Érseki szentmise a veszprémi büntetés-végrehajtási intézetben

Érseki szentmise a veszprémi büntetés-végrehajtási intézetben

Udvardy György érsek mutatott be szentmisét március 10-én, pénteken délelőtt a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Isteni Irgalmasság-kápolnájában.

Nagyböjtben vagyunk. Az Egyház húsvétra készít fel bennünket, hogy méltó módon tudjunk ünnepelni a feltámadást, az újjáteremtést, Isten szabadságát. Ennek keretében bűnbánatra indít bennünket. Rászorulunk mindannyian – mondta a szentmise elején a főpásztor.

A színeváltozás eseményére utalva így fogalmazott Udvardy György: azt látjuk ebben a történetben, hogy Jézus Krisztus megmutatja az Ő Isteni dicsőségét, Isteni arcát; addig pedig emberként látták. Nagyon szükséges, hogy mi is elhiggyük magunkról és egymásról is, hogy isteni arcunk van. Az, ami látszik, nagyon sokszor emberi, töredékes, törékeny. Sokszor így ítéljük meg egymást is, pedig

– hangzott el a veszprémi érsek bevezető gondolataiban.

– hangsúlyozta szentbeszédében a főpásztor. – Nem valami régi szöveget olvasunk fel; ez most szólít meg engem. Így hallgattuk az evangélium tanítását, az ószövetségi tanítást, de a zsoltárt is, együtt megvallva, hogy gyenge vagyok, gyógyíts meg engem, Uram! Nekünk szól.

A gonosz szőlőmunkások – emlékeztetett az evangéliumi példabeszédre Udvardy György érsek – az egyik szolgát megverik, a másikat kidobják a kerítésen kívül. Igazságtalanok, komoly bűnt követnek el. Ekkor a szőlőskert ura egyszülött fiát küldi oda, és pontosan az történik, amire számítani lehet: megölik.

Jézus Krisztus ez a fiú. Jézus Krisztust nem általában az emberiség bűne ölte meg, nem általában az ember, hanem nagyon konkrét emberek, konkrét bűnöket elkövetve, mint mi. De Isten odaküldi az Ő fiát. Mert gyengeségünkben, betegségünkben, bűneinkben is szeret minket.

– szögezte le a szónok. – Ez erőt ad nekünk a nagyböjtben is, erőt ad nyilvánvalóan a fogvatartás idején is, hogy a méltóságot, az Istentől kapott ajándékot, kincset ne adjuk fel.”

Ne akarjunk pusztán emberi szempontból gondolkozni, ha így teszünk, akkor igazságot akarok venni, akkor el akarom venni, meg akarom szerezni, akkor kizárólag én magam akarok érvényesülni – mondta az érsek. – Isten arra akar vezetni a nagyböjtben, hogy higgyük el: Ő szeret bennünket, új élettel akar megajándékozni, és annyira szeret, hogy

Hírdetés

Nem tudjuk ezt másképp megérteni, csak a szeretetben.

Az ószövetségi olvasmány, József története jól ismert. Testvérei féltékenyek a legkisebbik fiúra, akit szeret az apja; dühösek rá, és elhatározzák, hogy megölik. Végül, hogy ne tapadjon vér a kezükhöz, nem ölik meg, hanem eladják idegen kereskedőknek. A történet folytatása szerint éhínség idején elmennek Egyiptomba, mert ott van gabona, és találkoznak Józseffel, de nem ismerik föl. Miután próbára teszi őket, elárulja, hogy ő az, József, akit eladtak. „Egy nyilvánvaló gaztett, egy nyilvánvaló bűn, egy nyilvánvaló igazságtalanság – a testvér eladja a testvérét egy idegennek. Hogyan tud ebből, a bűnön keresztül Isten életet fakasztani? Nem azért, mert a bűn jó, hanem azért, mert Isten hatalma még ennél is nagyobb” – hangzott el a homíliában.

„Ez a két szentírási szakasz teljesen rólunk szól – fogalmazott Udvardy György érsek. – Mert mi vagyunk azok, akik nem akarjuk odaadni a gazdának az őt megillető termést; mi vagyunk azok, akik a figyelmeztetését rosszul kezeljük;

A zsoltárban így imádkoztunk: elismerem Uram, hogy gyenge vagyok, gyógyíts meg engem. Szeretnénk javulni, megváltozni, növekedni. Hányszor érint bennünket a kicsinyhitűség: nem vagyok képes, gyenge vagyok, beteg, erőtlen; hányszor próbáltam már megjavulni és nem sikerült. Most miért sikerülne?

Gyógyíts meg engem, Uram, mert gyenge vagyok. Elismerem, hogy nem mindig vagyok ura önmagamnak. Elismerem, hogy ez beteggé tesz, és kérem, hogy Istent gyógyítson meg. Bűneink következményeit, terheit hordoznunk kell; jóvá kell tenni hibáinkat, ez nem kérdés. De az Isten a szívemben meg tud bocsátani, eltörli a bűnt, és újjá tudja teremteni a szabadságomat – hangsúlyozta a veszprémi érsek.

Ez egy út. Nyilvánvalóan ez nem egyszerű senkinek. Mindenki a maga útját is járja itt, az intézetben, de ezen az úton lehet növekedni. Szántó Attila diakónus testvérem, és az atyák (akik bejárnak szentmisét tartani) ebben szeretnének segíteni. Élni kell ezzel a lehetőséggel. Isten gyógyítani akar, Isten szabaddá akar tenni, Isten megbocsátja a bűnt, és Isten saját elrontott élettörténetemet javamra tudja fordítani (…) Ezt hinni kell” – mondta a főpásztor, majd Szent Ágostont idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy „Isten, aki megteremtett téged, nélküled nem fog üdvözíteni téged.”

Udvardy György egy személyes, fiatalkori emlékét is megosztotta a jelenlévőkkel: az érettségi vizsga után haza kellett utaznia, mert a kollégiumban nem lehetett maradni, de nem tudott eljutni a szüleihez, az éjszakát Lászlón, a vasútállomáson kellett töltenie; csak reggel ment tovább vonat. Néhányan maradtak. Egy idős asszony leült a közelében, és elkezdtek beszélgetni. Az asszony elárulta, hogy azért utazott ide az ország távoli részéből, mert a fia a váci börtönben van, és eljött, hogy meglátogassa. A következőket mondta: A fiam elrontotta az életét. Tönkretette a kapcsolatait a testvérekkel, a családjával, mindenkivel. Senkije nem maradt, de én, az anyja még vagyok számára, és én szeretem, ezért jöttem látogatni.

Egy életre megjegyeztem, talán ilyen hosszú időtávlatból mondhatom is – fogalmazott az érsek. – A szeretet tud bennünket életben tartani. Talán van ilyen szerető kapcsolatunk, de hogyha nem lenne, akkor is az Úristen szerető kapcsolata éltetni akar bennünket. Higgyük el, hogy a nagyböjtben van lehetőség, van idő változni, van idő fejlődni, növekedni, és van idő elhinni magunkról, hogy az Úristen végtelenül szeret bennünket. Imádkozzunk ezért.”

A szentmise végén a főpásztor arra biztatta a jelenlévőket, hogy minél többen éljenek a nagyböjti bűnbánat kegyelmével. „Áldozatvállalással, könyörgéssel és jó cselekedetekkel fejezzük ki Isten iránti szeretetüket.”

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »