Értékeli az Egyesült Államok európai szövetségeseit, de többet vár el tőlük

Értékeli az Egyesült Államok európai szövetségeseit, de többet vár el tőlük

Az Egyesült Államok továbbra is erősen elkötelezett az európai országokkal régóta fennálló szövetsége mellett, mely a közös értékeken és célokon alapul – jelentette ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Brüsszelben.

„Az európai szövetségesek fontos szerepet játszanak a közös biztonsági célkitűzések elérésében, a kontinens országainak azonban jobban ki kell venniük a részüket a terhek megosztásából” – hangoztatta Tillerson, miután tárgyalást folytatott Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel. „Mint minden jó kapcsolat, e partneri viszony is sok figyelmet igényel” – fogalmazott a tárcavezető, üdvözölve például az EU–NATO együttműködés elmélyítését.

Az egyeztetésen elsősorban a közel-keleti békefolyamat, illetve a nyugat-balkáni, a szíriai és az iráni helyzet kérdései voltak napirenden. Utóbbi kapcsán az amerikai külügyminiszter leszögezte, hogy Teheránnak teljes mértékben be kell tartania a nukleáris egyezményben foglalt kötelezettségeit, valamint fel kell hagynia elfogadhatatlan „destabilizáló” tevékenységével, amely felett szerinte nem hunyhat többé szemet a nemzetközi közösség. Tillerson emellett elmondta, országa nagyra értékeli az európai szövetségesek határozott kiállását az észak-koreai válság ügyében és a terrorellenes küzdelemben.

A közös sajtóértekezleten mindenekelőtt Mogherini is az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szoros partnerség és együttműködés fontosságát hangsúlyozta.

Hírdetés

Tartózkodni kell az olyan egyoldalú intézkedésektől, amelyek veszélyeztetik a kétállami megoldást célzó, közel-keleti béketárgyalások felújítását – mutatott rá a főképviselő, azon feltételezésre utalva, miszerint az amerikai kormányzat hamarosan Jeruzsálemet ismerheti el Izrael fővárosának. „Jeruzsálem státusát tárgyalások útján kell rendezni” – jelentette ki.

Az iráni nukleáris megállapodásról szólva Mogherini kiemelte: az egyezmény végrehajtása az európai és a globális biztonság szempontjából is kulcsfontosságú.

Tillerson délelőtt kijelentette, hogy a bírálatok ellenére a washingtoni külügy jelenleg „sokkal jobb helyzetben” van ahhoz, hogy az Egyesült Államok érdekeit képviselje világszerte, mint az előző kormány idején volt.

Az amerikai diplomácia vezetője a NATO kétnapos külügyminiszteri találkozójára érkezett Brüsszelbe, ahol délután az uniós kollégáinak informális tanácsülésén is részt vesz, illetve mások mellett a belga kormányfővel egyeztet.

Donald Trump amerikai elnök pénteken hamisnak nevezete azokat találgatásokat, amelyek szerint rövidesen meneszti kormányzata külügyminiszterét a kettejük közötti nézeteltérések miatt, szakértők szerint azonban ennek ellenére a leváltás lehetősége Damoklész kardjaként lebeg Tillerson feje felett, s a stabilitás hiánya továbbra is meglehetősen nyugtalanítja az európai szövetségeseket.

Európa biztonságához és versenyképességéhez erős együttműködés szükséges az Egyesült Államok és az Európai Unió között egyebek között a terrorizmus elleni harcban – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben. Sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter – miután részt vett Rex Tillerson amerikai külügyminiszter, Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és a tagállamok külügyminiszterei közös munkaebédjén – kiemelte: az Iszlám Állam legyőzése nélkül nem lesz béke és biztonság sem Európában, sem a környező országokban, ugyanis a terrorszervezet rettegésben tartja Európa szomszédságát, az unió térségét is. Kijelentette, hogy Magyarország büszke arra, hogy azon huszonnyolc ország közé tartozik, amelyek részt vesznek az Iszlám Állam ellen létrejött nemzetközi koalíció munkájában, nemrégiben pedig úgy döntött, hogy százötvenről kétszázra emeli a térségben szolgálatot teljesítő katonáinak számát – közölte a miniszter.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »