Éttermi széf kifosztása miatt emeltek vádat egy villanyszerelő ellen

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki több mint 5 millió forintot lopott el egy siófoki étterem széfjéből tavaly októberben – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint a negyvenes éveiben járó budapesti férfi korábban villanyszerelőként dolgozott a helyi plázában üzemelő vendéglátóhelyen. Munkája során megtudta az irodai széf kódját, majd egy este, az étterem zárása után, a hátsó bejáraton bement az épületbe, ahol a vendéglátóhely működik. Az éttermet – ahol már nem tartózkodott senki – a nyitott tűzzáró ajtón keresztül közelítette meg.

Hírdetés

Bár a vádlott egy nagy kartondobozzal igyekezett eltakarni az arcát, az egyik kamera felvétele alapján sikerült beazonosítani, majd később elfogni. A sértett kára nem térült meg.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »