Európa-liga – Klopp szerint megérdemelte a vereséget a Liverpool

Európa-liga – Klopp szerint megérdemelte a vereséget a Liverpool

Európa-liga – Klopp szerint megérdemelte a vereséget a Liverpool Mészáros Richárd2024. 04. 12., p – 09:20

Jürgen Klopp, a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttese rászolgált az Atalantától elszenvedett 3–0-s vereségre csütörtökön, az Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

A szezon végén távozó német szakember a lefújás után arról beszélt, hogy játékosai nem követték a taktikát a liverpooli találkozón.

„Ó te jó ég, ez egy nagyon rossz mérkőzés volt” – fogalmazott Klopp. – „Jól kezdtünk, nagyon, de nem úgy folytattuk. Még az első góljuk előtt elveszítettük kissé a fonalat, mindenhol ott voltunk és sehol sem.”

Hírdetés

Klopp elmondása szerint értetlenül figyelte, ahogy középpályásai rendre elhagyták a helyüket és a pálya olyan területein tűntek fel, ahol nem kellett volna lenniük.

„Rossz meccsünk volt, megérdemeltük a vereséget és ezt mindenkinek át kell éreznie. A fiúk érezzék ma este rosszul magukat emiatt, de aztán fel kell készülnünk a Crystal Palace elleni hétvégi bajnoki mérkőzésre” – vonta le a tanulságot Klopp. – „A teljesítményünket nézve ez volt a mélypont, hosszú időre visszatekintve.”

A találkozón a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a  szünetben, 0-1-es állásnál állt be csereként. A harmadik gólnál ő is hibázott, eladta a labdát a Liverpool saját térfelén.

A negyeddöntő visszavágóját jövő csütörtökön rendezik Bergamóban.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »