Sokan latolgatják az esélyeket. És a sok esélylatolgató közül sokan jutnak el oda, hogy már magát az esélylatolgatást is kétesélyesnek tartják. Ami bizonyos, hogy hamarosan majd csak lesz valahogy! Mert ugye, egyszer is hogy volt?***
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, annak volt egy fia, aki egy szép napon így szólt az édesapjához:
– Édesapám! Van-e esélyünk mámma este Wimbledonban? – kérdezte, mert nagyon hülye volt a focihoz. De miután tisztázták, hogy a Wembley-re gondolt, az öreg így válaszolt neki:
– No, elmondok neked egy mesét!
Azzal neki is kezdett.
*
Egyszer volt, hol nem volt, de olyan régen, hogy nem volt még szabály arra, hogy a pozitív számokat ne lehessen múltidővel szorozni, lásd, 1 x volt, szóval élt egy szegény ember, meg a felesége. Hát ők olyan szegények voltak, hogy az akkori családvédelmi törvény nem tette lehetővé, hogy gyereket vállaljanak.
No de pont velük szemben lakott egy közepesen gazdag ember, meg a felesége. Nekik született egy kicsike fiuk, a Palkó. De már amikor született, a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór. S mivel az esztenában laktak akkoriban, a nagy sivalkodást meghallotta a medve, meg a vért is megérizte. Rohant be az a hatalmas nagy állat a házba, hogy megegyen mindenkit. S ahogy legelőször a gyereket harapta vóna torkon, úgy esett, hogy elharapta a köldökzsinórt. Fel is lélegzett a kicsike, s nagy hangon fel is sírt. A medve meg úgy megijedt a hirtelen hangtól, hogy nyomban beleverte a fejét egy magányos ajtófélfába, aztán rögtön fel is dobta a bocskorát.
No, teltek az évek, múltak az évek, Palkó nőtt, nőtt, cseperedett, s amikor olyan ötéves forma lehetett, megcsípte őt egy szúnyog, amitől hatalmas láza lett szegénynek, illetve közepesen gazdagnak, mivel egyedüli gyerekként ő volt az egyetlen örökös.
Azon nyomban kapta is az anyja a karjába, s szaladt vele rohanvást az orvoshoz, mert hogy tél volt. Ja, bocs, ezt nem ide. Szóval tél volt, úgyhogy azért kellett szaladnia, mert mediterrán vérmérsékletűként nemigen szerette a hideget. (Igen, ezt ide akartam.)
Hát, ahogy a karjában a gyerekkel a folyóhoz ért az asszony, véletlenül megbotlott, s hogy bele ne essen, eldobta a gyereket, hogy meg tudjon kapaszkodni. A kicsi Palkó pedig hopp, beleesett a zajló jeges folyóba, de olyan csurom vizes lett, hogy teljesen.
Szegény anyja próbálta volna kihalászni, de igen nehezen ment. Először főtt kukoricával próbálkozott, aztán műléggyel, de végül egy uszadékfa sietett a segítségére, amivel ki tudta Palkót piszkálni a partra. S láss csodát, a jeges víz csodát tett! Elmúlt a Palkó láza.
Innentől viszont őkelme úgy kerülte a vizet, mint ördög a tömjénfüstöt. Így vált a falu legbüdösebb legényévé, aki tényleg olyan büdös volt, hogy sokszor még saját magával se akart játszani. Így aztán amikor a válogatott legények elindultak párt keresni, neki csak az ebugatta hopp maradt, meg a petrezselymes fűzfakosár, hogy rögtön két álnépieskedő, sosemvolt szóképet is mondjak.
Úgy elszomorodott ezen, hogy rögtön szólt az anyjának:
– Édesanyám! Én elindulok szerencsét próbálni! Hátha találok magamnak egy szép leányt!
– Jól van, fiam. – mondta az asszony – De azért a családit eztán is felveszem utánad, úgyhogy pénzt, azt nem adok, ellenben ruhát is csak azt, ami rajtad van!
Megköszönte Palkó az édesanyja jóságát, s el is indult azon nyomban, hogy külországban szerencsét próbáljon.
Ment, ment a legényke. Árkon át, bokron át, térült-fordult, pedig se tér, se Ford nem volt arrafele. No, ahogy így mendegélt, beért a szomszéd faluba. Úgy kábé tíz perc múlva, mert kurva közel voltak akkoriban még a falvak.
Hát ahogy ott megy, mendegél, egyszer csak nem elbotlik egy járdán hagyott gereblye nyelében? S szerencsétlenje pont úgy talált esni, hogy fejjel neki egy magányos fának. Ez a magányos fa régóta magányos volt már, hiszen a növények akkortájt még nem tindereztek. De a törzse olyan kemény volt, hogy azonnal megrepedt Palkó koponyája.
Hát csudák csudájára a repedésből előjött egy tündér, s azt mondta Palkónak:
– Ide figyelj, Palkó! Én vagyok a te jótündéred, és kívánhatsz tőlem hármat!
– Akkor egy csodatévő aranyhalat, egy dzsinnt, meg egy Mátyás királyt kívánok! – mondta a legényke, mert az agyrázkódás miatt hirtelen gyorsabban kezdett forogni az eszének a kereke. csak nem a megfelelő irányba.
Mire pedig hármat számolt Palkó, ott termett előtte az aranyhal, a dzsinn, meg a Mátyás király is. Onnantól kezdve pedig az egyiktől is kívánt, a másiktól is kívánt, meg a harmadiktól is kívánt, s hirtelen annyi mindene lett, hogy már maga se tudta számon tartani. Még egy csudálatos feleséget is rendelt magának Fehéroroszországból az AliExpresszen.
Máig is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
*
Így fejezte be az öreg a mesét, s amikor befejezte, ennyit mondott még a gyerekének:
– Látod, édes fiam, minden lehetséges. Csak nem minden valószínű.
***
Én azért megkockáztatom, hogy…
Hajrá, magyarok!() VBT ()
Kiemelt kép: Magyar népmesék -rajzfilmsorozat
The post Esti mese – a szegény gyerek meg a Wembley appeared first on VBT.
Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »
