Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Az esszé kísérletező műfaja, a személyességet a tudományossággal vegyítő nyelvi-gondolati jellege hasonlóan tág határok közt alkalmas a végtelenre, mint a regényirodalom. Különösen érdekes, amikor a mágikus realizmus és/vagy a fantasy szerzői fordulnak e reflexív szövegtípus felé.
Alessandro Baricco regényeinek realista mágiája, Julio Cortázar kis- és nagyepikájának hús-vér szürrealizmusa és Viola Szandra költészetének s ifjúsági regényciklusának babonás-boszorkányos poétikája egyaránt színpompás hátteret biztosít az esszéisztikus világmagyarázat intellektuális mozdulataihoz.
Míg Cortázar Sehol sem teljesen jelen című kötete (ford. Imrei Andrea, Tomcsányi Zsuzsanna, Scholz László; L’Harmattan, 2016) terjedelmi és műfaji szempontból is üdvösen sokirányú, az alkotói szemléletmódot többfelől megmutató válogatás, Baricco A Játék című munkája (ford. Wiesenmayer Teodóra; Helikon, 2023) monumentális nagyesszé, mely a digitális ember – mint egy éppen zajló szellemtani forradalom alanya – esélyeivel, lehetőségeivel vet számot. Tanulságosan szép olvasmányélmény e két világirodalmi nagyság mellett (vagy után) a magyar szerző formálisan szűkebbre szabott, de világlátásában ugyancsak a határtalanba nyíló könyvét kézbe vennünk.
Viola Szandrát leginkább mint költőt és regényírót ismerjük. Ezzel párhuzamosan irodalmi projektjei, performanszai is mindig leleményes izgalmat hordoznak; rádiós szerkesztőként-műsorvezetőként pedig a kortárs irodalom népszerűsítésében szerzett pazar érdemeket. A Magyar monszun más műfaji területeken állítja elénk az alkotót: a kötet szép- és értekező prózákból válogat.
Szabatos rend tagolja az anyagot. Az első ciklus a fantasy és a sci-fi köztes terében megformálódó novellákat ölel föl. Ezek hol játékosak, hol megrendítőek – de mindannyiszor szuverén alkotói gondra, gondolatra vallanak.
Az ezt követő, hosszabban kibomló írásfüzér közös gondolkodásra ösztönzi az olvasót. A vihar metafizikájától a női létezés praktikus misztériumáig egy ünnepi közérzetet kereső, de keresetlenül lírai retorika ragad magával – sok idézettel, hivatkozással, bölcselkedő kitekintéssel és személyes belátással. Meg kell tanulni a szakrális létállapotokat – mondja az egyik esszé címe. Pokoljárás utáni szabadság – biztat egy másik fölirat. Föld, búza, kenyér, áldás – csöndesít magunkba egy harmadik.
A harmadik és negyedik fejezet könyvekkel folytat párbeszédet; előbb esszéisztikus könnyedséggel, majd recenziós tárgyszerűséggel. A dialógusra hívott írók-költők közt fajsúlyos életművel rendelkezők (például Acsai Roland, Kégl Ildikó, Méhes Károly, Száraz Miklós György, Vörös István) is feltűnnek, de a fiatal irodalom tehetségeit (Bánkövi Dorottya, Károly Dorina, Vöröskéry Dóra) is értő és méltó szavak illetik.
Végül színház- és tánckritikai jegyzetek fogadnak. Mert a művészetben a test is szellemmé válik; s ezt a szerző nálunk is alaposabban tudja, érti, éli.
Világok és szövegvilágok sorsrendje felé Viola Szandra bölcsen higgadt, de érzelmektől is hitelesített esszéművészete ítélkezésmentes érzékenységgel, teljességekre kíváncsi alázattal fordul. Ez ritka irodalmi – sőt emberi – erény. Becsüljük meg.
Viola Szandra: Magyar monszun, Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2025.
Fotó: Irodalmi Jelen Könyvek
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. augusztus 23-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
