„Európa védelmezőjeként” szeretne tündökölni a szélsőség

„Európa védelmezőjeként” szeretne tündökölni a szélsőség

Emmanuel Macron francia elnök „Európa védelmezőjének”, Ukrajna legfontosabb támogatójának szerepét próbálja átvenni – mondta Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában annak kapcsán, hogy a francia elnök nyilatkozata szerint szükség lehet a Nyugat által végrehajtott szárazföldi műveletekre Ukrajnában.

Főoldal - Oeconomus

Hírdetés

oeconomus

Bendarzsevszkij Anton kifejtette: közelednek az európai parlamenti választások, és a francia elnök éles különbséget próbál mutatni Marine Le Pen oroszbarátsággal vádolt pártjával szemben, ezért is hangsúlyozza, hogy Oroszország veszélyes, és ő az, aki el tudja hozni a biztonságot.
   
Hozzátette, hogy Emmanuel Macron a második elnöki ciklusát tölti ugyan, de még fiatal politikus, elnöki ciklusának vége nem jelenti a pályafutásának végét. Európai struktúrákban még lehet pozíciója, így akár jövőbeni pozícióit is építheti – jelezte.
   
Az elemző úgy látja, hogy Európának nincsenek jelenleg olyan erős vezetői, akik nagy, erős országot vezetnek, és hitelesen, erőteljesen tudják képviselni az európai érdekeket, Macron egyértelműen erre a szerepre próbál törni.
   
Bendarzsevszkij Anton szerint a francia elnök sem gondolja komolyan, hogy Franciaország reguláris hadsereg küldene Ukrajnába.
   
Ez inkább kommunikációs, retorikai fogás, amellyel azt sugallja Oroszországnak, hogy ne tegyen meg bizonyos lépéseket, „fogja vissza magát” – fogalmazott a szakértő.
   
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy Emmanuel Macront az Európai Unión belül nem sokan támogatták ezekben a nyilatkozatokban, ami jelzi, hogy nincs meg az az egység, aminek egy ilyen kommunikációt, döntést meg kellene előznie.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »