bebizonyosodott, hogy az EU-ból hiányzik az, ami a nemzetállamot összetartja: a hit egy közös mi-ben. Ha ez nincs, akkor nincs mivel azonosulni. Az EU azért bukott meg most, mert nem tudott közösségi identitáskeretként működni a fenyegetettség idején. Ettől még természetesen lesz EU mint jogi-gazdasági, stb. konstrukció, de kétséges, hogy ilyen eszmei alapokon valaha is képes lesz a tagállamokat közös identitásegységbe vonni. Európa lehet a nemzetállamok sorsközössége, de soha nem valósíthatja meg egy nemzetek utáni korszak utópisztikus ideáját. Másodszor megbukott az egyén értelmezése és liberális emberjogi megalapozása. Ez a koncepció abból indul ki, hogy az egyént nem egy adott társadalomba ágyazott entitásként látja, hanem – úgymond – önmagában. Társadalom mint olyan nem létezik, az csak afféle fogalmi konstrukció, amely nem több, mint független egyének számtani összessége. Ebből a nézőpontból a társadalom mint közösség elnyomó rendszerként jelenik meg, amely a hagyományos mintázataival, előítéleteivel akadályozza az egyéni öntudat kibontakozását. A társadalom közösségi értelmezése az individuum legnagyobb ellensége, amelyet ezért le kell bontani. A hagyományos közösségi tartalmak történelmileg kialakult alapjait, mint például nemzet, vallás, kulturális emlékezet, civilizáció, szexuális identitás, család dekonstruálni kell. Nem a társadalom mint közösség hozza létre az egyént, hanem az egyén önmagát teremti. Az egyén közösségi eredetének magyarázata téves. Ez a járvány pillanatok alatt nyilvánvalóvá tette, hogy az a nézet, miszerint a társadalom független egyének számtani összessége, alapvetően hamis előfeltételezésre épül. Az egyén: viszonyainak összessége. Ettől még természetesen létezik relatíve független és autonóm egyén, ám létrejöttének alapfeltétele a társadalom. A társadalom mint közösség megelőzi az egyént. A járvány és az ellene folytatott küzdelem ezt nyilvánvalóvá tette. Harmadszor megbukott a szabadság értelmezése. Ez a szabadságkoncepció arra épül, hogy az egyént meg kell védeni az erős állam hatalmától. Ebben a nézetben a hatalom eleve úgy jelenik meg, mint a szabadság ellenfele, a szabadság pedig úgy, mint amelyik képes megakadályozni hatalmi koncentrációkat, legfőképpen az erős állam létrejöttét. Ez az axióma szülte azt a képzetet, hogy a demokrácia minden körülmények között jó, hiszen a legfőbb akadálya az erős állam képződésének. A járvány elleni küzdelem idején viszont kiderül, hogy hatalom és szabadság viszonyának kérdése ennél jóval összetettebb. A demokrácia, amely szükségszerűen a végrehajtó hatalom gyengítésével jár együtt, éppen gátja is lehet az erős állam, azaz a társadalmi szintű cselekvőképesség megteremtésének akkor is, amikor bizony hatalomra lenne szükség. A demokrácia lehet diszfunkcionális is. Megdőlt az a dogma, hogy az erős állami hatalom eleve rossz, s az államtól megvédett egyén szabadsága eleve jó. Van olyan, hogy erős államra, erős végrehajtó hatalomra van szükség épp az egyén megőrzése érdekében.(…)Tovább a cikkhez
Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »
