Euler-séta az irodalomban Lakatos Krisztina2025. 01. 12., v – 17:15
Penge. Nagy Csilla kritikája a Hálózati ciklusok című Bázis-antológiáról.
Lehet-e a városon keresztül olyan sétát tenni, hogy ennek során minden hídon pontosan egyszer haladjunk át? A königsbergi hidak példája – amelyet a matematikus Euler a várostérkép végpontokra és azokat összekapcsoló egyenesekre, azaz a földrajzi viszonyokat a hálózat vázlatára egyszerűsítve oldott meg – nemcsak a matematikai, az informatikai és a fizikai hálózatelmélet, hanem az irodalmi hálózatkutatás alapproblémáját is megközelíthetővé teszi. Ahogy például a budapesti metró térképét olvasva elvonatkoztatunk a város tényleges domborzati viszonyaitól, égtájaitól, geomorfológiai adottságaitól, úgy az irodalmi hálózatok feltérképezése is olyan befogadói stratégia, amely nem az adott mű primer értelmezésére törekszik, hanem azt bizonyos – a szöveg elemei alapján kijelölt, de végül is önkényesen választott – vonatkozási pontok segítségével kontextualizálja. Irodalmi hálózatokat fedezhetünk fel például az irodalmi helynevek, a szerzői, irodalomszociológiai kapcsolatok segítségével, vagy éppen az irodalomtörténetben fellelhető műfaji, formai vagy motívumrendszerek révén. Németh Zoltán Hálózatelmélet és irodalomtudomány című monográfiájában (Nap, Dunaszerdahely, 2018) ezekkel a kérdésekkel már foglalkozott, most pedig rendhagyó módon egy líraantológia összeállításával maga tesz kísérletet egy szépirodalmi alkotásokból szerveződő hálózat létrehozására.
A Hálózati organizmusok huszonhat szerző írásaiból válogat. A szövegek korábban folyóiratokban és kötetekben már megjelentek, azaz az összeolvasás lehetőségei nem a szerzői szándékból, hanem a szerkesztői eljárásból következnek. Németh a bevezetőben megfogalmazza, hogy a koncepció tétje a versek párbeszédbe vagy inkább diskurzusba léptetése révén az újraértelmezés: „minden irodalmi szöveg egyszerre válik más szövegek csomópontjává, kreatív területévé, és egyúttal új konstrukciójává és konstellációjává az irodalmiságnak. Egyszerre válik használóvá és felhasználhatóvá, értelmezi a felhasznált műalkotást, illetve értelmezhető a felhasznált műalkotás felől.” (12–13.)
A tematikus csomópontok, amelyeket Németh megjelöl (a tulajdonnév – beleértve a szerzői nevet, a szövegben szerepeltetett személyés földrajzi neveket, műalkotások címét; a vendégszövegek; a számok, különös tekintettel az évszámokra; valamint a konnotatív, másodlagos jelentéssel is terhelt nyelvi elemek, mint a tükör, a szív, a nő, a férfi, az anya, az apa, a lírai alany, a halál) az informatika kifejezésével hot spotokként működnek, túlmutatnak a mű keretein, és járulékos információkat hoznak játékba, ezzel együtt át- és becsatornázzák az olvasott verset az irodalmi hagyományba, a kortárs művészeti folyamatokba, a társadalmi és történelmi kontextusokba.
Ladányi István versei (Magyarázatok a nyolcvanas évekből, Kaparás) például Sziveri János, illetve Esterházy Péter és Oravecz Imre nevének beírásával nemcsak a lezárt életműveket, hanem a magyar líra és próza nyelvének meghatározó hagyományait is felidézik, azonban az idő-, illetve a térbeli koordináták rögzítése a személyes (a versbeszélő egyéni történetéhez kapcsolódó) eseményeken teszi átszűrhetővé a kollektív hagyományt, illetve eseményeket, a terek bejárása pedig egyszerre jelent földrajzi és irodalmi értelemben vett topológiát. Hasonló módon szerveződik, és Ladányi verseivel éppen ezért kapcsolatba hozható Peer Krisztián verse (Más tolla), amely többek között Harcos Bálint, Esterházy Péter, Arany János, Marno János, Farkas Zsolt (szöveg)hatását jelöli meg, illetve hasznosítja, azonban épp annak példája, hogy a beszédmódok szétszálazása és újra összerakása nem újraírja, hanem felülírja azokat.
Máshol műfajok és befogadási technikák, illetve a kulturális emlékezetben tárolt ismeretek újraszituálása történik meg. Simon Márton a szerelmi líra nyelvi és retorikai kódjait írja újra ironikusan, a Ballaszton (slam szöveg Nemes Nagy Ágnesnek) Tatjána levelének parafrázisa, miközben egyszerre keretezi újra a Nemes Nagy-költészet tájpoétikai vonatkozásait és a szerző alakját; a My Heart Will Go On pedig motívumgörgetéssel szervezi egybe a kortárs líra és a Titanic című film kliséit. Ugyancsak a műfaji konvenciókra reflektál Vida Gergely: a Sikoly-széria (Eduard Munch és Wes Craven műveire) egy kulturális mémre, a sikoly-maszkok, a Munch-reprodukciók, és általában a horror zsánerének funkciójára reagál, emellett a sikoly motívumában tetten érhető mediális jelentéseket ütközteti. A sikoly egyszerre utalás a festészet és a film vizuális médiumára, valamint a hanghatással és az arckifejezés változásával járó, akár a műalkotások befogadását is kísérő érzelmi reakcióra, amely az irodalom médiuma, a nyelv számára mindig csak körülírás révén ragadható meg.
A kötet a hálózatelmélet jegyében számos további, problémacentrikus olvasatot kínál, például az európaiság, közép-európaiság témája felé (Juhász R. József, Korpa Tamás, Nagy Hajnal Csilla, Takács Nándor), a műalkotás (Gužák Klaudia Avarka, Hajtman Kornél, Lesi Zoltán), az irodalmiság (Forgács Miklós, Kormányos Ákos, Nemes Z. Márió), a társadalmi és mediális rendszerek (Csehy Zoltán, Gyurász Marianna, Macsovszky Péter, Mellár Dávid, Szőcs Petra, Tóth Kinga), a mitológia (Polgár Anikó, Gerevich András), a magánmitológia és alanyiság (Czucz Enikő, Nagy Márta Júlia, Tóth Lilith Viktória, Veres Erika) irányába. Amely ajánlások persze el is vethetők: az olvasó, a königsbergi polgárok nyomán, ismételheti, alakíthatja, módosíthatja saját útvonalait, pozíciója, érdeklődése, aktuális kérdésfelvetései szerint.
Hálózati organizmusok (Bázis-antológia)
Szerkesztette: Németh Zoltán
Abacus+, 2024, 136 oldal
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
