Esélyt adni az újrakezdéshez (Sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló)

Esélyt adni az újrakezdéshez (Sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló)

Új tevékenységgel bővültek a sepsiszentgyörgyi éjjeli menedékhely által biztosított foglalkozások, a létesítményt működtető Máltai Szeretetszolgálat szeptember elsejétől nappali foglalkoztatót indított hajléktalanok számára. A következő időszakban kisebb munkálatokra is készülnek, ezeket önerőből végzik majd el.

A nappali foglalkoztató célja, hogy a szállót látogató hajléktalanoknak lehetőséget biztosítson arra, hogy megismerjék egymást, hogy elinduljon köztük egyfajta kommunikáció, beszélgetések alakuljanak ki. Ezt szolgálta az a kirándulás is, melyet Sugásfürdőre szerveztek a napokban – számolt be lapunk érdeklődésére Székely Róbert intézményvezető. Elmondta, az új tevékenységek iránt mintegy tucatnyian érdeklődtek, a foglalkozásokat esetenként szociális munkás, pszichológus vezeti, akik egyéni és csoportos beszélgetéseket kezdeményeznek. Szeretnék felmérni, mire van igényük az érdeklődőknek, akiknek egyelőre csak a szabályokkal kapcsolatos elégedetlenségeket sikerült megfogalmazniuk, de várható, hogy a következőkben hangot adnak igényeiknek is – mutatott rá Székely Róbert. Hozzáfűzte, az a cél, hogy kimozdítsák őket a hajléktalanság kilátástalannak tűnő helyzetéből, ám tény, hogy ezt a lépést nem mindenki tudja megtenni.

Hírdetés

Mint elhangozott, az előző évek során összesen 32 hajléktalan költözött ki a szállóról és kezdett önálló életet, tavaly és idén összesen heten léptek erre az útra a Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak segítségével. Az önálló életet kezdőkkel azonban nem szűnik meg teljesen a kapcsolat, a hajléktalanszálló munkatársai egy ideig még követik sorsuk alakulását, s amennyiben szükségük van rá, támogatják, segítik is az érintetteket. Székely Róbert jelezte, miután elveszítette állását, egy személy ideiglenesen visszatért a menedékhelyre, mert munka hiányában nem szeretett volna adósságot felhalmozni. Mivel sikerült ismét elhelyezkednie, rövid idő után ismét elköltözött. A menedékhely vezetője úgy látja, az önállósodók körében a legnagyobb gondot a keresetük beosztása jelenti, általában ebből származnak problémáik is.

A Csíki negyedi szociális létesítménynél – ahol általában 25–30 hajléktalan éjszakázik – a következő időszakban kisebb munkálatok indulnak, az épület belső meszelését, kisebb javításokat önerőből végzik majd el, de az épület szomszédságában található zöld­övezetet is rendezik.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »